2013. október 28., hétfő

38. fejezet - Összetörve



Harry
Az elmúlt két hónap meggyötört, kikészített, tönkretett, de a remény halvány szikrája még bennem világított, miszerint Ariana szeret. Többször próbáltam hívni, de mint kiderült, lecserélte a telefonszámát. Ebből arra következtettem, hogy látni sem akar. Közben az újságok szépen rájöttek, hogy a kapcsolatunk kamu volt, de volt benne igaz szerelem is a végén. Igaz, ezt csak utólag írták meg, amikor elég keményen megfenyegettem őket. Taylor többször is bepróbálkozott nálam. Én viszont látni sem bírom a képét, mióta kiderült, hogy nem is terhes. Tudtam, hogy csak megjátssza. Nem jellemző rám a felelőtlenség, főleg, ha szexről van szó. Tisztában vagyok vele, hogy 19 évesen nem akarok apa lenni.
Titkon reménykedek benne, hogy Ariana látta az újságcikket, amiben a terhesség szerepel. Ebből sajnos nem következik automatikusan, hogy megbocsát és visszatér hozzám. Pedig annyira jó lenne megint együtt lenni. Eddig ő volt az a lány, akinél azt éreztem, hogy teljesen boldog és felszabadult vagyok. Nem hívta fel magára a figyelmet és nem használta ki a hírnevemet. Megtehette volna, de nem tette. Meghúzódott a háttérben és örült a banda sikereinek. A csapatból mindenki elfogadta, még Perrie is. Ő volt az, aki minden választottamat furcsán méregette és senki sem volt szimpatikus neki. Aztán jött Ariana és megkedveltette magát vele. Ez a lány csodákra képes. Beleszerettem és most darabokra hullottam miatta. A nagyapám régebben azt mondta, hogy egyszer nekem is összetörik a szívemet. Akkoriban kinevettem és hülyének néztem. Én sírok majd egy lány miatt? Kizárt. Most viszont felemészt a gondolta, hogy soha többé nem lesz mellettem Ő.

Itt ülök a stúdióban és kavargatom a huszadik adag kávét, mert csak ezzel tudom ébren tartani magam. A rajongók előtt mutatom a kemény srácot, akit nem hat meg egy szakítás, de ez a látszat. Mindenki tudja, hogy legbelül egy roncs vagyok. Csak a fiúk és a családom tartják bennem a lelket, ami valljuk be, elég nehéz. Minden nap üveges, élettelen tekintettel nézek a tükörbe és semmihez nincs kedvem. Aztán eszembe jut, hogy a fanok nélkül sehol sem lennék és erőt lehellek magamba. A koncerteken próbálok kikapcsolni és arra koncentrálni, hogy egy felejthetetlen élményt adjak azoknak a lányoknak, fiúknak, akik eljönnek és fizetnek azért, hogy lássanak minket.
- Hé! Figyelsz, Harry? – megráztam fejemet és Tom dühös tekintetével találtam szemben magam. Elmotyogtam egy bocsánatkérést és most már - nyomorult életem vesézését befejezve - minden figyelmemet felé irányítottam.
- Tom azt mondta, hogy felénekelhetnéd azt a dalt, amit tegnap írtál – Niall csillogó szemekkel nézett rám. Egyedül neki mutattam meg a kreációmat, amit egyébként Ariana-nak írtam. Szigorú és dühös tekintettel néztem, hiszen nem akartam, hogy ezt bárki más tudja. Meg akartam tartani magamnak. Niall is véletlenül tud róla, mert amikor halkan énekelgettem a szobámban, akkor ment el az ajtóm előtt. Berontott és addig nem hagyott békén, amíg el nem mondtam neki, hogy mi ez a dal. Ő persze tovább adta Tom-nak és gondolom, hogy a többiek is tudnak róla. Nagyszerű…
- Nem. Azt a dalt magamnak írtam és… egy különleges személynek – tekintetemet a padlóra szegeztem, ami sokkal érdekesebbnek tűnt, mint a körülöttem lévő emberek.
- Ariana-nak – felelték kórusban, ezzel elérve, hogy felemeljem a fejemet. Egy keserű mosoly kúszott arcomra. Ők is nagyon szeretik Ariana-t és veszteségként könyvelték el, hogy hazaköltözött. Tudták, hogy mit érzek iránta és boldogok voltak, hogy szerelmes voltam. Vagyis… vagyok.
- Igen… Neki – mély sóhajtás után a kanapén terültem szét. A többiek látták, hogy a munka ma már nem fog menni, ezért hazamentek. Én – miután megnyugtattam őket, hogy semmi őrültséget nem csinálok – itt maradtam és rengeteg őrlődés után arra jutottam, hogy a magam csendességében mégis feléneklem a dalt. Nem kell hozzá semmi, csak a hangom. Hiszen a szakemberünk, Jimmy már elkészítette a zenei alapot arra az esetre, ha úgy döntenék, hogy feléneklem.
Lassan, mint aki a halálán van, felálltam a bőr bútorról és beállítottam mindent. A mikrofon elé álltam és énekelni kezdtem.

