Esetleges 2. évad

Szépséges estét mindenkinek!
Eltűnődtem, hogy milyen régóta írtam az utolsó bejegyzést... Persze, nem emiatt írok most, hanem egy nagyon fontos dolog miatt. A minap kaptam 3 emailt, melyeket az olvasóim küldtek és arról próbáltak meggyőzni, hogy legyen a történetnek folytatása. Biztosan tudjátok, hogy a sztori vége felé (38-39-40.rész) mondtam, hogy nem sok értelmét látom a 2. évadnak. Azonban a 3 leányzó olyan indokokat, érveket sorakoztatott fel, hogy alaposan elgondolkodtam rajta és kipattant a fejemből egy ötlet a folytatást illetően.
Szóval...a kérdés az, hogy van-e valaki, aki olvasná tovább Harry és Ariana történetét? Érdekel benneteket vagy már lemondtatok róla?
Kérlek benneteket, hogy kommentben jelezzetek vissza.:) Illetve oldalra kiteszek egy szavazást és ott is kinyilváníthatjátok a véleményeteket, de én jobban örülnék, ha ide írnátok.

Várom a véleményeket!:)

Norah O.xx

Új blog

Sziasztok!:)
Először is minden kedves olvasómnak sikerekben, örömteli pillanatokban gazdag Boldog Új Évet kívánok!
Másodszor pedig: új év, új történet. A sztori teljesen más, és Harry nem híres benne. Ha gondoljátok, nézzetek be. Valószínűleg a héten felkerül a prológus is.:)
Aki nem akar lemaradni semmiről és az elsők között szeretne értesülni a friss hírekről a blogjaimmal kapcsolatban, lépjen be a FACEBOOK csoportba.:)
Ennyi lettem volna mára. Ezt a néhány napot még élvezzétek ki a suli előtt!:)
Az új blog:

FAST CAR

Facebook csoport

Sziasztok!
Régen írtam ide (kinek mi számít réginek), de most meg kell osztanom veletek valamit. Sajnos még nem az új blogot (dolgozom rajta!!). Rengeteg helyen láttam már, hogy facebook csoportot hoznak létre és most én is úgy döntöttem, hogy követem a példát. Így értesülhettek a legújabb információkról és kérdezhettek is bátran.:)

ITT tudtok belépni:)

Ennyi lettem volna.
Norah O. xx

Epilógus

- Öt… Négy… Három… Kettő – a körülöttem lévő harsogó tömeg hangja térített vissza gondolataimból. Kint álltunk a hidegben, de nem fáztam. Harry karjai szorosan fonódtak derekam köré, míg én kezeimet tarkóján pihentettem. Izgatottan vártuk, hogy ténylegesen is egy újévet kezdjünk meg.
- Egy – mindenki felkiáltott és boldogan, nevetve koccintott a körülöttük lévőkkel. Nem számított, hogy barát vagy ellenség az illető. Az emberek fátylat borítottak a múltra és az új év kezdetével tiszta lappal nyitottak.

Felnéztem Harry csillogó szemeibe és lágy, mégis forró csókkal vágtunk neki az újévnek. Ebben a csókban minden benne volt. Minden érzés, amit kiváltottunk a másikból fél év alatt.
- Szeretlek, Harry – suttogtam ajkaira. Egy kicsit megremegett, ami miatt muszáj volt mosolyognom.
- Szeretlek, baby – vigyorgott le rám. Most már nem azért sértődök meg, mert így szólít, hanem azért, ha nem. Teljesen beleszerettem. Nem akarom megváltoztatni. Nem akarom, hogy kevesebb tetoválása legyen. Nem érdekel, hogy néha makacs és szitkozódik. Úgy szeretem, ahogy van. – Remélem, hogy 2014-et is veled búcsúztatom. Na, meg persze a többit is – nevetve néztem ragyogó zöld szemeibe, de úgy láttam, hogy komolyan gondolja, amiket mondott. Talán benőtt a feje lágya. Az elmúlt hónapokban egy kicsit komolyabb lett. Amikor játssza a mindent tudó bölcset, akkor persze az agyamra megy és megmondom neki, hogy még mindig idióta. Nem sértődik meg, inkább visszaszól. Ez így megy nálunk, de legalább nem unalmas a kapcsolatunk. Nem kell mindig mindenben egyet értenünk.

***

Azt mondják, hogy egyszer mindennek vége lesz. A boldogság elszáll. Talán igazuk van, de nem érdekel. Régebben még hittem volna, de ma már nem. Hiszen jött Ő és megtanított a mának élni. Nem foglalkozunk a holnappal. Csak és kizárólag a jelenre koncentrálunk.

