2013. november 1., péntek

39. fejezet - Én lennék a legboldogabb



• Ariana •
Reggel nem a legjobb hangulatomban keltem fel, hiszem az öcsém ébresztett, ami azzal egyenlő, hogy a fülembe kiabál. Én persze elkezdtem üldözni a házban. Amikor Lucas megérkezett, nyilván nem nézett engem idiótának. Apropó Lucas és London. Még mindig görcsbe rándul a gyomrom, ha csak az utazásra gondolok. Tudom, hogy túlparázom, mint mindent, de akkor sem tudok nyugodt lenni. Tényleg kevés az esélye annak, hogy összefutok Harry-vel, de mégis van egy olyan érzésem, hogy találkozni fogunk. Lehet, csak azért, mert ha meghallom azt, hogy London, akkor egyből Ő jut eszembe.
- Felszállás – Lucas kérdésére megrázom a fejem, hogy visszakerüljek a valóságba. Bólintottam és idegesen haladtam mellette. Vissza akarok fordulni, de nem tehetem. Ezzel talán bebizonyíthatom magamnak, hogy bátor vagyok. Ó, ez jó vicc. Hisz én soha nem leszek bátor. Lucas-t viszont nem hagyhatom cserben. Tehát menni kell.
Kényelmesen elhelyezkedtünk a repülőn. Lucas halál nyugodt volt, míg engem szétmart az idegesség. Szemöldökömet összehúzva néztem, ahogy könnyedén beleharap a hamburgerébe. Nekem egy falat sem menne le a torkomon, nemhogy egy nagy hamburger. Inkább az ablak felé fordultam és mélyeket lélegeztem, hogy ellazuljak. Azonban a gondolataim még mindig Harry körül jártak. Mit csinál most? Talán részegen ébredezik egy olcsó cafka mellett? Vagy miattam búslakodik? Inkább az első…

***

• Harry •
Uram atyám. Szétrobban a fejem. Ezt az érzést senkinek sem kívánom. Miért ittam meg tegnap az egész üveg whiskey-t? Annyira hülye vagyok. Gondolkoznom kellett volna, mielőtt leöntöttem volna az összest. Mondjuk, akkor sem fogtam volna vissza magamat, mert csak a fájdalom elfelejtése volt a cél. Megtörtént éjszakára, de most megint bennem van.
Óvatosan felültem a kanapén és lepörgettem a múlt éjszaka történéseit. Egy nagy ásítás után kerestem gyógyszert a konyhában, majd a fürdőbe indultam. A vizet forróra állítottam. Égette a bőrömet, de nem zavart. Megint, mint minden alkalommal, eszembe jutott Ariana. Lehet, hogy elcsesztem, de nem vagyok lúzer. Vagyis, eddig az voltam, de most ennek vége. Megkeresem. Meg kell keresnem. Bocsánatot kell kérnem tőle. Talán ezalatt a pár hónap elég volt neki, hogy megeméssze a dolgokat és talán megbocsát nekem és megint együtt leszünk. Szép kis tervek, Styles. Bárcsak ilyen könnyen menne. De akkor sem adhatom fel. Ezt végre kell hajtanom. Ha nem sikerül, akkor mondhatom, hogy igen is megpróbáltam. Viszont, ha meg sem próbálom, jönnek a ”Mi lett volna, ha…” kezdetű mondatok és azt nem szeretném.