Now you were standing there right in front of me
I hold on it's getting harder to breathe

Az érzelmek csak úgy cikáztak bennem. Néha a sírás határán voltam, de a tökéletes hang miatt nem engedhettem meg, hogy egy könnycsepp is kicsorduljon. Az együtt töltött boldog percekre gondoltam, de a kétségbeesés hangja is felfedezhető volt éneklésemben. Mondhatni, kettős érzelemmel teli dal lett. Az eredményre büszke voltam és miközben meghallgattam újra és újra, utat engedtem könnyeimnek. Nem tartom szégyennek, ha egy férfi sír. Nekünk is ki kell adnunk az érzelmeinket, a fájdalmainkat valahogy. Az első Ariana nélkül töltött hónapban pedig rájöttem, hogy az ivás nem a legjobb megoldás. Igaz, egy időre elfeledteti a problémákat, de a reggeli ébredésnél a rohadt fejfájás mellett visszatérnek a fájó emlékek.

Nagyokat ásítva hagytam el a stúdiót és gyalogoltam a házamig. Fáradtan nem mertem beülni a kocsiba és egy kis séta nem árt. Sokan mondják, hogy a friss levegő csodákra képes. Nálam azonban nem használt, mert ugyanúgy szarul éreztem magam. Lassú mozdulatokkal kinyitottam az ajtót és beestem rajta. Körbenéztem, hogy történt-e változás. Tudom, hogy beteges, de mindig, amikor hazajövök, átnézem a házat abban bízva, hogy Ariana egyszer csak előlép és szorosan átölel. Ezt most is megtettem, pedig a fáradtság ellenem beszélt. Miután rájöttem - mint oly sokszor -, hogy egyedül vagyok a nagy házban, a konyhába sétáltam és a hűtőből kivettem a maradék egy üveg whiskey-t. nem is bajlódtam a poharakkal, egyből beleittam és hagytam, hogy az erős alkohol marja a torkomat. Egy hónapja nem ittam alkoholt, mert Tom megtiltotta a rengeteg átbulizott, lerészegítő éjszaka után. Most viszont nem volt itt, hogy elvegye tőlem. Az üveggel a kezemben, a nappaliba mentem át és leültem a kanapéra. A kezembe vettem a telefonomat és nézegetni kezdtem a közös képeket. Mindenki győzködött, hogy töröljem ki őket, én viszont hajthatatlan voltam. Ennyi maradt nekem. Ha Ő már nincs mellettem, akkor az emlékeket őriznem kell. A fejemben minden boldog perc megvan, de látnom is kell.
- Gyere vissza hozzám. Szeretlek – a könnyeim megint potyogni kezdtek és egy-két csepp a telefonomra hullott, de nem érdekelt. Miután megittam az üveg tartalmát, magam elé meredtem. Vajon a rajongók tudják, hogy most részegre iszom magam bánatomban? Vagy azt gondolják, hogy nyugodtan alszok? A piszkos fantáziával rendelkezők biztos azt hiszik, hogy egy könnyűvérű nő társaságában mulatom az időt. Eddig lehetetlennek tűnt, hogy valaha is ezt fogom mondani, de nincs kedvem a szexhez. Ariana után csupán három nővel feküdtem le, de akkor is részeg voltam és nem emlékszek semmire. Ő volt az, aki az együtt töltött éjszaka után is velem maradt. Reggel a gyönyörű mosolyára ébredtem és csillogó, barna szemeire, melyek még a legrosszabb napomat is bearanyozták.
Mit csinálhat? Szenved, mint én? Vagy jól érzi magát valakivel? Talán azzal a rohadék Lucas-szal van? Nem, az nem lehet. A gondolatra, hogy vele van, kezemet ökölbe szorítottam és idegesen fújtam ki a levegőt. Ismét nézegetni kezdtem a képeket és ez valamennyire megnyugtatott. Lassan álomba szenderültem. Az utolsó emlékem az, hogy a telefonom kiesik a kezemből és a kanapén fekvő párnára dőlök.

