2013. május 13., hétfő

6. fejezet - Ebéd és titkok

Sziasztoook:)
Megjöttem és hoztam magammal a várva várt 6. részt is, amelyben végre sor kerül arra a bizonyos ebédre!:D Még annyit, hogy szerintem elég hosszú lett, ezért várnék pár véleményt.
Az előző bejegyzésemben már megköszöntem (de most is megteszem) az 5 rendszeres olvasót.
Tehát köszönöm!!
A következő részt valószínűleg a hétvége folyamán láthatjátok, addig is kitartást a sulihoz, már csak pár hét és szabadok vagyunk 3 hónapra! :D
Annyit még mondanék, hogy a köv. részt ismét 3 komment után hozom, de hogy ne utáljatok meg teljesen, ezért az azt követő, vagyis a 7. rész kommenthatártól függetlenül jön.
Nem is dumálok annyit. Jó olvasását!! :)
Ui.: mivel az előző részhez elfelejtettem betenni egy képet Arianaék házáról, ezért most bepótolom :D
DestinyB xx


A Baker család háza




--Ariana szemszög--

Éjszaka nem sokat tudtam aludni, mert folyton az ebéd járt a fejemben. Ideges voltam, nem tudtam, hogy milyen lesz. Ettől függetlenül egész kipihenten keltem fel. Majdnem szívrohamot kaptam, amikor megláttam a telefonomon az időt. 11.10. Te jó ég! El fogok késni. Mármint én lakok itt, de akkor is el fogok késni. Tudom, hülye megfogalmazás, de ez is a gyengéim közé tartozik.
-Anya! Hol van a fehér melltartóm? - kiabáltam ki a szobámból. Mindjárt itt lesznek, én meg még fel sem öltöztem.
-Nem tudom. Nézd meg a szárítón. - kiabált fel a konyhából. Hát igen. Anya már 9 óra óta főz, süt. Remélem a fiúknak is ízleni fog a kaja. Ha meg nem, akkor esznek szendvicset.
Végül sikerült felöltöznöm és rendbe szednem magam. Sőt még arra is volt időm, hogy lemenjek a konyhába és megterítsek. Mikor végeztem, hallottam, hogy egy kocsi leparkol a házunk előtt. Tudtam, hogy ők azok. Az öcsém rohant is kinyitni az ajtót.
--Harry szemszög--
Az ajtóban egy mosolygós kissrác állt. Egész szimpatikus volt. Köszönt, majd beinvitált minket a házba, ami belülről is szép volt. A konyhából lépteket hallottam, így tekintetem oda szegeztem. Egy barna hajú, barna szemű lány jött oda hozzánk. Ez a csaj biztos Ariana. Elénk lépett és ránk mosolygott. Elég szép a mosolya és ez a ruha jól áll neki. Miket beszélek? Ő csak egy lány a sok közül. Nem is szép. Gondolatmenetemből hangja szakított ki.
-Sziasztok! Ariana Baker vagyok, ő pedig az öcsém Cody Baker. - gyorsan bemutatkozott a srác, majd ment is a konyhába. - De már a többséggel találkoztam. - nézett a többiek felé, majd rám és gondolom várta, hogy bemutatkozzak.
-Harry Styles. - mondtam, majd a kezemet nyújtottam felé, amit el is fogadott. Mintha egy kicsit meglepődött volna. Biztos a srácok felkészítették, hogy seggfej leszek vele. Szívem szerint az lettem volna, de úgy döntöttem, hogy egy kicsit játszom a jófiút. Majd, amikor a kedélyek lenyugszanak és azt hiszik, hogy kedves leszek, na majd akkor éri őket meglepetés.
-Gyertek beljebb. Már kész az ebéd. - mosolygott még mindig, ami engem egy kicsit zavart, mert így folyton a száját néztem. Pedig nincs benne semmi különleges, csak egy mosoly.
Katy Perry mosolya sokkal szebb.

A konyhapultnál egy idősebb nő állt. Amikor meglátott minket, rögtön odajött hozzánk és ő is bemutatkozott.
-Sziasztok! Erika Baker vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek benneteket. - egész kedves.
-Mi is örülünk asszonyom. Liam vagyok. Ők pedig itt Louis, Niall, Zayn és Harry. - erre mindenkivel kezet fogott, beleértve engem is.
Leültünk az asztalhoz és Ariananak az anyja felvázolta, hogy mire számítsunk az elkövetkező időben kaja fronton.
-Húslevest főztem, főételnek pedig rántott hús lesz sült krumplival. - várta, hogy jelezzünk, mire mindenki bólintott egyet. - Desszertnek pedig krémes piskótát sütöttem. - Niall szeme pedig felcsillant. Végül is, ha rajta múlik, akkor csinálhatott volna Erika bármit, ez a gyerek úgyis mindent megeszik.
-Ezt mind ma tetszett csinálni? - kérdezte döbbenten Louis. Mégis mikor csinálta volna? Istenem.
-Igen. Mondjuk a piskótát azt tegnap, mert a krémnek kell egy kis idő. Remélem ízleni fog. - mosolygott, majd hozta a levest. Niall egyből elkezdett enni, Liam pedig beszélgetést kezdeményezett.
-Egyébként mióta laknak itt? - ennél idiótább kérdést fel sem tehetett volna.
-Kérlek tegeződjünk. - mondta, mire Liam bólintott. Lehet, hogy szimpatizál velünk?
-10 éve. Azelőtt Magyarországon éltünk, de aztán úgy alakult, hogy ide költöztünk Angliába.
-Értem. - válaszolt Liam, majd ő is enni kezdett. Nekem pedig feltűnt valami, és nem féltem rákérdezni.
-A családfő merre van? - utaltam itt az „apára”. Erre mindegyikőjük ijedten pillantott rám. Áhááá! Tudtam, hogy valami itt nem kóser. Túl feltűnő volt, hogy csak hárman vannak.
-Apa éppen üzleti úton van Spanyolországban, de mondtuk neki, hogy jöttök és üdvözöl benneteket. - mondta Ariana, a többiek bólintottak, de én nem hittem neki. Itt valami más van a háttérben.