Felgyorsítottam a mozdulataimat és izgatottan kapkodtam magamra a ruhákat. Egy fehér pólót, csíkos inget és az elmaradhatatlan fekete farmert vettem fel. Felkaptam a telefonomat, a kocsi kulcsot és eltettem az útra egy szendvicset. Igen, a Range Rover-emmel megyek. Nem kell nekem repülő. Autóval is eljutok oda, csak hosszabb idő alatt. Most nincs arra idő, hogy szerezzek valahonnan egy magángépet.
Bepattantam a fekete járműbe és a GPS-be beütöttem Manchester nevét, majd a gázra léptem. Tom-nak nem is szóltam. Lehet, hogy jobb is, mert minden erejével azon dolgozna, hogy lebeszéljen róla. Nekem pedig nem hiányzik a szövege, mert ezt, ha törik, ha szakad, végigcsinálom. Viszont a srácokat értesíteni kellene, mert a végén azt hiszik, hogy elraboltak vagy valami hasonló. Tárcsáztam is Liam-et. Nem titok, közülünk Ő a legnormálisabb és most nagy szükségem van az emberi viselkedésre. Nem lenne szerencsés ebben az ideges állapotomban a többi három srác hülyeségével szembesülnöm. A végén olyat mondanék, amit magam is megbánnék.
- Hallo? – Liam szokatlanul mély hangon szólt bele. Ezek szerint nemrég kelt fel, vagy még aludt és én ébresztettem.
- Csá, haver – próbáltam lazán viselkedni, de nem igazán tudtam, mert életem talán eddigi legfontosabb percei elé nézek.
- Reggel 9 van. Mi a szart akarsz? – dörmögött dühösen. Tehát én voltam az ébresztője. Megtisztelő.
- Roppant kedves vagy – a hangommal remekül használom az iróniát és ezt most is megmutattam.
- Mondjad, hogy miért keltettél fel hajnalok hajnalán te rohadék – szavai hallatán jóízűen nevettem. Tudom, hogy nem gondolja komolyan. Szoktuk ilyen ”aranyos” jelzőkkel illetni egymást, főleg, ha összekapunk. Persze, mindezt nem gondoljuk komolyan, ezért nem is haragszunk meg.
- Na, figyelj! Tudod, eddig elég nagy balek voltam. Itt szomorkodtam ahelyett, hogy elébe mentem volna a dolgoknak. Tegnap megint bepiáltam és most rohadtul fáj a fejem, de leszarom. Mondjuk, nem is ezért ébresztettelek – talán egyetlen normális mondatot sem sikerült összeraknom. Ahhoz túlságosan szét vagyok hullva.
- Hanem? Bökd már ki, bassza meg – hallottam, ahogy ásít. A mérges arcát magam elé képzeltem és egyből mondani kezdtem.
- Útban vagyok Manchester felé. Bocsánatot kérek Ariana-tól és remélem, hogy már nem haragszik. Ennyi – hadartam el és vettem egy nagy kanyart.
- Mi van? – sunyin mosolyogtam, mert tudom, hogy mit csinál. Hirtelen magához tér és gyorsan felül az ágyában. Majd a fejét fogja, és magában azt gondolja, hogy meggondolatlan hülye gyerek vagyok. Ismerem, mint a tenyeremet. – Miért nem szóltál hamarabb? Tom tud róla? Miért nem repülővel mentél? Az gyorsabb.
- Én is most döntöttem el, hogy szóltam volna hamarabb? Nem, nem tud róla és jobb így. Tudom, hogy gyorsabb, de nem akarok felhajtást – próbáltam sorban válaszolni a kérdéseire és sikerült is. Hallottam, ahogy egy mély sóhajtás hagyja el a száját.
- Sok sikert, haver. Remélem, hogy boldogan térsz vissza életed szerelmével – éreztem hangján, hogy mosolyog és már semmi nyoma nem volt az előbbi morcosságának.
- Köszi. Én lennék a legboldogabb ember, ha úgy lenne – halványan elmosolyodtam. Elképzeltem, hogy Ariana itt ül mellettem a kocsiban és London felé tartunk együtt. Milyen szép lenne.
- Várom a fejleményeket. Most megyek vásárolni, mert a múltkor valaki lehányta a kedvenc kék pólómat – egy kis él hallatszódott a hangjában és utalni akart rám és részegségemre. Ugyanis a pólóján landolt az aznap megevett összes kajám.
- Már bocsánatot kértem. Jó vásárlást. Ha gondolod, nekem is vehetsz valamit – muszáj volt visszaszólnom neki, hiszen utálok veszíteni.
- Álmodj csak Harold. Még egyszer sok sikert! Csá – tudja, hogy utálom, ha így szólítanak és csak azért is csinálja.
- Köszi! Cső – ezzel bontottuk is a vonalat és teljesen az útra koncentráltam. Minél hamarabb oda akartam érni, de karambolozni sem szerettem volna. Így a sebességhatárt betartva nyomtam a gázt és minden gondolatom egy bizonyos barna szempár körül forgott. Meg kell bocsátania. Nem lehet máshogy. Nekünk együtt kell lennünk.