Ariana
- Gyere már, Liz! Elkésünk – hallottam meg Lucas hangját. Nagyon haragudtam rá és nem is bírtam rá nézni, amiért ezt tette. Aztán az idő múlásával hiányzott a legjobb barátom és – ha nem is teljesen – valamennyire megbocsátottam neki. Nagyon örült és megígérte, hogy soha többé nem tesz ilyet. Én is boldog voltam, hogy újra jóban vagyunk. Ez azonban nem tudta velem elfeledtetni Harry-t. Hiányzott. Minden este magamba roskadva alszok el. Anya el akart küldeni egy pszichológushoz, de nem egyeztem bele. Nem vagyok őrült. Szerelmi bánatom van, amin nehéz, sőt, inkább lehetetlen túl lépni. Lehet, hogy most már képes lennék elfelejteni minden rosszat, de nem állíthatok be csak úgy hozzá. Igen, lehet azt mondani, hogy gyáva, félénk és beszari vagyok. Ezt mind belátom, de akkor sem megy. Pár napja már elhatároztam, hogy felkeresem, de végül visszaléptem az ötlettől. Talán, majd egyszer ismét összehoz minket a sors.
A legnagyobb fájdalom az lenne, ha rájönnék, hogy Neki semmi baja és gondtalanul éli a csillogó életét. Nem sír miattam, nem gondol rám és hajtja a csajokat. Ez esne a legrosszabbul. Az újságokban olvastam, hogy miután elmentem, féktelen bulizásba kezdett és Tom az újságírók szeme láttára ordibált vele. Legszívesebben rohantam volna hozzá és átöleltem volna, de mégsem tettem. Nem voltam képes rá. Úgy látszik, az idő a barátom, mert általa erősebb és érettebb lettem.
- Megyek már – utoljára végig simítottam a ruhámon és a magas sarkúmban lesétáltam a földszintre, ahol már várt rám Lucas. Büszke mosolyt villantott felém. Tőlem azonban csak egy vérszegény mosolygásra futotta. Ő is tudta, hogy mindez Harry miatt van.
- Holnap délután elutazunk Londonba – mondta egyszerűen, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lett volna. Én viszont kétségbe estem és ideges lettem.
- Mi? Ezt mégis hogy érted? Én nem megyek oda. A fiúk most jöttek haza Ausztráliából és… és … én nem megyek oda. Nem, az nem lehet – járkáltam össze-vissza és próbáltam egy épkézláb mondatot kinyögni, de nem igazán sikerült.
- Dehogynem! Jössz és kész. Amúgy meg nem azért, de mennyi az esélye, hogy a baromi nagy Londonban összefutsz velük? – húzta fel szemöldökét és úgy nézett rám, mint egy hülyére.
- Nagyon sok – válaszoltam és mélyet sóhajtottam.
- Akkor is megyünk, mert a húgomat haza kell hozni a kollégiumból és egyedül nem akarok menni – jött közelebb és kezét a vállamra tette nyugtatásképp. Nem akartam találkozni velük, de a barátomat sem hagyhattam cserben.
- Oké. De ígérd meg, hogy sietünk – néztem reménykedve a szemébe. Hatalmas vigyor jelent meg arcán és tudta, hogy győzött.
- Megígérem – nyomott egy puszit a homlokomra. Elindultunk Adele édesanyjának az esküvőjére. A kocsiban Lucas valamit magyarázott, amire egyáltalán nem figyeltem. Csak arra tudtam gondolni, hogy mi lesz, ha találkozok velük. Azzal nem igazán lenne baj, ha a négy sráccal szembe kellene néznem. Viszont, ha Harry állna előttem, nem tudnék mit mondani neki. Kicsit furcsa lenne, ha a nyakába ugranék és kimondanám, hogy hiányzott, szeretem és vele akarok lenni. Lehet, hogy leégetném magam, mert ő már talán túltette magát rajtam. Akkoriban Taylor-on is hamar túl volt. Velem miért lenne másképp? Semmiért. Igen, ez a helyes válasz. Ő már nem szeret engem. De akkor én miért álmodok még mindig vele? Miért nem tudom kiverni a fejemből? Miért pillantok minden nap a közös képeinkre? Gyűlölöm ezt az egészet. Szeretem. Még mindig. Ezen pedig - akár szeretnék, akár nem -, nem tudok változtatni.

Sziasztok!
Mint azt látjátok/olvastátok, meghoztam az új részt, amit tegnap éjszaka/ma délután írtam. Ihlethiányom volt és nem voltam olyan hangulatban, hogy ilyen érzéseket, melyeket a szereplők élnek át, megírjak. Aztán történt valami, ami miatt mégis sikerült. Lehet, hogy szomorú és depis lett, de nekem eddig ez a személyes kedvencem. Sokszor nem a legboldogabb rész a legjobb.
Köszönöm az előző részhez érkezett pipákat és kommenteket. A feliratkozók száma is nőtt. Hihetetlenek vagytok! Nélkületek nem sikerülne újabb fejezeteket írnom! Ezért nagyon nagy köszönettel tartozok nektek. Örülök, hogy ennyi bizalmat szavaztok nekem. Elég is, majd a befejező résznél lelkizek tovább.:D
Remélem, hogy tetszett annyira, hogy jó pár véleményt hagytok magatok után.
A folytatással még a héten jelentkezek.
MÉG VALAMI! KITESZEK EGY SZAVAZÁST. A LÉNYEG AZ, HOGY MIVEL EZ A TÖRTÉNET HAMAROSAN VÉGET ÉR, ARRA GONDOLTAM, HOGY ELKEZDEK EGY ÚJAT. TELJESEN MÁS SZTORI, DE HARRY MARAD A FŐSZEREPLŐ. A KÉRDÉS AZ, HOGY OLVASNÁTOK-E AZT IS. LENNE RÁ IGÉNY? KÉRLEK TITEKET, HOGY NYOMJATOK RÁ AZ IGEN/NEM GOMBRA. KÖSZÖNTEM.
Élvezzétek ki az őszi szünetet!
Nórii xx

2013. október 18., péntek

37. fejezet - Köszönettel tartozom



„A repülőtér a nagy érzelmek színtere, ahol emberek találkoznak, esetleg életük fordulópontjához érnek, történetek kezdődnek vagy fejeződnek be.”

