2013. szeptember 2., hétfő

33. fejezet - Mondtam, hogy akarom (+16)



--Ariana--
Talán még eddig soha sem voltam ilyen boldog. Úgy éreztem, hogy jelenleg nem lehetne jobb az életem. Harry-vel viszont valami nem stimmelt. Voltak olyan pillanatok, amikor csak úgy szimplán elkalandozott, nem figyelt rám és meggyötört arcát látva aggódás fogott el. Lehet, hogy csak rémeket látok. Minden esetre, hagytam és úgy tettem, mintha nem is vettem volna észre. Azonban belül sokszor agyalok, hogy vajon mi lehet a baja. Nagyon remélem, hogy nem akar szakítani velem, mert azt nem élném túl. Annyi kedves szó után csak így elhagyna? Nem, az nem lehet. Pár napja szöget ütött a fejemben, hogy talán azért ilyen, mert még nem feküdtem le vele. Emiatt képes lenne szakítani velem? Minden ilyesfajta kérdésre mindig nemet válaszolok, de akkor nem kellene ezzel foglalkoznom. Viszont úgy érzem, hogy eljött az idő, hogy ne csak lelkileg, de testileg is érintkezzünk.

Agyalásomat smaragdzöld szempár zavarta meg. Na, igen. Sokszor bambulok, de ezt szerintem már Harry is megszokta. Most éppen az ágyon ülve merültem gondolataimba – ezek szerint nagyon mélyen.
- Minden rendben? – ölelte át egyik karjával a vállamat és simogatásba kezdett, ami rettentően jó érzés volt.
- Persze. Csak elkalandoztam… Már megint – nevettem fel kínosan és a hátamra dőltem az ágyon. Harry követte mozdulataimat és egymás felé fordultunk.
- Holnap megyünk anyáékhoz, jó? – hevesen bólogattam és magamban már előkészítettem a tervet is. Ma este azt akarom, hogy együtt legyünk. Úgy.
Kicsit félek a találkozástól, mert bennem van a tudat, hogy lehet, nem fognak kedvelni. Barátom már sokszor elmondta, hogy ezt az opciót törölhetem a fejemből, de nem foglalkoztam vele. Elfogult. Inkább felkészülök mindenre, minthogy pofára essek.
- Mit csinálunk este? – tudni szerettem volna, hogy mik a tervei, ha egyáltalán vannak. Mert, ha igen, akkor sürgősen le kell beszélnem róla.
- Amit szeretnél – vette elő perverz mosolyát, amitől először a falra másztam. Most pedig beindul tőle a fantáziám. Ennyire megváltoztam volna?
- Hm. Jól hangzik – a lehető legközelebb férkőztem hozzá és apró puszikat nyomtam arca minden szegletére. Igazából fogalmam sincs, hogy Harry hogy bírt ki egy hónapot szex nélkül. Eddigi életét ismerve ez egyenlő volt a lehetetlennel. Biztos, hogy igazam van? Mármint… Mi van, ha nem bírta ki és… és megcsalt? Amikor megkért, hogy legyek a barátnője, leszögeztük, hogy őszinték leszünk egymással, ezért muszáj volt rákérdeznem, mert nem hagyott nyugodni a dolog.
- Harry… - hagytam abba eddigi tevékenységemet és ismét ülő pozíciót vettem fel. Szerelmem megint követett és kérdő tekintetét az én aggodalmas szemeimbe fúrta. – Te… Szóval…
Bármennyire is akartam, nem tudtam rákérdezni. Nekem ez kissé bensőségesnek tűnt. Ha tőlem kérdeznék meg, tuti, hogy paradicsommá változna az arcom.
- Mondd, baby – egyik karját oldalam köré fonta és bátorítóan belemarkolt. Szemei nyugodtságot sugalltak, de mégis kíváncsi volt.
- Oké. Tehát… Te egy hónapja nem… nem csináltad? – kérdésem vége elhalkult és lehajtottam a fejem. Most neki kellett volna zavarba jönnie, de nem tette. Nekem kellett volna kihívóan vigyorognom, de nem tettem. A szerepek felcserélődtek és ezt utáltam.
- Milyen perverz kérdéseid vannak – éreztem a játékosságot hangjában és a könyökömmel az oldalába ütöttem, de nem annyira erősen.
- Te vagy a perverz – duzzogtam és, hogy még hitelesebb legyek, lefejtettem magamról kezét és arrébb ültem. Gyerekes viselkedésemen csak nevetni tudott. Majd hirtelen elém térdelt a parkettára és kezeimet az övé közé fogta. Kitartóan vártam, hogy válaszoljon a nehézkesen feltett kérdésemre.
- Mégis mit gondolsz? Tudod, hogy veled vagyok egy hónapja – hangjában tisztán hallatszódott a düh és a csalódottság, de mégis lágyan mondta.
- Tudom, de ez olyan hihetetlen – néztem bűnbánóan szemeibe és szégyelltem magam, amiért ilyet feltételeztem róla.