• Ariana •
Már London forgalmas, zsúfolt utcán lépkedtünk és Lucas jókedvűen magyarázott mellettem. Én viszont bármennyire is szerettem volna rá figyelni, nem tudtam. Úgy viselkedtem, mint aki paranoiás. Folyton nézelődtem magam körül, hogy felismerem-e az öt fiú közül valamelyiket vagy esetleg a barátnőiket. Eddig még nem futottunk össze egyikükkel sem. Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy Lucas megállt. Kérdőn pillantottam felé. Ez nem a gimnázium. Ez egy hatalmas pláza.
- Mivel egyáltalán nem figyelsz rám, ezért kénytelen vagyok magadra hagyni téged. Most bemész ide és vásárolgatsz. Én addig elmegyek a húgomért. Egy óra múlva itt, a bejáratnál találkozunk, oké? – már éppen közbe akartam szólni, de nem engedte. – Nincs apelláta. Menj és nyugodj le. Igyál egy teát vagy vásárolj szebbnél szebb ruhákat. Majd jövök.
Ezzel magamra is hagyott. Szép, mondhatom. Egyedül még rosszabbul érzem magam. Minden férfi azt mondja, hogy a nőket lenyugtatja a vásárlás. Nos, én a kivételek közé tartozok, mert ugyanúgy ideges maradok. Végül erőt véve magamon besétáltam a nagy épületbe és körbenéztem. Öt emelet és rengeteg bolt. Mélyeket lélegzek és próbálom csillapítani szívverésemet. Elindultam a ruhaüzletek felé és csak úgy bementem az egyikbe. Igazából nem is érdekeltek a felakasztott áruk. Úgy tettem, mintha azokat nézegetném, de gondolataim közel sem a ruhákon jártak.
- Ariana? – ezer közül is felismertem volna ezt a hangot. A levegő bennem rekedt és pánikkal teli arcomat próbáltam elrejteni. Nyugodtan fordultam meg, pedig a gombóc a torkomban nagyra nőtt. Liam meglepett barna szemeivel találtam szembe magam. Fekete pulcsit, farmert és tornacipőt viselt. A haja tökéletesen be volt lőve, mint mindig.
- Szia, Liam – ennyi. Ennyit tudtam kinyögni, de ezt is remegő hangon. Mintha rájött volna valamire, mert arca aggódóvá vált és furcsán nézett rám.
- Neked nem itt kellene lenned, hanem Manchester-ben – szemöldökömet felhúztam szavai hallatán. Lehet, hogy félreértettem, de ebből az jött le, hogy nem szívesen lát itt.
- Ne aggódj, hamarosan eltűnök innen – válaszoltam durván és visszafordultam a pólókhoz, de Liam megfogta a karomat és maga felé fordított.
- Nem úgy értettem, hogy el kéne menned – bocsánatkérően rám pillantott és egy halvány mosoly kúszott az arcára. Én is megeresztettem felé egy gyenge mosolyt, de vártam, hogy elmondja a tényleges okot. Ezt ő is észrevette és folytatta. – Harry útban van Manchester felé.
Szemeim nagyra nyíltak és nem hittem el Liam szavait. Ez nem lehet igaz. Most egy ribizli mellett kellene ébredeznie, ehelyett hozzám tart. Vagyis az otthonomhoz. Én viszont nem vagyok otthon. Elkerültük egymást.