Iszonyatosan fájt a fejem, éreztem, ahogy lüktet benne a vér. Próbáltam felülni az ágyon, de nem igazán sikerült. Majd a harmadik próbálkozásra mégis megcsináltam. Szemeimet óvatosan nyitottam ki és amennyire fel tudtam mérni a helyet, ahol voltam, egy hotelszoba lehetett. Egyedül voltam. Felkeltem a meleg ágyból és a fürdőszobába botorkáltam. A tegnapi ruhám még rajtam virított, habár felfedezhető volt egy-két folt a kék anyagon.
A tükörképem – és ezáltal én is – szörnyen nézett ki. Szemfestékem szétkenődött az arcomon, a hajam akárcsak egy szénakazal. Szemeim könnyektől vörösek voltak, arcom pedig sápadt. Próbáltam visszaemlékezni a tegnap estére, de eleinte csak töredékek ugrottak be. Buli, meglepetés, Harry, Lucas, Taylor, gyerek, megcsalás. Ez pontosan elég volt ahhoz, hogy teljes egészében felidézzem a történteket. A Harry által szervezett szülinapi meglepetés bulin nagyon jól éreztem magam és jobbat nem is tudtam volna elképzelni. Szerencsére Lucas-szal is sikerült rendezni a dolgokat és a karkötőnket visszavettük.

Az éjféli koccintás után Harry elhívott a csendesebb helyre és megkaptam az ajándékomat tőle. Egy gyönyörű, ezüst nyakláncot, amelyen egy medál csüngött, benne pedig egy közös kép kettőnkről. Viszont a szöveg, amit mondott, furcsán hatott. „Csak akkor vedd le, ha már végleg feladod a kapcsolatunkat.” Akkor még nem tudtam, hogy ez mégis mit jelent. Mostanra minden kirajzolódott.
Az ajándék átadása után nem sokkal megjelent az a személy, akit még álmomban sem akartam látni. Miss Taylor Swift. Nagy hévvel jött be az ajtón és egyenesen minket vett célba. Harry nagyon ideges volt és vissza kellett fognom, nehogy valami hülyeséget csináljon. Mint az utána kiderült, csinált is, csak régebben. Taylor-ral… Még mindig nem tudom elhinni, hogy ez igaz. Megcsalt. Vagyis nem pontosan, mert akkor még nem voltunk együtt hivatalosan, de akkor is annak számít. Legalább is az én szememben igen. Én haza repültem, mert anya rosszul lett. Ő pedig ezalatt összefekszik a szöszivel. Tudom, hogy csak azért tette, hogy segítsen nekem, de ez nem mentség. Taylor inkább perelhetett volna, minthogy a barátomat zsarolja.
A teljes sokk akkor ért, amikor a szőkeség bejelentette, hogy gyereket vár és biztos, hogy Harry-től. Nem foglalkoztam senkivel és semmivel, kirohantam a házból és csak futottam, amennyire bírtam. Nem érdekelt Harry kiabálása, Taylor nevetése, anya kétségbeesett arca és az együtt érző pillantások sem. Rohantam. El a problémák és az igazság elől. Könnyeimtől nem sokat láttam, ezért egy pillanatra megálltam, hogy rendbe szedjem magam. Szétnéztem és szerencsére el tudtam igazodni. Egy kis kávézó-szerűségbe tértem be, ahol már egyszer jártam. Azonnal a mosdóba igyekeztem és megpróbáltam megnyugodni. Miután ez nagyjából sikerült, vissza sétáltam a pulthoz, helyet foglaltam a magasított széken és hálát adtam Istennek, hogy a ruhámon van egy zseb, magamnak pedig azért, mert tettem bele egy kis pénzt. Az emberek többsége ilyenkor leissza magát a sárga földig, de én inkább egy erős kávét kértem. Miután megittam és kifizettem, azon gondolkoztam, hogy hová mehetnék. Vissza biztos, hogy nem megyek. Nem lennék képes a vendégek szemébe nézni és a ”Haylor” párossal egy légtérben sem szeretnék tartózkodni. Így a legközelebbi hotelbe vezetett utam. Szerencsére volt szabad szoba. Egy olcsó, egyszerű kis helyet foglaltam egy éjszakára. Tökéletes lesz az nekem. Amint felértem, beestem az ágyba és álomba sírtam magam.

Most már arra is emlékszek, hogy hogy kerültem ide. Egy grimasszal zártam le ezt a dolgot. Hűvös volt és ez a lenge ruha nem sok meleget adott. Megborzongtam, majd gondolkozni kezdtem, hogy mi tévő legyek. Meg kell hallgatnom Harry-t. Viszont akkor megnehezíti a helyzetet, mert könyörögni fog nekem. Azt pedig nem szeretném. Eldöntöttem, hogy bármit is mond, köztünk már semmi sem lesz a régi. Vége mindennek. Többé nem lesz közünk egymáshoz. A gondolatra könnyek gyűltek a szemembe és hirtelen gördültek le fakó arcomon. Gyorsan letöröltem őket és elindultam Harry háza felé. Lépteim lassúak, megfontoltak voltak. Féltem bemenni és mindent magam mögött hagyva visszatérni anyáékhoz. Tényleg. Vajon ő mit gondol most Harry-ről? Gyűlöli? Elviseli? Fogalmam sincs. Útközben a nyakamban lógó medált a kezembe vettem, kinyitottam és csak néztem a benne lévő képet. Boldogok voltunk, mosolyogtunk. Nem kellett foglalkoznunk senkivel és semmivel. Csak a pillanatnak éltünk.