- Figyelj! Régebben voltak bajos estéim, amikor különböző lányokkal voltam együtt nap, mint nap, de ez már a múlté. Most te vagy és reményeim szerint te is leszel – szavai hallatán mindent abbahagytam. Nem pislogtam, nem vettem levegőt és nem mozdultam. Egy kis idő múlva azonban magamhoz tértem és sikerült megemésztenem, amit mondott. Egyre biztosabb vagyok a mai estében.
- Szeretlek – nem akartam regénybe kezdeni, hogy mennyire sajnálom, amiért kételkedtem benne. Elmosolyodott és lassan felém hajolt. Lágy csókot nyomott ajkamra és kezei közé fogta arcomat.
- Én is szeretlek. Most már tudod, hogy te vagy az egyetlen. Senki sem hasonlítható hozzád (=Nobody compares to you - szerk.) – utolsó szavai után széles mosoly terült szét arcomon, hiszen az egyik dalukat használta érzései bizonyítására.
~~~
Harry délután - halaszthatatlan okokra hivatkozva – a városba ment, én pedig kénytelen voltam lefoglalni magamat valamivel. A hűtőhöz sétáltam és örömmel nyugtáztam, hogy a spagetti összes hozzávalója megtalálható. Harry ezt készített nekem először, most én akarok kedveskedni neki és remek indítása lenne az estének. Így hát elővettem a tésztát, a darált húst és a szószt. Míg főtt a tészta, ismét benéztem a hűtőbe, hogy jobban szemügyre vegyem. Találtam tejszínhabot, nutellát és epret is, amit furcsálltam. A nutellát meg miért a hűtőben tárolja? Talán, mert még szeptember hatodikán is harminc fok van és megolvadna teljesen… Micsoda logika, Ariana Baker. Homlokon csaptam magam a felismerésre és bezártam az ajtót, majd a tűzhely felé fordultam.
~~~
A tészta kész, a szósz is, már csak meg kell teríteni. Ijedten pillantottam a faliórára, amely már este hat órát mutatott. Hamarosan megjön Harry, ezért gyorsan felrohantam átöltözni. Ez a nyomi kék pólóm nem éppen a legszexisebb darab, főleg a micimackós nadrágommal. Magamra kaptam egy fekete csipkés fehérneműt, rá pedig egy ruhát, amivel már nagyjából meg voltam elégedve. Trükkös ez a ruha, mert alapból elég testhez tapadós és egy úgymond fátyol teszi szolidabbá. Nem voltak ilyen cuccaim, de Lou adott nekem néhány ruhát, amiért roppant hálás vagyok neki, főleg most. Tiszta feketében voltam, de nem zavart. Már magam előtt láttam Harry arcát. Biztos, nem kicsit fog meglepődni. A hajamat kiengedtem és a gyenge hullámokat benne hagytam. Minimális sminket használtam, mert nem akartam, hogy Harry az alapozónak adja édes csókjait.
Nem siettem le a lépcsőn, mert jelenleg nem hiányzik egy lábtörés. Nem, mintha máskor szükség lenne rá, de most végképp nem. A filmekben mindig úgy van, hogy amikor a csaj elkészül és leér a lépcsőn, pont akkor nyílik az ajtó és megjön a srác. Hát ez egyáltalán nem így történt. Az ajtóval szemben állhattam már olyan tíz perce, de még semmi. Így ki fog hűlni a kaja és akkor oda a meglepetés. Gyorsan ránéztem és egy kicsit megkóstoltam. Részben azért, hogy hideg-e már – szerencsére nem volt az -, részben pedig azért, hogy tudjam, ehetőt készítettem és nem fogja kiköpni Harry, amikor megkóstolja.
Zajok csapták meg füleimet, mintha autó parkolását hallottam volna. Rögtön az ablakhoz siettem és beigazolódott sejtésem. Harry éppen a fekete Range Rover-ével parkolt a garázsba. Pillanatokon belül ajtócsapódás jelzett, hogy beért a házba. Még utoljára végigsimítottam ruhámon és nagy mosollyal az arcomon a konyhából a bejárat felé sétáltam.
Arckifejezése pontosan olyan volt, amilyenre számítottam. Felnevettem és közelebb sétáltam hozzá, mert még mindig úgy állt ott, mint akit odatettek.
- Minden rendben? – kérdeztem ártatlanul és egy csókra magamhoz húztam. Miután eltávolodtunk, alaposan végigmért, de most nem sikerült elérnie a kívánt hatást, ugyanis nem pirultam el. Gyakoroltam egy kicsit és ezek szerint ügyes vagyok.
- I-igen. Gyönyörű vagy – te jó ég! El sem hiszem, hogy Harry zavarban van. Miattam. Végre elértem azt, ami neki már ezerszer sikerült nálam.