- Most mit tegyek? – könnyes szemekkel, kétségbeesetten pillantottam az előttem álló fiúra. Gyorsan elővette a telefonját és valakivel beszélt, majd felém fordult.
- Egyedül jöttél? – kérdezte sietősen, mire megráztam a fejem. Liam elmagyarázta a tervét és egy kicsit lesokkolódtam, amint meghallottam, de nem tudtam mást tenni, mint belemenni. Ez a legjobb megoldás. Felhívtam Lucas-t és elhadartam neki mindent. Szerencsére felfogta és nem ellenkezett. Tudta, hogy most nem állíthat meg és belenyugodott, hogy az érzéseimen nem tud változtatni. Mindenben támogat és mellettem áll.
A plázából kirohantunk Liam-mel és a kocsiját vettük célba. Közben néhány sikoltozó rajongó futott utánunk, de gyorsabbak voltunk náluk. Amilyen gyorsan csak tudtunk, bepattantunk az autóba és Liam egyből gázt adott, majd elindultunk. A terv őrültségnek tűnt, de nekem ez volt az egyetlen esélyem, hogy pontot tegyek egy ügy végére.

Sziasztok!
Nem gondoltam, hogy ilyen hamar hozom az új részt, de szerintem Ti sem. Szerettem volna még az utolsó részekbe és belevinni egy kis fordulatot. Remélem, hogy sikerült.
Hamarosan (a jövő hét folyamán) felkerül a befejező rész és megtudhatjátok, hogy mi történik a főszereplőkkel. Vagyis, mivel gonosz vagyok, ezért csak az epilógusban derül fény rá.:D
Látom, hogy nem igazán írtok véleményt (az előző részhez érkezetteket köszönöm, most válaszoltam is rájuk :D), de örülök, hogy az új bloghoz ilyen pozitívan álltok és ennyien nyomtatok az igen gombra.
Összehozunk erre a részre 15 kommentet? Szeretném, ha írnátok, akár egy sort is, mert az sok energiát ad (tényleg!!!) és így könnyebben, hamarabb megírnám a 40. fejezetet. Sok sikert mindenkinek! :D
Ennyi lettem volna mára.
Nóri xx

38 megjegyzés:

  1. ♥♥♥ ebben szerintem minden benne van :-) :-)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó lett :) Csak így tovább :D Siess *.*

    VálaszTörlés
  3. Két napja kezdtem olvasni a blogodat, és eszméletlenül tetszik! :) Szomorúan konstatálom, hogy számomra ilyen gyorsan véget ér :( Nagyon meghatottak az érzelmesebb részek, sokszor megríkattál (XD), érdekesek voltak a fordulatok, igaz, néha csak azt kívántam, bár végre egymásra találnának a folytonos bonyodalmak helyett... :D De ennek ellenére itt vagyok, végigolvastam, csak emiatt maradtam fenn eddig, szóval valamit jól csináltál! :D Hiányozni fog, az biztos! :/ Még annyit szeretnék mondni, hogy tényleg sok ez az 50-60 lájkoló vagy olvasó, de méltánytalanul kevés más oldalakhoz képest, hiszen legtöbbjüknél jobban írsz! Úgyhogy nem értem. De legyél nagyon büszke magadra! GRATULÁLOK! Nagyon ügyes vagy! :) Jaj, és még valami: tök szépen írtad meg a szereplők egyéniségét! *-* Ariana szeretetreméltó, Harry sokat változott a végére, Tom az örök mérges és idegeskedő... :D
    És szívem szerint írtam volna minden fejezet alá véleményt meg, hogy siess a következő részzel, mert alig várom, de így utólag lehet, hogy furcsán vette volna ki magát. o.O :D De remélem ezzel most kárpótoltalak! :)
    És ide most még írhatom: siess az utolsókkal, nagyon jó lett ez is! :) :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hűha. Először is köszönöm a kifejtett véleményt, örülök, amikor ilyen hosszú kommenteket olvashatok :) Nagyon boldog vagyok, hogy tetszik és megpróbálok sietni:)

      Törlés
  4. és itt rosszul írt ki az időt, mert nem 18:26 van, hanem 2:32. 18:26-ig nem lett volna olyan nagy kihívás ébren maradni :D