A ”rettegett” ház elé értem. Kívülről kihaltnak látszott, semmi sem sugallta, hogy lakna itt valaki. Azonban belül tele volt szomorúsággal, kétségbeeséssel. Tudtam. Éreztem. A bejárati ajtó elé battyogtam és kopogás nélkül a kilincshez értem. Nem volt kulcsra zárva, így minden akadály nélkül be tudtam menni. Bezártam magam mögött az ajtót. A nappaliban ülők tekintete mind rám szegeződött. Arcukon megkönnyebbülést, mégis szomorúságot véltem felfedezni. Nem sírhattam el magam. Erősnek kell tűnnöm előttük. Harry előtt nem. Neki személyesen fogom elmondani a döntésemet. Könnyekkel vagy azok nélkül. Ha sírok, akkor előtte kell tennem. Látnia kell, hogy mindez miatta és Taylor miatt van.

Anya azonnal felállt a kanapéról és szorosan karjaiba zárt. Én ugyanígy tettem. Hiányzott már az ölelése. Mindig meg tud nyugtatni és életet lehel belém. Erre most nagyobb szükségem volt, mint valaha.
- Jól vagy? – kérdezte halkan, de biztos voltam benne, hogy a többiek is színtisztán hallották.
- Jól leszek – nem volt túlzás Harry korábbi szavaival élni. Talán jól leszek. Igen, ez lett volna a helyes megfogalmazás, de már mindegy. Elléptem anyától. Válla mögött Harry pillantásával találkoztam. Szemei ugyanolyan vörösek voltak, mint az enyémek. Ezek szerint Ő is sírt. Bármennyire is szerettem volna, nem tudtam sajnálni. A saját hülyesége miatt történik minden.
- Összepakolom a bőröndjeimet és jövök – mondtam erőtlenül anya szemeibe nézve. Hangom a magabiztosság közelében sem volt, de még mindig tartottam magam valamennyire.
- Biztos vagy benne? Jó átgondoltad? – kétkedve nézett végig rajtam. Anya kedveli Harry-t és megbocsátott neki. Határozottan bólintottam és elindultam az emeletre. Hátam mögött hallottam a suttogásokat, de nem foglalkoztam velük.

Már a második bőröndnél tartottam, amikor lépteket hallottam a lépcső felől. Pár másodperccel később Harry lépett be. Próbáltam közömbösen nézni rá, de mégis úgy éreztem, hogy minden fájdalom kirajzolódott az arcomon.

- Hallgass meg, kérlek – elém sétált és gyönyörű zöld szemei most nem a boldogságtól, hanem könnyektől csillogtak. Keserűen elmosolyodtam és mélyet sóhajtottam.
- Nincs mit meghallgatnom, Harry. Bármit mondanál, nem változtatna semmin. Döntöttem. Lehet, hogy más lány egy ilyet könnyen megbocsátana, de én nem tudok túllépni rajta. Legalább is most nem. Nem tudom, mi lesz az idő múlásával. Talán egyszer összehoz majd minket a sors. Az is lehet, hogy te egy boldog családban fogsz élni Taylor-ral és a gyereketekkel, és én is találok valakit. Annyi minden történhet – ez volt az a pillanat, amit alkalmasnak találtam arra, hogy folytassam a pakolást.

Nem szólt semmit. Leroskadt az ágyra és üres tekintettel figyelte mozdulataimat. Meg sem fordult a fejemben, hogy ez be fog következni. Figyeli, ahogyan itt hagyom. Ezt szerettem volna a legkevésbé. Miután végeztem mindennel, mély levegőt véve felé fordultam. Tudtam, hogy valami még hátra van.

- Harry – szólítottam meg óvatosan. Felállt az ágyról és pár lépést tett felém. Figyelmesen pásztázta szemeimet, de tekintete tele volt fájdalommal – Van még valami, amit szeretném, hogy tudj. Rengeteg köszönettel tartozom.
Smaragdzöld szempárja kitágulva figyelt engem. Meglepődöttségét nem is akarta elrejteni. Halványan elmosolyodtam és folytattam.
- Amikor Patrick elhagyott, az önbizalmam romokban hevert. Aztán jöttél te és annyi mindent megadtál nekem, amire talán soha nem is gondoltam, hogy tőled fogom megkapni. Nehéz volt megbíznom benned, mert a múlt még élt bennem. Te elfeledtetted velem és önmagamért szerettél. Nem kellett egy kiló sminket felvennem és a legdrágább ruhában eléd állnom, hogy szeress. Ezért örökké hálás leszek neked. Bármikor kettőnkre gondolok, erre fogok gondolni. Mennyi mindent tanítottál meg nekem és én neked, remélem. A veszekedéseink eltörpülnek ezen dolgok mellett. Semmi rosszindulat nem lesz bennem, amiatt, amit Taylor-ral tettél. Csak a boldog és szeretetteljes percek. Szeretlek, Harry. Mindig is szeretni foglak – könnyeim, mint zuhogó esőcseppek folytak le arcomon és Harry arcán is. Még utoljára meg kell érintenem. Szükségem van rá.
Karjaimmal magamhoz húztam. Kezeimmel hol a hátát simogattam, hol a hajába túrtam. Erős karjait derekam köré fonta és zokogva ölelt. Tudtuk, hogy ez az utolsó ölelésünk.
- Szeretlek – suttogta rekedtes hangján, amely most a sírástól keservesen hangzott. Életem egyik legnehezebb cselekedete volt elengedni Őt. Tudtam, hogy meg kell tennem. Kezeimet levezettem izmos mellkasán és finoman eltoltam magamtól. Még utoljára a szemébe néztem, majd megfogtam bőröndjeimet és lassan lesétáltam a lépcsőn.