- Köszönöm – próbáltam komoly maradni, de úgy éreztem, hogy ezt az orra alá kell dörgölnöm. Elkezdtem idiótán táncolni és énekeltem is, hogy: „Végre én nyertem. Zavarba hoztam Harry Styles-t. Ó, yeah, ó yeah, zseniális vagyok.” Örömöm nem tartott sokáig, mert erős karok fonódtak derekam köré és göndör fürtök csikizték nyakamat.
- Ez szemét húzás volt, baby – suttogta szexisen a fülembe, amitől libabőrös lettem. Megfordultam ölelésében és tarkójára helyeztem kezeimet.
- Csak revansot vettem – vettem elő győztes vigyoromat. Komolyan nézett rám és fortyogott magában, szinte biztos vagyok benne. – Csak, hogy lásd, kivel van dolgod. Kiengesztelhetlek egy tányér spagettivel?
Meglepődve pillantott hol felém, hol a konyha felé és mélyet szippantott a levegőből. Talán az étel illatát érezhette meg. Levette cipőjét és megindult az illat után, de a konyha előtt megtorpant és felém fordult.
- Egy kérdésem van. Miért? – húzta össze szemöldökét, de közben gyengéden átölelt.
- Mert megérdemled – mosolyogtam, mint a vadalma és újból én kezdeményeztem egy hosszas csókot. Egyből válaszolt és kezeit levezette a fenekemhez, majd belemarkolt. Belenyögtem csókunkba.
- Jól áll ez a ruha. Az viszont már egyéni probléma, hogy szívesebben látnálak nélküle – kacsintott, majd ott hagyott és a pulthoz sétált. Leemelte a fedőt és már a szedőért nyúlt, de még időben odasiettem. Már amennyire ebben a cipőben lehet sietni.
- Nem-nem. Ez nem a te feladatod. Ülj le a székre és élvezd a kiszolgálást – nyomtam egy puszit a szája sarkába és az asztalhoz toltam. Míg az étellel foglalkoztam, Harry folyamatosan engem nézett. Tudtam, hogy ha én is ránézek, akkor egyből piros leszek, így nem tettem. Megfogtam a két tányért, amin a spagetti volt és Harry-hez sétáltam vele. Majd ismét a pulthoz és a hűtőből kivettem egy üveg bort. Felbontottam és két pohárral kiegészülve, leültem vele szembe. Vigyora levakarhatatlannak tűnt. Megfogta az üveget és nézegetni kezdte, gondolom az alkoholtartalom miatt.
- Ezzel most ne foglalkozz Harry. Kivételes alkalom – vettem ki kezéből és mindkettőnknek töltöttem. Majd hozzáláttunk a spagetti elfogyasztásához. Ahogy láttam, szerelmemnek ízlett a főztöm, mert rövid időn belül csak az üres tányér volt előtte.
- Valami eszméletlen finom lett. Azt nem mondom, hogy jobb az enyémnél, de… - huncut mosolyát megvillantotta. Miután én is befejeztem, a mosogatóba tettem a két fehér porcelánt, de már Harry mögöttem állt, kezében az italokkal. Egyiket nekem adta.
- Kettőnkre – szinte mindig erre koccintottunk és ez most sem volt másképp.
- Kettőnkre – válaszoltam mosolyogva és számhoz emeltem a poharat, majd belekortyoltam az alkoholba. Először égette a torkomat, de utána édes ízek váltották fel. Megittuk az egész pohár tartalmát és ezek is a mosogatóban végezték. Visszafordultam és rajtakaptam Harry-t, amint stíröl. Nevetve megcsóváltam fejemet és átöleltem derekát, majd hátát simogatni kezdett. Elvesztünk egymás szemeiben és a pillanatban. Csend uralkodott körülöttünk, de nem az a kínos. Nyugalom és boldogság vett minket körül, szavak nélkül is megértettük egymást.
Éreztem, hogy lépnem kell, mert így nem lesz semmi és Harry azt gondolja, hogy ennyi volt, mehetünk aludni. Én pedig nem ezt akartam. Így száját betapasztottam az enyémmel és kezeimet a hajához vezettem, majd beletúrtam. Kezeivel szorosabban ölelte derekamat. Levegőhiány miatt elváltunk és kíváncsian fúrta tekintetét enyémbe. A válaszomra várt.
- Biztos, hogy akarod? – kérdésével igazat adott feltételezésemnek. – Még tudok várni.
- De én már nem. Mindennél jobban akarlak Harry – súgtam magabiztosan. Elvigyorodott, majd ahogy a menyasszonyt szokás, felvett az ölébe és felsétált velem a szobába. Lábával berúgta az ajtót, majd megismételte, hogy be is záródjon mögöttünk. Óvatosan letett az ágyra és lehúzta rólam a cipőmet. Feltérdeltem az ágyra, őt is magammal húzva.