Az elmúlt egy évben rengeteget tanultam, közben hibáztam, de semmin sem változtatnék. Az év legnagyobb ajándéka kétségkívül Ő volt. Amikor kimondtam neki a bűvös szót, még nem tudtam, miként fog reagálni. Aztán egyszer csak könnyeket véltem felfedezni szemeiben. Örömében felkapott és megpörgetett párszor a levegőben. Akkor tudtam, hogy a köztünk lévő kapocs erősebb és bensőségesebb lett. A karácsonyt is együtt töltöttük, illetve a családunk is csatlakozott hozzánk Harry londoni lakásában. Szerencsére a rajongók is elfogadták valamennyire, hogy az általuk imádott fiú szíve foglalt.

Most persze jöhetne az ”örökké együtt leszünk” szöveg… Nem. Tudjuk, hogy bármi is történjen, hálásak vagyunk egymásnak. Mindketten elkövettünk hibákat, szereztünk egymásnak boldog pillanatokat, feledhetetlen, utánozhatatlan érzéseket. Szeretjük egymást és nem felejtünk.

Fogalmam sincs, hogy hol leszünk néhány hónap, akár év múlva. Nem tudom, hogy ennek a szerelemnek milyen lesz a jövője. Talán jön egy másik lány, aki elrabolja tőlem Harry szívét és Ő úgy dönt, hogy a mi történetünknek itt a vége. Talán én találok valakit, aki izgalmasabb, jobb, mint Ő. Lehet, hogy elválnak útjaink, de visszatalálunk egymáshoz. Rájövünk, hogy a másik nélkül csak fél emberek vagyunk. Hiányzik a szívünk másik fele. Lehetetlen megjósolni a jövőt. Ezért nem is aggódok, hogy hová jutunk. A jelen pillanatait kiélvezzük és csak a mának élünk.

Köszönettel tartozom az égieknek. Igaz, hogy elment mellőlem egy fontos személy, akit a mai napig szeretek, de megbocsájtani már sajnos nem tudok neki. Viszont köszönettel tartozom, amiért oly sok évig velem volt és mindent megtett, hogy Cody-nak, anyának és nekem meglegyen mindenünk, amit szeretnénk.
Viszont helyette belépett egy olyan ember az életembe, akiről nem is gondoltam volna, hogy valaha ilyen fontos szerepet fog betölteni a szívemben, a lelkemben. Nem érdekel, hogy hányszor bántott meg, szeretem Őt. Vannak az életünkben olyan különleges személyek, akiknek bármit elnéznénk, mert a szeretetünk irántuk sokkal erősebb, mint az elkövetett tett utáni gyűlölet. Tiszta szívemből szeretem Harry-t és ezt már senki sem tudja megváltoztatni.

Sziasztok!

Ez a nap is elérkezett... Őszintén mondom, hogy nem tudom, mit kellene írnom. A történetnek vége.

Nem fogok nagyon hosszú búcsúzkodást lebonyolítani. Lényegre törő leszek, mert sosem voltam a szavak embere.:D

Remélem, hogy mindenki örül, amiért happy end-el zárult Ariana és Harry sztorija. Először nem a boldog befejezést helyeztem előtérbe, de valamiért mégis emellett döntöttem. 

Amikor az utolsó sorokat írtam, megkönnyeztem és tudatosult bennem, hogy itt a vége. Sajnos.

Köszönök nektek mindent. A sok-sok kedves, bátorító szót, azt, hogy mindig mellettem voltatok. Miattatok írtam az újabb részeket. Soha az életben nem gondoltam volna, hogy majd megnyitok egy blogot és ennyien fogják olvasni. Csak, hogy egy kis statisztikát mondjak: több, mint 60 ezer oldalmegjelenítés, jelenleg 229 komment. Tényleg nem tudom elmondani, hogy mennyire hálás vagyok nektek.
(Nem kérem, hogy írjatok véleményt, aki szeretne az úgyis ír, aki nem, az nem. Minden esetre köszönöm az eddigieket.:))

IMÁDLAK BENNETEKET!♥

Búcsúzik tőletek - de nem véglegesen: Nóri xx (és persze Hariana :D)