*** 

Már a repülőtéren várakoztunk anyával és Cody-val, hogy búcsút vegyünk Londontól és hazarepüljünk Manchester-be. Nagyon régen nem voltam otthon, de most fancsali képpel meredtem a kijelzőre. Közben pedig olyan érzésem volt, mintha figyelne valaki.
- Kérjük a Manchester-be induló gép utasait, hogy kezdjék meg a beszállást! – a női hang kizökkentett gondolataimból és mélyet sóhajtva álltam fel a székről. Cody bátorítóan rám mosolygott, amitől igaz, nem lett jobb kedvem, de ez kedves volt tőle.
Még utoljára hátra pillantottam és Harry tekintetével találkoztam. Ezek szerint tényleg figyelt valaki. Nagyot nyeltem és könnyeimet próbáltam visszafogni, több-kevesebb sikerrel. Szájával egy szeretlek-et tátogott el. A szavak bennem rekedtek, szám nem mozdult meg. Sírva vetettem még rá egy utolsó pillantást, majd anyáék után mentem. A gépen ülve tudatosult bennem, hogy vége. Mindennek.


Sziasztok!
Végül eljött ez a rész is. Nem is tudom, hogy mit mondhatnék, vagy, hogy egyáltalán kell-e bármit is mondanom. Remélem, hogy tetszett, attól függetlenül, hogy nem éppen vidám volt.
Szeretném, ha írnátok egy-két véleményt, hogy mit gondoltok.
Annyit még elmondok, hogy ugye 40 részes lesz(erről a következőkben kicsit bővebben írok), tehát ez még nem a legvége. Ez egy sorsfordító állomása a történetnek.
Ennyi lettem volna mára.
Mindenkinek kellemes hétvégét!:)
Nórii xx

2013. október 7., hétfő

36. fejezet - Szomorúság után boldogság



--Ariana--
Végül az egyik variációm bejött, miszerint Harry a kíváncsiság halvány jelét sem mutatta felém. Felsétált a szobába, tiszta ruhákat vett elő és a fürdőbe indult, majd bezárta maga mögött az ajtót. Én még mindig a bejárati ajtónál álltam és néztem magam elé. Mégis mi baja van? Mi rosszat tettem? Férfiak…
Ezt muszáj megbeszélnünk, mert nem szeretném, ha egy apró félreértés miatt menne tönkre a kapcsolatunk. Ugyanazon az ajtón beléptem, amelyiken az előbb Harry is és kulcsra zártam. A kabinban volt, ma viselt ruhái a földön hevertek. A víz csobogása miatt nem vette észre, hogy itt vagyok, mert éneklésbe kezdett.


Well you only need the light when it's burning low
Only miss the sun when it starts to snow
Only know you love her when you let her go
Ismertem és szerettem is ezt a dalt. Kezemet a hátam mögé helyeztem és nekidőltem az ajtónak. Kíváncsian, csodálattal hallgattam mély, rekedtes hangját. Előfordult már, hogy este, amikor nem tudtam elaludni, énekelt nekem és végül sikerült álomba szenderülnöm. Azonban ez most kétségkívül más volt. Hangja lemondóan, szomorúan csengett. Mintha hozzám intézte volna a dal sokatmondó sorait. Éppen akkor lett vége éneklésének, mikor elzárta a tusolót. Dereka köré csavarta a törülközőt és kilépett a zuhanyzóból. Meglepetten pillantott rám, majd hirtelen elkapta tekintetét, de ez pontosan elég volt ahhoz, hogy tudjam, sírt. Könnyes szemei erről árulkodtak. A tükörrel szemben állt és furcsán méregette magát. Nem volt túl közel a mosdókagylóhoz, ezért volt elég helyem, hogy elé sétáljak és magamra vonjam figyelmét. Fejét oldalra fordította és mélyet sóhajtott.
- Nézz rám – mondtam lágyan és kezemmel óvatosan utána nyúltam és kényszerítettem, hogy szemembe nézzen. Nagy nehezen megtette. Ujjammal egy majdnem száradt könnycseppet töröltem le puha arcáról és éreztem, hogy én is hasonlóan fogok végezni.
- Mi történik, Harry? – suttogtam elhalóan és szememet csípni kezdték a könnyeim. Nem tudtam és nem is akartam tovább megjátszani az erős nőt. Egyszerűen nem megy. Minden, ami Harry-vel kapcsolatos, elgyengít. Nem érdekelt, hogy teste még vizes, arcomat nyakhajlatába fúrtam, karjaimmal átöleltem derekát.
- Ne sírj baby. Minden megoldódik – válaszolta halkan, érzelmesen. Kíváncsian néztem fel rá. – Pár nap és minden rendben lesz veled.
Nem értettem szavait, pedig kerestem benne az értelmet, de így sem álltak össze a dolgok. Kérdőn néztem rá. Válasz helyett karjaival még erősebben húzott magához, mintha ez lenne az utolsó ölelésünk. Annyira tudatlannak és ostobának éreztem magam, mint még soha. Nem tudtam semmit, még egy cseppnyi sejtésem sem volt a minket körülvevő dolgokról. Talán ez a legrosszabb érzés.