(Ajánlott zene: What Goes Around..)
Ismét csókban forrtunk össze, egymással szemben térdeltünk és simogattuk egymást, ahol értük. Pólójának szegélyét megtalálva lerántottam róla. Felsőteste meztelen lett, nem takarta semmi. A látványtól már szinte felizgultam. Kívánatosabb volt, mint egy pohár víz a sivatagban. Szükségem volt rá. Nagy kezeivel hátamnál keresgélte a ruhám cipzárját, amit rövid időm belül meg is talált. Csigalassúsággal húzta le, majd amikor a végéhez ért, kezeit levezette combomhoz. Minden érintésébe beleremegtem. Ujjait beleakasztotta a ruha aljába és felfelé kezdte húzni. Amint fejem fölött is áthúzta, a földre dobta és ott álltam, vagyis térdeltem előtte majdnem meztelenül. Nem ez az első eset, hogy így lát. Már fürödtünk együtt, de ez most más volt. Mindkettőnk szemében ott volt a tűz, a szenvedély. Mélyeket lélegeztünk és csak néztük egymás testét. Már nem bírta tovább és lecsapott ajkamra. Nyelve bejutásért könyörgött, amit megadtam neki. Kezem végigsiklott tökéletes felsőtestén és nadrágja szélénél állt meg. Ez a pillanat megfelelőnek tűnt ahhoz, hogy fekvő helyzetbe pozícionáljuk magunkat. Úgy fektetett le, mintha porcelánból lennék, mint azok a tányérok és bármikor széttörhetek. Óvatossága és gyengéd érintései miatt csak még jobban kívántam. Fölém helyezkedett és nyakamat kezdte csókokkal behinteni, olykor szívta, harapdálta. Közben oldalamat és combomat simogatta nagy kezeivel. Nem tudtam és nem is akartam visszafogni magam. Apró nyögések csúsztak ki a számon, közben puha haját markolásztam. Egyre lejjebb haladt és elért melleimhez. Feltoltam magam, hogy ki tudja kapcsolni melltartómat. Pillanatok alatt megtette és a szoba másik sarkába dobta. Vággyal teli szemekkel nézett végig rajtam.
- Gyönyörű vagy, baby – suttogta ajkamra és vad csókolózásba kezdtünk. Harry elérte azt, hogy ne érezzem feszélyezve magamat. Minden érintése megnyugtatott és egyben felizgatott. Egyik karjával a fejem mellett támaszkodott és néha beletúrt dús hajamba. Szabad kezével lentebb kalandozott és mellemet kényeztette. Csókunkba nyögtem, ő pedig elmosolyodott. Büszke volt magára, amiért ilyen hatást gyakorol rám. Szájával ismét nyakamra tért és ott csókolta, ahol érte. Egyre lejjebb haladt, nyelvével körkörös mozdulatokkal kényeztette melleimet, amitől ismét nyögéseim töltötték be a szobát. Hasamat apró puszikkal hintette be, közben göndör fürtjei csiklandoztak. Mikor elért a vékony anyaghoz, várakozóan felém pillantott.
- Harry! Mondtam, hogy akarom – ziháltam. Az arcán széles vigyor terült szét és feljött hozzám egy hosszú csókra. Kezét levezette bugyimhoz és megszabadított tőle. Ujjaival dörzsölni kezdte csiklómat. Fejemet hátra hajtottam, szemeimet becsuktam és élveztem. Harry elmozdult fölülem és combjaim között eltűnt. Belső combomat kezdte kényeztetni szájával és egyre beljebb haladt. Pillanatokon belül megéreztem meleg leheletét és nyelvével is akcióba lendült. Egyik kezemmel haját húztam, a másikkal a lepedőt markoltam olyan erősen, hogy már ujjaim fehérek voltak. Szemeim kipattantak, amikor megéreztem két ujját magamban. Rutinosan, gyors mozdulatokat végzett, nyelve pedig még mindig aktív volt. Az élvezet a tetőfokára lépett. Éreztem, hogy hamarosan átsöpör rajtam a gyönyör, már nem bírom sokáig.