40. fejezet - Annyi minden megváltozott

• Harry •

Bármennyire is próbáltam sietni és teljes erővel nyomni a gázt, nem haladtam gyorsabban. Pedig minél hamarabb ott szerettem volna lenni és elmondani mindent Ariananak. Tudnia kell, hogy szeretem Őt. Sokáig titkoltam. Azt magyaráztam be magamnak, hogy olyan, mint a többi lány. Pótolható. Aztán, amikor kilépett az életemből két hónappal ezelőtt, nem kellett sok idő, hogy megérezzem a hiányát. Egyedül ébredtem és senkinek sem mondtam ki azt a bűvös szót, amit eddig csak neki mondtam úgy, hogy tényleg komolyan is gondoltam. Persze, sok lánynak mondtam már azelőtt, de csak azért, hogy az éjszakát velem töltsék. Aztán jött Ariana és annyi minden megváltozott. Főként én és talán ez a legfontosabb.

Olyan sokat gondolkoztam a közös dolgokon, hogy az ”Üdvözöljük Manchesterben!” táblára kaptam fel a fejemet és visszatért az izgága kisgyerek belém. Minél közelebb értem a célhoz, annál gyorsabban vert a szívem. Óvatosan leparkoltam a nagy ház előtt, ahol már egyszer jártam. Akkor még lehetetlennek tűnt, hogy eljövök ide másodszor is. Most viszont itt ülök a kocsiban arra várva, hogy életem első szerelmi vallomásán sikeresen átessek. Fejemet a kormánynak döntöttem és mélyeket lélegezve próbáltam nyugtatni magam. Bemegyek, elmondok mindent, amit csak tudok és meglátjuk mi lesz. Igen, ez az. Sikerülni fog. Harry Styles vagyok!

Becsuktam a kocsiajtót és lassan a bejárathoz sétáltam. Nem szeretnék semmit sem elsietni. Ez baromság. Az igazság az, hogy rohadtul félek. Nem attól, hogy elé álljak, hanem attól a választól, hogy nem. Mi lesz, ha meg sem hallgat? Ha meglát, és egyből elküld a fenébe? Kétségeimen túllépve megnyomtam a csengőt és vártam az ominózus pillanatra. Az ajtóban azonban nem az a személy állt, akire számítottam.
- Öhm, Harry? – Erika zavart, aggódó tekintetével találtam szemben magam. Arca mintha reményt sugallt volna, de éreztem, hogy valami nincs rendben.
- Erika. Tudom, hogy a legkevésbé sem számítottál rám és talán gyűlölsz még mindig, de muszáj beszélnem Arianaval – határozottan ejtettem ki minden egyes szót és vártam, hogy reagáljon.
- Szívesen beengednélek, de úgy tűnik, hogy elkerültétek egymást – szemöldökömet összeráncolva hallgattam az előttem álló nőt. Mi az, hogy elkerültük egymást? Ennél rosszabb indokot nem találhatott volna ki. – Ana Londonban van.
Ahogy kimondta, szemeim kitágultak, számat apró résnyire nyitottam. Nem, az nem lehet. Ennyire béna is csak én lehetek. Miért nem vártam még egy napot? Ha végiggondolom, végül is teljesen mindegy. Úgysem találkoztam volna vele, hiszen egész nap a lakásomban vagyok bezárkózva.
- Sajnálom, Harry – hangja őszintén csengett és tudtam is, hogy így gondolja.
- Most mégis mihez kezdjek? – reménytelenül rá néztem és vártam, hogy adjon valamilyen tanácsot. Idősebb, tapasztaltabb, mint én.
- Esetleg megvárhatod – ajánlotta fel kétkedve. Izgatottan bólogattam és beljebb invitált a házba. Körülnéztem és rá kellett jönnöm, hogy semmi sem változott. Erika megkínált egy csésze teával, amit azonnal elfogadtam. Leültünk a nappaliban és beszélgetni kezdtünk sablonos dolgokról. Azonban nem tudtam megállni, hogy ne kérdezzek rá arra, ami már jó ideje foglalkoztat.
- Miért ment Ariana Londonba? – tettem fel a nagy kérdést, amire roppant kíváncsi voltam.
- Tudod, Lucasnak a húga ott tanul és most, hogy hamarosan karácsony, hazaengedték. Ariana pedig elkísérte Lucast, hogy ne egyedül menjen – kicsit, vagy inkább nagyon ideges lettem. Én vissza akarom szerezni, ő pedig együtt van azzal a szerencsétlennel? Erika láthatta dühös arcomat, mert folytatta. – Barátok. Csak barátok.
- Lucas már bepróbálkozott nála – mondtam kicsit erősebben, mint azt szerettem volna. Nem akartam megijeszteni és próbáltam kontrollálni magam.
- Mára viszont megértette, hogy nincs esélye a lányomnál. Ellentétben… Veled – az utolsó szót halkan, szinte suttogva ejtette ki. Nem hittem a fülemnek és ezt ő is észrevette, mert nevetni kezdett. Pár pillanat múlva ismét komoly tekintettel nézett rám. – Néhány napja azon gondolkozott, hogy felkeres téged. Végül arra jutott, hogy mégsem teszi. Hiába… Mindig is a lányom marad. Olyan félénk, mint én.
Elmosolyodtam, hiszen láttam, hogy milyen csodálattal beszélt Arianaról. Fel akart engem keresni. Ez azt jelenti, hogy megbocsájtott? Talán mégis van esélyünk, hogy együtt legyünk? Kérlek, Istenem, add, hogy igaz legyen.