***

Reggel nem volt mellettem Harry, de meg sem lepődtem rajta. Főleg a tegnapiak után. Álmosan felültem az ágyban és minden gondomat félretéve, tudatosult bennem, hogy hivatalosan 20 éves lettem. A gondolatra széles mosoly húzódott arcomra és boldogan keltem fel a puha kényelemből. Jókedvvel sétáltam le a lépcsőn, majd a konyhába érve belebotlottam Harry-be. Egyáltalán nem látszódtak rajta a tegnapi események. A pult mögül vigyorgott rám, majd kikerülve azt, felém közelített. Erős karjaival felemelt és megpörgetett párszor a levegőben. A helyiséget hangos nevetésünk töltötte be és a nyomott hangulat már el is tűnt.
- Boldog szülinapot, baby – tudom, mi hiányzott nekem. Szenvedélyes csókot kaptam tőle, majd a pulthoz vezetett. – Készítettem ünnepi reggelit, azaz palacsintát.
Minden egyes hangot, szót jókedvűen ejtett ki és ez elvarázsolt. Letett elém egy tányért, majd a hűtőből elővette a különféle lekvárokat, illetve kakaót.
- Imádlak – az asztal fölött odahajoltam hozzá és köszönetképpen lágy csókot nyomtam szájára. Kétségkívül kijelenthetem, hogy Harry istenien főz, süt. Annyira szerencsés vagyok vele. Viszont egy kis részem még mindig a tegnap elhangzott szavakon kattogott. Nem tudtam kiverni a fejemből, amit mondott. Pár nap és minden rendben lesz veled. Ez az egy mondat rengeteg kérdést termelt a fejemben. Eddig nem volt minden rendben? Vele mi lesz? El akar hagyni? Jaj, Istenem… A mai napon el kell felejtenem ezeket és csakis arra koncentrálni, hogy ez csak az én napom és semmi sem ronthatja el.

A délelőttöt filmezéssel töltöttük, közben pedig beszélgettünk mindenféléről. Ügyeltünk arra, hogy az esti történések véletlenül se kerüljenek szóba. Boldogok voltunk, nevettünk, hülyéskedtünk. Pontosan így képzeltem el a szülinapomat, mióta együtt vagyunk. Nekem Harry-vel tökéletes minden.
Délután mégis közbeszólt a sors. Ugyanis Eleanor-ral el kellett mennem egy bevásárló körútra. Nem volt ruhája az esti bulihoz és nekem is kellene pár új cucc. Azt viszont eléggé furcsálltam, hogy Harry miden visszakozás nélkül elengedett.

***

Már nem volt erőm járni, pedig nem is magas sarkút vettem fel. El rengeteg ruhát vett, én csak egyet-kettőt, ami igazán megtetszett. Miután sikerült rábeszélnem, hogy hagyjuk abba a boltról boltra járást, fogtunk egy taxit és Louis házába vitettük magunkat.
- Miért vagyunk itt, El? – fordultam barátnőm felé, aki csak vállát húzogatva a másik irányba nézett. Tud valamit, amit én nem. Ebben biztos vagyok. Lehet, hogy ez most önzőség, de én Harry-nél akarok lenni és a szülinapos éjszakámat eltölteni vele. A telefonom kijelzője már 6 órát mutatott.
- Itt is vagyunk – mondta nagy izgatottsággal El. Gyorsan kivette a szatyrokat a kocsiból és a bejárati ajtóhoz sietett.
- Wow. Szép és nagy – néztem körbe a házban és elismerően bólogattam. Megeresztett felém egy halvány mosolyt, majd mintha észbekapott volna, az emeletre kezdett vonszolni maga után.
Becsukta maga mögött az ajtót és a szekrényben kezdett kutakodni. Lustán leültem az egyik fotelba és onnan figyeltem tevékenységét.
- Ne ülj ott! Gyere, készülődnünk kell! – adta ki az utasítást. Elkerekedett szemekkel néztem rá és vártam a magyarázatot, mert lövésem sem volt, hogy ez mit jelent. – Most nem érünk rá a miértekről beszélni. Common’! – végül beadtam a derekam és a ma vásárolt egyik ruhával vonultam a fürdőszobába, de még mindig nem láttam értelmét ennek az egésznek. Alapsminket tettem fel és a hajamat átfésültem egyszer. Persze, Eleanor-nak ez nem tetszett, mert ez így ”túl egyszerű”, ezért begöndörítette.