- H-Harry – nyögtem. Hátraszegtem fejemet és abban a pillanatban elélveztem. Szerelmem tisztára nyalt és felém mászott. Ajkaink vad táncot jártak, miközben simogattuk egymás testének minden részét. Itt volt az idő, hogy én következzek. Harry-t a hátára fordítottam és ráültem lovagló pózban. Nem hagytam, hogy végigmérjen, azonnal megtaláltam száját és olyan szenvedélyesen csókoltam, mint még soha. Áttértem nyakára és úgy tettem, ahogy nemrég Ő is. Néhányszor fogaim közé vettem bőrét, szívtam, harapdáltam. Nyögéseit próbálta visszafogni, de nem sikerült. Akaratlanul is mosoly kúszott arcomra. A tudat, hogy mindezt én váltom ki belőle, felemelő volt. Izmos mellkasát és tetoválásait lágy puszikkal takartam be, amit kifejezettem élvezett alattam. Végül elértem a fekete anyaghoz és már semmi félelem nem volt bennem. Már éppen húztam volna le, de Harry megfogta kezeimet és felült. Értetlenül néztem rá, de nem engedtem el bokszere szélét.
- Nem muszáj, ha nem akarod – féltés és aggódás tükröződött gyönyörű szemeiből. Lassan elmosolyodtam óvásától.
- Az úgy nem fair, ha te kielégítesz, én viszont téged nem – már szólni akart, de mutatóujjamat szájára helyeztem, ezzel megakadályozva beszédét. – Igenis akarom Harry. Ne hidd azt, hogy az ágyban is visszafogott vagyok. Élvezd.
Nagy szemekkel nézett, majd szemei sötétebb árnyalatot vettek fel. Vállainál fogva visszalöktem az ágyra és most már mindenféle beleszólás nélkül tevékenykedhettem. Határozott mozdulattal szabadítottam meg sötét Calvin Klein alsójától, ami ugyanott végezte, mint az eddig eldobált ruhadarabok. Férfiassága már hasát érintette, ezért nem sok dolgom volt. Kezemmel megfogtam és fel-le kezdtem mozgatni rajta. Mély, erőteljes nyögései zavarták meg csak a csendet. Csukott szemmel élvezte tetteimet és mindkét kezével az alatta nyugvó lepedőt szorongatta. Imádtam, hogy ennyire tehetetlen. Úgy gondoltam, fokozom még a helyzetet és számba vettem büszkeségét. Fejemet ütemesen mozgatni kezdtem és számmal kényeztettem, de kezem sem tétlenkedett. Kicsit gyorsítottam a tempón. Harry egyik kezével hajamat húzogatta és próbált irányítani.
- Ariana… én… mindjárt… - sóhajtozott és még végig sem mondta, már számban érezhettem örömnedvét. Miután lenyeltem, feltornáztam magam, majd ráfeküdtem meztelen testére, így melleim nekinyomódtak mellkasának. – Csodálatos voltál.
Próbálta szabályozni levegővételét és miután megnyugodott, fordított rajtunk egyet, így ismét ő került felülre. Csókolt, simogatott, ahol tudott, ezzel elérve, hogy újra felizguljak. Hirtelen abbahagyta és az ágy melletti éjjeliszekrény fiókjába nyúlt és kivett egy fényes zacskót. Szájával széttépte, majd az óvszert felhelyezte. Smaragdzöld szemei jóval sötétebb árnyalatban pompáztak és tele voltak vággyal.
Fölém helyezkedett és lassan belém csúszott. Megvárta, míg megszokom a méretét és csak utána kezdett mozogni. Mindkettőnk száját hatalmas nyögések hagyták el. Hátát karmoltam, Ő pedig a fejem mellett támaszkodott meg két kezén, melyekkel a lepedőt markolászta. A szemkontaktust nem szakítottuk meg, ajkaink súrolták egymást. Nem bírtam tovább és magamhoz húztam egy csókra, ami tüzesebbre sikeredett, mint gondoltam. Harry őrült tempót diktált és mindketten éreztük, hogy hamarosan bekövetkezik a mámorító pillanat.
- Harry… - nyögtem hangosan és vállába haraptam, amitől szitkozódás hagyta el száját.
- Még… egy… kicsit… Sikítsd a nevem, ha elmész – mormolta mély hangján és még mindig mozgott. Pár pillanat múlva a csúcsra vitt és bekövetkezett, amit annyira vártam.
- Harry – kiabáltam torkom szakadtából, aminek hatására ő is elélvezett. Rám nehezedett, majd pár perc elteltével legördült rólam és mellém feküdt. Tisztán lehetett hallani erős zihálásunkat, szakadozó levegővételeinket. Eddig ez volt a legjobb éjszakám. Gondoltam, hogy Harry profi, de azt nem, hogy ennyire. Biztos, sok lánnyal volt már dolga, de velem ez az érzelmeken alapult és nem a vonzódáson. Miután rendeződött légzésünk, egymás felé fordultunk és mindkettőnk arcán széles vigyor jelent meg.