***

Erikaval órák óta beszélgettünk és Ariana még sehol sem volt. Közben Cody is csatlakozott hozzánk, miután hazaért az edzésről. Azt hittem, hogy majd a képembe vágja, hogy mekkora szemétláda vagyok, de nem. Úgy köszöntött, mint egy régi jó barátot. Este hét óra volt és csak vártam és vártam, de semmi.
- Biztos, hogy ma hazajön? – kérdeztem reménykedve Erikatól. Tudtam, hogy bármeddig képes vagyok várni Rá. Ha estére kitessékelnek is a házból, a kocsiban alszok. Nem megyek ebből a városból sehová, amíg nem beszéltem vele.
- Igen, teljesen biztos. Ha történt volna valami változás, akkor hívott volna – mosolygott rám biztatóan és közben a tányérokat tette fel a szekrénybe.
Ekkor hallottam a hangot. Egy autó hangját. Mintha puskából lőttek volna ki, felpattantam a székről és az ajtóhoz siettem Erikaval a nyomomban.

• Ariana •

Liam mellett ülni nagyon veszélyes volt, mert teljesen a gázra lépett. Persze, tudtam, hogy ezt csak miattunk teszi, de akkor is féltem egy kicsit. Hiszen szerettem volna élve Harry elé állni. A gondolat, hogy Manchesterbe ment miattam, felfoghatatlan. Talán szeret? Vagy esetleg más ügyben keresett fel? Titkon bízok benne, hogy az első. Útközben alig beszéltem Liammel. Ő a vezetésre koncentrált, míg én hevesen dobogó szívemen próbáltam csillapítani, de nem sikerült. Amint megérkeztünk a városba, a gyomrom parányira zsugorodott. Liamet elnavigáltam a házunkig. A motor leállt és a mellettem ülő srác egy biztató mosolyt küldött felém és fejével az autó mögé biccentett. Hátrafordultam és megláttam azt a fekete kocsit, amit bármikor felismernék. Harry kocsiját. Itt van. Csak most ne ájuljak el!
- Hajrá! – a fiú bátorításképp megszorította a karomat, és barátságosan az ajtó felé lökött, mondván ideje kiszállnom és bevonszolnom a hátsó felemet a házba. Mély sóhajtás után erőt vettem magamon és miután kiszálltam, becsaptam a kocsiajtót. Átsétáltam az úttesten, mert Liam pont a másik oldalon állt meg. A járda szélénél jártam, amikor hallottam, hogy nagy hanggal csapódik ki a bejárati ajtó és ott állt Ő. Tökéletes testét egy fekete póló és fekete nadrág fedte. Göndör haja most is rendezetlenül állt. Végül megláttam azt a gyönyörű zöld szempárt, melybe teljesen beleszerettem. Látszott rajta, hogy ideges és nem tudja igazán kezelni ezt a helyzetet. Mögötte anya mindentudóan mosolygott rám, ami csak még bonyolultabbá tette a dolgokat.  Minden félelmemet lenyelve feléjük indultam és Harry is tett az irányomba néhány lépést. Hosszú lábaival könnyen szelte át a köztünk lévő távolságot.