Már este 7 óra volt és a bejárati ajtó előtt toporogtam és vártam, hogy mégis mikor készül már el barátnőm. Végül csak sikerült lejönnie és hívtunk egy taxit. A cím bediktálása következtében állam majdnem a padlót súrolta. Ezt El is észrevette, de nem árult el semmit, csak nevetett rajtam. Nagyon kedves, mondhatom. A ház kívülről úgy nézett ki, mintha senki sem lenne itthon. Semmi fény, életjel.
- Most komolyan azért öltöztem így ki, hogy hazahozz Harry-hez? – felhúzott szemöldökkel bámultam rá és most már tényleg kíváncsi voltam magyarázatára.
- Mindjárt megtudod – ezzel kiráncigált a taxiból és elindultunk a ház felé. Elkérte tőlem a kulcsokat és kinyitotta az ajtót. Sötétség. Ez az egyetlen dolog, amit ”láttam”. Már szólni akartam El-nek, de hirtelen felkapcsolódott a villany és az emberek boldog születésnapot kiabálva fütyültek és nevettek. Kellett egy kis idő, amíg felfogtam, hogy mi folyik itt. Ismerős arcokat véltem felfedezni. A srácok, anya, Cody, Laura, Adele, Lucas, a Little Mix lányai, illetve a fiúk zenekara is. Nem tudtam mit mondani, ezért csak elérzékenyülve elnevettem magam. Anya kapcsolt leghamarabb, mert hozzám szaladt és szorosan, könnyekkel küszködve átölelt. Én is szorítottam derekát, amennyire csak tudtam.
- Boldog szülinapot, kicsim! Nagyon szeretlek! – suttogta és éreztem a vállamon a könnyeit.
- Köszönöm, anya! Én is szeretlek, mindennél jobban! – válaszoltam és nehezen ugyan, de visszatartottam a sírást, szemeim viszont könnyeztek. Nagyokat kellett pislognom, már csak azért is, hogy a sminkem ne kenődjön el.
Amikor elengedtük egymást, végignéztem a többieken és hitetlenkedve megszólaltam.
- Erről mindenki tudott? – vigyorogva bólogatni kezdtek. – Kinek az ötlete volt ez az egész?
A meghívottak egytől-egyig Harry felé fordultak. Rápillantottam és szégyenlősen elmosolyodott. Egyikőnk sem ment oda a másikhoz, talán mert éreztük, hogy ez csak kettőnkre tartozik. Niall oldotta a hangulatot egy ”Buli van emberek!” ordibálással. A vendégek egy része táncolni kezdett, míg a többiek hozzám közeledtek és átadták az ajándékaikat. A Little Mix-es csajoktól és El-től kaptam egy halom ruhát, körömlakkokat és mivel panaszkodtam nekik egyszer, hogy elromlott a hajvasalóm, azt is vettek nekem. Pedig én ezt csak viccnek szántam, de úgy látszik, ők komolyan gondolták. Miután végigölelgettem a csapat mind a négy tagját, következtek a fiúk. Louis saját készítésű sállal ajándékozott meg - ami egyébkén úgy nézett ki, mint egy széttépett rongy -, nagyon örültem neki, mert tudom, hogy szeretettel készítette és ez fontos volt nekem. Liam-től egy telefont és hozzá tartozó tokot kaptam. Őszintén szólva, szükségem volt már egy újra, mert a mostani elég lassú. Ezt eddig csak Harry-nek mondtam… Talán ő szólta el magát? Nem is baj. Niall egy egész évre szóló kedvezményes kupont adott a McDonald’s-ba, illetve a Nando’s-ba. Mivel imádok enni, biztos, hogy hasznát veszem. Zayn egy napszemüveget és egy rólam készült képet adott, amit ő rajzolt. Természetesen dedikálta is. Nagyon tetszett, mert abszolút felismertem magam. Miután mindenki átadta az ajándékát, elvonultak táncolni, Niall és Cody pedig a konyhában ”társalogtak” a szendvicsekkel.

Tudtam, hogy Harry marad utoljára és nem is bántam. Talán az ő meglepetésére voltam a leginkább kíváncsi. Viszont, ha úgy nézzük a dolgokat, nem kell nekem semmi tőle. Elég, hogy itt van velem és már így is rengeteget köszönhetek neki. Vigyorogva megindult felém és szenvedélyesen megcsókolt, úgy, mint még soha.
- Boldog szülinapot! – mondta ezerwattos mosollyal az arcán. Szemöldökömet összeráncoltam, Ő pedig kérdőn nézett rám. – Mi a baj?
- Valamit lefelejtettél a mondandód végéről – féloldalas mosollyal válaszoltam. Egyből tudta, hogy mire gondolok. A fülemhez hajolt és érzékien suttogni kezdett.
- Elnézést, hogy nem tettem hozzá… baby – bőrömet jóleső borzongás járta át és szaggatottan fújtam ki a levegőt.
- Ezért büntetés jár. Különben is! Ma a szülinapos parancsol! – büszkén kihúztam magam és szexis mosolyt villantottam felé. Megnyalta alsó ajkát és letámadta az enyémeket.
- Miért nem mentek szobára? – kiabálta a konyhaküszöbön állva Zayn. Perrie beleütött a vállába, de végül ők is csókban forrtak össze.
Nem is foglalkoztunk drága barna barátunk beszólásával, csak nevettünk rajta. Harry a kezembe adott egy pezsgővel teli poharat és óvatosan nézett rám. Figyelmeztető pillantásomat látva, lágy csókot nyomott számra. Kezdődhet az este!

Sziasztok!
Nagyon sajnálom a sok késést, de a kórház miatt kihagyott tananyagot sürgősen be kellett pótolnom. Remélem, hogy megértitek.
Tehát itt is az új rész. Nem tudom, hogy mit szóltok hozzá. Az elején elég rossz hangulatban voltam, később pedig ez megváltozott. Talán ezért lett egy kicsit furább.
A következő rész elég izgalmasnak ígérkezik! A hét folyamán meg is kapjátok, már csak a végét kell befejeznem.
Már 63 olvasóm van! Komolyan mondom, hogy el sem hiszem! Ezt már többször leírtam, de nem lehet elégszer! Imádlak benneteket!!!
Kíváncsi vagyok a véleményekre, szóval ne fogjátok vissza magatokat!
Ennyi lettem volna mára.
Ölel titeket:
DestinyB xx