- Imádlak – szólalt meg először Harry. Kezével végigsimított arcomon, majd végig az oldalamon, aminek hatására megborzongtam.
- Én is téged. Ez valami eszméletlen volt – néztem csillogó szemeibe és ásítottam egy hatalmasat. Harry bólogatott, majd ránk terítette a takarót és mellkasára vont.
- Köszönöm ezt az estét, baby – az elmaradhatatlan becenév. Belepuszilt hajamba, én pedig felemeltem fejemet és szemeibe néztem, melyek már visszanyerték eredeti színüket.
- Én köszönöm – mosolyogtam és lágy csókot nyomtam ajkára, majd fejemet visszahelyeztem nyakhajlata alá.
- Aludjunk, mert holnap utaznunk kell – utalt itt a családlátogatásra. Most nem volt energiám aggódni, így csak egy sóhajjal nyugtáztam. – Jó éjt!
- Jó éjt! – szemeim azonnal leragadtak és hamar álmaimban találtam magam. Teljesen mindegy, hogy hol vagyok, a lényeg, hogy Harry-vel legyek. Vele még a világ végére is elmennék. Kétség kívül kimondhatom, hogy teljesen beleszerettem.


Sziasztok!
Tudom, hogy hétvégére ígértem az új részt, de nem volt sok időm és nemrég sikerült befejeznem. A szavazást nagy fölénnyel az igen nyerte, így ez egy erotikusabb rész lett. Remélem, hogy tetszett és nem volt nagyon durva. Nagyon örülnék pár véleménynek!
Köszönöm az előző részhez érkezett kommenteket és pipákat, továbbá az 51 feliratkozót!:)
Így a végére egy jó tanács: ÉLVEZZÉTEK KI A BOLDOGSÁGOT ÉS A NYUGALMAT ENNÉL ÉS A KÖVETKEZŐ RÉSZNÉL, MERT UTÁNA NEM NAGYON LESZ RÁ LEHETŐSÉGETEK.
Ennyi lettem volna mára. Mindenkinek "kellemes" tanulást és sikeres tanévet kívánok!:)

PS.: Remélem, hogy írtok egy-két véleményt, mert elég bizonytalan vagyok, ami a részt illeti.:/
Puszi:
DestinyB xx

4 megjegyzés:

  1. Nagyon jóra sikerült! Imádom, hogy tökéletesen át tudom érezni, amit ők, olyan jól kifejezed *.* A végére én is boldog lettem, pedig csak elolvastam a részt xD
    Kövit <33 :D

    VálaszTörlés
  2. Imádom, nagyon jóra sikerült. Teljesen beleéletem magam, de ez minden résznél így volt eddig, már nagyon várom a kövit :)<33

    VálaszTörlés
  3. Fantastico.Per-fect.I love it.Awsome.I love this blog.Ez a rész számomra kedvenc rész lett,és nagyon nagyon szeretem ezt a blogot.Az egyik nagy kedvencem<3 :) :D Nagyon per-fect-ül megirtad.És I love it this part and this blog.This blog is awsome.Nagyon várom a következő részt!!Kövittt!!! :) *-* :D <3 :-) o_O

    VálaszTörlés
  4. Kis meglepi! :)
    http://afcloove.blogspot.hu/2013/09/2-dij.html

    VálaszTörlés