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jó lett! Imádom! Siess a kövivel! Awwww :D ♥

    VálaszTörlés
  6. Nagyon nagyon imádom ezt a részt,és nagyon sajnálom hogy nem írtam kommentet az elöző pár fejezethez,mégegyszer nagyon sajnálom.A részt imádtam,és Harry olyan édes édibédi aranyos imádnivaló törődő volt ebben a részben,hisz elment Arianához bocsánatot kérni,és ez olyan édes volt.És Ariana pedig mikor Liammal találkozott nagyon meglepődtem,és mikor Ariana megtudta hogy Harry elment Menchesterbe(sorry nem tudom hogy kell irni jelen pillanatban) érte akkor nqgyon megörültem mert a következő részben végre újra találkoznak. :) Nagyon de nagyon várom a következő részt !! <3 :) :DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett és nem haragszok, hogy nem írtál:) Biztos van olyan, aki még egy részhez sem írt :D Igyekszek az új résszel:))

      Törlés
  7. nagyon jóó :)) gyorsan kövit :D

    VálaszTörlés
  8. Nagyon szuper lett, kíváncsi vagyok hogy mi lesz velük, remélem összejönnek újra! :D siess a kövivel :33 xoxo

    u.i.: bocsi, hogy eddig nem írtam komit, de mindig elfelejtem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik:) Majd kiderül, mi történik :D Siketek és semmi baj:)

      Törlés
  9. Uuuu...hat en keresgeltem a Harry-s blogok kozott a googleban,es nezegettem,(a tiedet mar regota olvasom)es egy pillanatra megalltam,mer lattam,hogy van uj resz! Eloszor nem hittem el,de aztan megneztem,s uuuuuugy orultem! Annyira cukiiii vagy,hogy elobb hoztad! Ha ismernelek,tudnam,hogy hol laksz,akkor vinnek neked egy egesz csoki,meg ilyen finomsagos ize csomagot......annyira halas vagyok! Ha meg itt ennel mellettem,ugy megolelnelek,hogy kinyomnam beloled a szuszt is,ugyhogy! <3<3<3<3<3<3<3 Es mellesleg naon naon tettszik....Ui:Szerintem te sose leszel gonosz Muhahahaha :D Szupiiiii lett *.*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azta! Köszönöm, nagyon aranyos vagy, tényleg!.:) Ha tehetném, én is vinnék neked(és a többi olvasónak) csokit :D

      Törlés
  10. Nagyon nagyon szuper lett.Imádom,imádom,imádom. <3 Kövitt :DD <3 :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy tetszik és megpróbálok sietni:)

      Törlés
  11. Nagyon szuper lett.:DD nem találok hozzá szavakat.:D Gratulálok.:) Ha ezt befejezted hozzá kezdesz egy új bloghoz? :DD Siess.:)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy tetszik:) Igen, tervezek egy újabb történetet :) Sietek:D

      Törlés
  12. Nagyon jó rész lett! Olyan kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a vége, remépem nem kerülik el egymást és kibékülnek! Kérlek siess a kövivel!
    Meme xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy tetszik:) Én is kíváncsi vagyok, hogy mit fogtok hozzá szólni...:D Sietek.:)

      Törlés
  13. Öhm.. Mivel is kezdjem.. Elöször is tegnap kezdtem olvasni a blogodat.. Már a kinézettől is teljesen bezsongtam és mikor elkezdtem olvasni azt se tudtam hogy milyen lesz.. Nagyon tetszett és hát őszintén gratulálok. Nagyon ügyes vagy. Áttudtam élni minden egyes rész. Viszont most nagyon szomoru vagyok hogy mindjárt vége. De még egyszer gratulálok. Nagyon jó kis blog.(lett):) Szívesen olvasnám a közeljövőben a következő blogod is.;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hűha! Örülök, hogy rátaláltál a blogomra és annak is, hogy elolvastad és (a kommentedből arra következtetek, hogy) megszeretted :D Ne szomorkodj, ha minden jól megy, hamarosan érkezik egy újabb történet:)