Ott álltunk szemtől szemben egymással. Egyikünk sem szólalt meg. Csak néztünk egymás szemébe, mint akik most találkoztak először. Viszont tudtuk, hogy előbb-utóbb meg kell beszélünk mindent.
- Beszélnünk kell – nem tudom, mi történt velem. Talán Harry jelenléte erőt adott, mert én szóltam hozzá hamarabb. Bólintott és besétáltunk a házba. Liam közben elhajtott, de egy nagy integetésben részesített minket. Anya elment Cody-val sétálni, így ketten maradtunk a lakásban.
- Kérsz valamit inni? – ismét én voltam az, aki megtörte a körénk telepedő csendet. Fejét megrázta és az arcába hulló tincseket oldalra simította kezével. Régen láttam már ezt a mozdulatot és most halvány mosollyal néztem végig. Harry viszont rajtakapott, hogy bámulom. Igyekezett elrejteni csábos vigyorát. Nekem sem volt szükségem innivalóra. Felé fordultam és minden figyelmemet neki szenteltem. Úgy érzem, nem én vagyok az, akinek beszélnie kell. A nappaliban csak a falióra kattogását lehetett hallani. Kényelmetlenül vártam arra, hogy Harry végre elmondja, miért jött.

- Ariana. Muszáj meghallgatnod, mert ha nem teszed… Nem is tudom, hogy mi lesz velem – egy sóhajtás közepette közelebb lépett hozzám, így már alig fél méter távolságra állt tőlem. Fogalmam sincs, hogy ezt mégis hogy értette. Azt viszont tudtam, hogy közelsége miatt egyre gyorsabban kezdett verni a szívem és hozzá akartam bújni. Megölelni. Azt akartam, hogy az erős karjaiban tartson és én legyek az egyetlen, akivel ezt teszi.
Óvatosan bólintottam, mivel egy hang sem jött ki a torkomon.
- Tudnod kell, hogy ami Taylorral történt, annak nincs semmi jelentősége. Nem is volt terhes. Kitalálta az egészet. Nézd, tisztában vagyok vele, hogy hibáztam. Sőt, óriási hibát követtem el. Pedig csak azért csináltam, hogy neked jó legyen. Ehelyett a saját vesztembe rohantam. Rájöttem, hogy hiányzol, és nem akarok nélküled élni. Üres az életem, ha te nem vagy velem. Mással pedig nem szeretném megosztani sem a boldog, sem a szomorú perceit az életemnek – néha a padlóra tekintett. Jól ismertem ahhoz, hogy tudjam, zavarban van. Tovább folytatta, de már nem figyeltem rá. Elvesztem szemeiben és tekintetem levándorolt rózsaszín ajkaira, melynek érintésére hosszú ideje nem volt lehetőségem. Még mindig beszélt. Ahelyett, hogy hallgattam volna, átszeltem a kettőnk között lévő távolságot. Egy kicsit megtorpant és pár pillanatra elhallgatott. Óvatosan fürkészte tekintetemet. Már majdnem folytatta, de közbeszóltam.
- Harry – szólítottam meg halkan, de határozottan. Mivel egy fejjel magasabb volt nálam, muszáj volt felnéznem rá. Pillantásából nem tudtam kiolvasni semmit. Talán várta, hogy miért szakítottam félbe. – Szeretlek.

Úgy állt előttem, mintha nem hitte volna el, amit mondtam. Elhiszem, hogy nehéz ezt felfognia. De akkor is kimondtam és a többi már csak rajta múlik…

Sziasztok!:)
Tudom, hogy késtem, de ez a nyomorult internet tudja, hogy mikor menjen el. Mindegy is, a lényeg, hogy elérkeztünk az utolsó részhez, vagyis az utolsó előttihez, ha az epilógust is belevesszük. Remélem, hogy tetszett a fejezet és hasonlóra számítottatok. Mondtam, hogy a történet végkifejletét egészen az epilógusig fogom húzni, mert gonosz vagyok. Haha.

Nagyon örülnék néhány véleménynek és persze a pipáknak. Az előző részhez köszönöm a sok dicsérő, kedves kommentet, válaszoltam is rájuk.:)

Hosszabb, búcsúzó szöveget majd a következő bejegyzésben írok. Nehéz lesz búcsút venni ettől a történettől, de muszáj lesz. Addigra felkészülök! :D