      Törlés
  14. Miért lesz ilyen hamar vége?:'( annyira imádom a blogod <33 nem lehetne 50 fejezetes?Vagy 100? :) siess!!<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért, mert már nem lenne értelme folytatni, nincs sok ötletem:/ De nagyon örülök, hogy tetszik a történet:) Sajnos nem lehet, szerintem ez a 40 pont jó és pont elég. Ha tovább írnám, az már erőltetett lenne számomra és lehet, hogy az írásomban ezt ti is éreznétek. Azt pedig nem akarom:/
      Sietek :)

      Törlés
  15. Jaaajjj mi lesz már?????? Annyira tudni akarom, szóval siess!!! *.* és imádom a blogodat, a másikat is olvasni fogom tuti <3 :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Türelem :D Sietek:) Örülök, hogy tetszik és annak meg még inkább, hogy a következő történetben is velem tartasz:))

      Törlés
  16. Szia:)
    Nem hiszem, hogy találkoztál már a nevemmel a komik között mert eddig nem igazán írtam. Pedig mióta elkezdted olvasom és azt hiszem kijelenthetem, hogy teljesen és visszavonhatatlanul beleszerettem. Borzasztóan ügyesen írod a részeket, fogalmazol és ami a legjobban tetszik, hogy mennyire jól le tudod írni az érzéseket. Egyszerűen nagyon jó! Szóval a végére csak annyit, hogy végig volt egy titkos olvasód, aki most felfedte magát:D
    Remélem, hamarosan lesz új rész, mert már nagyon kíváncsi vagyok, hogy ebből mit hozol ki:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szia:) örülök, hogy tetszik és annak is, hogy írtál kommentet. szerintem van több titkos olvasóm is :D a héten fent lesz:)

      Törlés
  17. Szia!

    Hol is kezdjem? Talán az elején. Életem legjobb 1D történetét olvashattam, amiért hatalmas nagy nagy köszöntettel tartozom! Jól felépítetted a történetet, végig izgalomban tartottal. Nem is kell mondanom, hogy 1 nap alatt elolvastam mind a 39 fejezetet. :) Sajnos vagy nem sajnos, hogy befejeződik a történet, de úgy godnolom, hogy mindent kihoztál belőlle. Kár lenne hülyeségekkel és klissékel tönkre tenni ezt a csodálatos fanfictiont. Remélem hamar hozod az utolsó fejezetett és epilógust. :) Köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :OOO Na most aztán megleptél! Ilyet még senki sem mondott/írt("Életem legjobb 1D történetét olvashattam, amiért hatalmas nagy nagy köszönettel tartozom!"), szóval nagyon örülök és egy kicsit meg is hatódtam, de komolyan! :) Teljesen egyet értek veled, én is ezen a véleményen vagyok a történet folytatását/befejezését illetően.
      Sietek az új résszel:) Én köszönöm!:)

      Törlés
  18. Szia :)
    Én is nemrég (talán 2 napja) kezdtem el olvasni a sztorit. Szerintem nagyon jól kitaláltad a történetet, és tök jó az is, hogy több nézőpontból mutatod be az eseményeket.
    Csak így tovább. Hajrá :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, még annyit szeretnék hozzátenni, hogy nagyon jól leírtad az ironikus párbeszédes részeket. Nagyon sokat nevettem rajtuk, sőt volt amikor visszaolvastam őket, annyira tetszettek :)
      Szóval tényleg, csak így tovább :)
      Üdv

      Törlés
    2. Szia:)
      Örülök, hogy rátaláltál a blogra és annak pedig főleg, hogy szereted is :) Köszönöm a sok jót, amit leírtál:)
      Nóri xx

      Törlés
  19. az új történet címét ugye kiírod majd ide, hogy minden rajongó folytathassa veled azt is? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia:) Természetesen ti lesztek az elsők, akikkel megosztom az új történetet:))
      Nóri xx

      Törlés