Imádlak titeket!!
Nóri xx

39. fejezet - Én lennék a legboldogabb

• Ariana •

Reggel nem a legjobb hangulatomban keltem fel, hiszem az öcsém ébresztett, ami azzal egyenlő, hogy a fülembe kiabál. Én persze elkezdtem üldözni a házban. Amikor Lucas megérkezett, nyilván nem nézett engem idiótának. Apropó Lucas és London. Még mindig görcsbe rándul a gyomrom, ha csak az utazásra gondolok. Tudom, hogy túlparázom, mint mindent, de akkor sem tudok nyugodt lenni. Tényleg kevés az esélye annak, hogy összefutok Harry-vel, de mégis van egy olyan érzésem, hogy találkozni fogunk. Lehet, csak azért, mert ha meghallom azt, hogy London, akkor egyből Ő jut eszembe.
- Felszállás – Lucas kérdésére megrázom a fejem, hogy visszakerüljek a valóságba. Bólintottam és idegesen haladtam mellette. Vissza akarok fordulni, de nem tehetem. Ezzel talán bebizonyíthatom magamnak, hogy bátor vagyok. Ó, ez jó vicc. Hisz én soha nem leszek bátor. Lucas-t viszont nem hagyhatom cserben. Tehát menni kell.
Kényelmesen elhelyezkedtünk a repülőn. Lucas halál nyugodt volt, míg engem szétmart az idegesség. Szemöldökömet összehúzva néztem, ahogy könnyedén beleharap a hamburgerébe. Nekem egy falat sem menne le a torkomon, nemhogy egy nagy hamburger. Inkább az ablak felé fordultam és mélyeket lélegeztem, hogy ellazuljak. Azonban a gondolataim még mindig Harry körül jártak. Mit csinál most? Talán részegen ébredezik egy olcsó cafka mellett? Vagy miattam búslakodik? Inkább az első…

***

• Harry •

Uram atyám. Szétrobban a fejem. Ezt az érzést senkinek sem kívánom. Miért ittam meg tegnap az egész üveg whiskey-t? Annyira hülye vagyok. Gondolkoznom kellett volna, mielőtt leöntöttem volna az összest. Mondjuk, akkor sem fogtam volna vissza magamat, mert csak a fájdalom elfelejtése volt a cél. Megtörtént éjszakára, de most megint bennem van.
Óvatosan felültem a kanapén és lepörgettem a múlt éjszaka történéseit. Egy nagy ásítás után kerestem gyógyszert a konyhában, majd a fürdőbe indultam. A vizet forróra állítottam. Égette a bőrömet, de nem zavart. Megint, mint minden alkalommal, eszembe jutott Ariana. Lehet, hogy elcsesztem, de nem vagyok lúzer. Vagyis, eddig az voltam, de most ennek vége. Megkeresem. Meg kell keresnem. Bocsánatot kell kérnem tőle. Talán ezalatt a pár hónap elég volt neki, hogy megeméssze a dolgokat és talán megbocsát nekem és megint együtt leszünk. Szép kis tervek, Styles. Bárcsak ilyen könnyen menne. De akkor sem adhatom fel. Ezt végre kell hajtanom. Ha nem sikerül, akkor mondhatom, hogy igen is megpróbáltam. Viszont, ha meg sem próbálom, jönnek a ”Mi lett volna, ha…” kezdetű mondatok és azt nem szeretném.

Felgyorsítottam a mozdulataimat és izgatottan kapkodtam magamra a ruhákat. Egy fehér pólót, csíkos inget és az elmaradhatatlan fekete farmert vettem fel. Felkaptam a telefonomat, a kocsi kulcsot és eltettem az útra egy szendvicset. Igen, a Range Rover-emmel megyek. Nem kell nekem repülő. Autóval is eljutok oda, csak hosszabb idő alatt. Most nincs arra idő, hogy szerezzek valahonnan egy magángépet.
Bepattantam a fekete járműbe és a GPS-be beütöttem Manchester nevét, majd a gázra léptem. Tom-nak nem is szóltam. Lehet, hogy jobb is, mert minden erejével azon dolgozna, hogy lebeszéljen róla. Nekem pedig nem hiányzik a szövege, mert ezt, ha törik, ha szakad, végigcsinálom. Viszont a srácokat értesíteni kellene, mert a végén azt hiszik, hogy elraboltak vagy valami hasonló. Tárcsáztam is Liam-et. Nem titok, közülünk Ő a legnormálisabb és most nagy szükségem van az emberi viselkedésre. Nem lenne szerencsés ebben az ideges állapotomban a többi három srác hülyeségével szembesülnöm. A végén olyat mondanék, amit magam is megbánnék.
- Hallo? – Liam szokatlanul mély hangon szólt bele. Ezek szerint nemrég kelt fel, vagy még aludt és én ébresztettem.
- Csá, haver – próbáltam lazán viselkedni, de nem igazán tudtam, mert életem talán eddigi legfontosabb percei elé nézek.
- Reggel 9 van. Mi a szart akarsz? – dörmögött dühösen. Tehát én voltam az ébresztője. Megtisztelő.
- Roppant kedves vagy – a hangommal remekül használom az iróniát és ezt most is megmutattam.
- Mondjad, hogy miért keltettél fel hajnalok hajnalán te rohadék – szavai hallatán jóízűen nevettem. Tudom, hogy nem gondolja komolyan. Szoktuk ilyen ”aranyos” jelzőkkel illetni egymást, főleg, ha összekapunk. Persze, mindezt nem gondoljuk komolyan, ezért nem is haragszunk meg.
- Na, figyelj! Tudod, eddig elég nagy balek voltam. Itt szomorkodtam ahelyett, hogy elébe mentem volna a dolgoknak. Tegnap megint bepiáltam és most rohadtul fáj a fejem, de leszarom. Mondjuk, nem is ezért ébresztettelek – talán egyetlen normális mondatot sem sikerült összeraknom. Ahhoz túlságosan szét vagyok hullva.
- Hanem? Bökd már ki, bassza meg – hallottam, ahogy ásít. A mérges arcát magam elé képzeltem és egyből mondani kezdtem.
- Útban vagyok Manchester felé. Bocsánatot kérek Ariana-tól és remélem, hogy már nem haragszik. Ennyi – hadartam el és vettem egy nagy kanyart.
- Mi van? – sunyin mosolyogtam, mert tudom, hogy mit csinál. Hirtelen magához tér és gyorsan felül az ágyában. Majd a fejét fogja, és magában azt gondolja, hogy meggondolatlan hülye gyerek vagyok. Ismerem, mint a tenyeremet. – Miért nem szóltál hamarabb? Tom tud róla? Miért nem repülővel mentél? Az gyorsabb.
- Én is most döntöttem el, hogy szóltam volna hamarabb? Nem, nem tud róla és jobb így. Tudom, hogy gyorsabb, de nem akarok felhajtást – próbáltam sorban válaszolni a kérdéseire és sikerült is. Hallottam, ahogy egy mély sóhajtás hagyja el a száját.
- Sok sikert, haver. Remélem, hogy boldogan térsz vissza életed szerelmével – éreztem hangján, hogy mosolyog és már semmi nyoma nem volt az előbbi morcosságának.
- Köszi. Én lennék a legboldogabb ember, ha úgy lenne – halványan elmosolyodtam. Elképzeltem, hogy Ariana itt ül mellettem a kocsiban és London felé tartunk együtt. Milyen szép lenne.
- Várom a fejleményeket. Most megyek vásárolni, mert a múltkor valaki lehányta a kedvenc kék pólómat – egy kis él hallatszódott a hangjában és utalni akart rám és részegségemre. Ugyanis a pólóján landolt az aznap megevett összes kajám.
- Már bocsánatot kértem. Jó vásárlást. Ha gondolod, nekem is vehetsz valamit – muszáj volt visszaszólnom neki, hiszen utálok veszíteni.
- Álmodj csak Harold. Még egyszer sok sikert! Csá – tudja, hogy utálom, ha így szólítanak és csak azért is csinálja.
- Köszi! Cső – ezzel bontottuk is a vonalat és teljesen az útra koncentráltam. Minél hamarabb oda akartam érni, de karambolozni sem szerettem volna. Így a sebességhatárt betartva nyomtam a gázt és minden gondolatom egy bizonyos barna szempár körül forgott. Meg kell bocsátania. Nem lehet máshogy. Nekünk együtt kell lennünk.

• Ariana •

Már London forgalmas, zsúfolt utcán lépkedtünk és Lucas jókedvűen magyarázott mellettem. Én viszont bármennyire is szerettem volna rá figyelni, nem tudtam. Úgy viselkedtem, mint aki paranoiás. Folyton nézelődtem magam körül, hogy felismerem-e az öt fiú közül valamelyiket vagy esetleg a barátnőiket. Eddig még nem futottunk össze egyikükkel sem. Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy Lucas megállt. Kérdőn pillantottam felé. Ez nem a gimnázium. Ez egy hatalmas pláza.
- Mivel egyáltalán nem figyelsz rám, ezért kénytelen vagyok magadra hagyni téged. Most bemész ide és vásárolgatsz. Én addig elmegyek a húgomért. Egy óra múlva itt, a bejáratnál találkozunk, oké? – már éppen közbe akartam szólni, de nem engedte. – Nincs apelláta. Menj és nyugodj le. Igyál egy teát vagy vásárolj szebbnél szebb ruhákat. Majd jövök.
Ezzel magamra is hagyott. Szép, mondhatom. Egyedül még rosszabbul érzem magam. Minden férfi azt mondja, hogy a nőket lenyugtatja a vásárlás. Nos, én a kivételek közé tartozok, mert ugyanúgy ideges maradok. Végül erőt véve magamon besétáltam a nagy épületbe és körbenéztem. Öt emelet és rengeteg bolt. Mélyeket lélegzek és próbálom csillapítani szívverésemet. Elindultam a ruhaüzletek felé és csak úgy bementem az egyikbe. Igazából nem is érdekeltek a felakasztott áruk. Úgy tettem, mintha azokat nézegetném, de gondolataim közel sem a ruhákon jártak.
- Ariana? – ezer közül is felismertem volna ezt a hangot. A levegő bennem rekedt és pánikkal teli arcomat próbáltam elrejteni. Nyugodtan fordultam meg, pedig a gombóc a torkomban nagyra nőtt. Liam meglepett barna szemeivel találtam szembe magam. Fekete pulcsit, farmert és tornacipőt viselt. A haja tökéletesen be volt lőve, mint mindig.
- Szia, Liam – ennyi. Ennyit tudtam kinyögni, de ezt is remegő hangon. Mintha rájött volna valamire, mert arca aggódóvá vált és furcsán nézett rám.
- Neked nem itt kellene lenned, hanem Manchester-ben – szemöldökömet felhúztam szavai hallatán. Lehet, hogy félreértettem, de ebből az jött le, hogy nem szívesen lát itt.
- Ne aggódj, hamarosan eltűnök innen – válaszoltam durván és visszafordultam a pólókhoz, de Liam megfogta a karomat és maga felé fordított.
- Nem úgy értettem, hogy el kéne menned – bocsánatkérően rám pillantott és egy halvány mosoly kúszott az arcára. Én is megeresztettem felé egy gyenge mosolyt, de vártam, hogy elmondja a tényleges okot. Ezt ő is észrevette és folytatta. – Harry útban van Manchester felé.
Szemeim nagyra nyíltak és nem hittem el Liam szavait. Ez nem lehet igaz. Most egy ribizli mellett kellene ébredeznie, ehelyett hozzám tart. Vagyis az otthonomhoz. Én viszont nem vagyok otthon. Elkerültük egymást.

- Most mit tegyek? – könnyes szemekkel, kétségbeesetten pillantottam az előttem álló fiúra. Gyorsan elővette a telefonját és valakivel beszélt, majd felém fordult.
- Egyedül jöttél? – kérdezte sietősen, mire megráztam a fejem. Liam elmagyarázta a tervét és egy kicsit lesokkolódtam, amint meghallottam, de nem tudtam mást tenni, mint belemenni. Ez a legjobb megoldás. Felhívtam Lucas-t és elhadartam neki mindent. Szerencsére felfogta és nem ellenkezett. Tudta, hogy most nem állíthat meg és belenyugodott, hogy az érzéseimen nem tud változtatni. Mindenben támogat és mellettem áll.

A plázából kirohantunk Liam-mel és a kocsiját vettük célba. Közben néhány sikoltozó rajongó futott utánunk, de gyorsabbak voltunk náluk. Amilyen gyorsan csak tudtunk, bepattantunk az autóba és Liam egyből gázt adott, majd elindultunk. A terv őrültségnek tűnt, de nekem ez volt az egyetlen esélyem, hogy pontot tegyek egy ügy végére.

Sziasztok!
Nem gondoltam, hogy ilyen hamar hozom az új részt, de szerintem Ti sem. Szerettem volna még az utolsó részekbe és belevinni egy kis fordulatot. Remélem, hogy sikerült.
Hamarosan (a jövő hét folyamán) felkerül a befejező rész és megtudhatjátok, hogy mi történik a főszereplőkkel. Vagyis, mivel gonosz vagyok, ezért csak az epilógusban derül fény rá.:D

Látom, hogy nem igazán írtok véleményt (az előző részhez érkezetteket köszönöm, most válaszoltam is rájuk :D), de örülök, hogy az új bloghoz ilyen pozitívan álltok és ennyien nyomtatok az igen gombra.
Összehozunk erre a részre 15 kommentet? Szeretném, ha írnátok, akár egy sort is, mert az sok energiát ad (tényleg!!!) és így könnyebben, hamarabb megírnám a 40. fejezetet. Sok sikert mindenkinek! :D
Ennyi lettem volna mára.

Nóri xx