A leves után - ami finom volt -, jött a rántott hús krumplival. Az is jó volt, de én még mindig az előzőkön gondolkoztam. Vajon mit titkolhatnak? Vagy csak rémeket látok? Mindegy is. Egyszer minden kiderül.
-Ez isteni Erika. Mivel foglalkozol? Csak nem szakács vagy? - bombázta kérdéseivel Niall, mire a nő felnevetett, a többiek csak mosolyogtak. Szerintem nem volt olyan vicces, vagy csak nem ismerik Niall-t.
-Nem, nem vagyok szakács, maximum itthon. Egyébként ügyvéd vagyok. - válaszolta. Nem bírtam ki, hogy ne kérdezzek rá.
-És a férje mivel foglalkozik? - néztem egyenesen a szemébe, mire ő megijedt. Ennyire félelmetes lennék?...
--Ariana szemszög--
-És a férje mivel foglalkozik? - kérdezte Harry rezzenéstelen arccal. Tudtam, hogy az előbb megsejtett valamit, most pedig provokálni akar minket. Anyán láttam, hogy mindjárt elsírja magát, így próbáltam menteni a helyzetet, már amennyire lehetett.
-Egy cég vezetője. Ezért van most Barcelonában. Intézi a dolgait. Sokat utazgat és ritkán látjuk. És a te szüleid mivel foglalkoznak? - kissé meglepte, hogy visszakérdeztem, de azért válaszolt.
-A szüleim már régen elváltak. Az anyámnak  irodai munkája van, az egyik apám mérnök, a másik pedig marketingigazgató. - látszott rajta, hogy próbál laza maradni, mintha nem lenne olyan érdekes, de látszott rajta, hogy megviselte a szülei válása. Amikor befejezte egy bólintással jeleztem, hogy megértettem.

A főétel után jött a desszert. Hát anya eléggé kitett magáért. Minden istenien finom lett, és úgy láttam, hogy a srácoknak is ízlett, még Harrynek is.
-Ez a piskóta fenomenális. - mondta tele szájjal Niall, amin elnevettem magam, mire mindenki követte a példámat. Persze Harry csak elmosolyodott, de nem igazán érdekelt.
-Örülök, hogy ízlik. - mondta anya, de tudtam, hogy melengeti a lelkét, hogy világsztárok dicsérik a főztjét. Cody egész idő alatt jót beszélgetett Zayn-nel és Louis-szal. Sőt már egy focimeccset is lebeszéltek.
Miután végeztünk, átmentünk a nappaliba és leültünk. Az igazi beszélgetés még csak most veszi kezdetét - gondoltam és igazam lett. Cody felment a szobájába Niall-el, hogy ne legyen feltűnő, hogy el akarjuk küldeni. Liam pedig, mint a banda képviselője, megszólalt.

-Erika. Tudjuk, hogy nem szívesen engeded el Arianat velünk, de hidd el, hogy nem lesz semmi baj. Vigyázunk rá és vannak testőreink is. Minden rendben lesz. A srácokkal úgyis foglalkozunk vele és örülünk, hogy lett egy kishúgunk. Én mindig azt akartam, de csak két nővérem van. - mondta Liam, mire anya nevetett. Az én arcomra csak egy halvány mosoly kúszott, mert ezzel anyát még nem győzte meg. - Tehát tényleg biztonságban lenne és világot látna. Már bocsánat, hogy ezt mondom, nem akarom fényezni magunkat, de sokan lennének a lánya helyében.
-Hát éppen ez az. Miért pont ő? Vagy csak pszichológust kerestek? Mert tudtommal eléggé sok van a világon. - nézett rá Liamre, aki egy kicsit megijedt, így próbáltam oldani a helyzetet.
-Anya. Ez tényleg jó lenne, mert ha vége a turnénak és majd állásra jelentkezek, akkor biztos, hogy plusz pontot jelent a tapasztalat. Az meg, hogy a One Directionnel dolgoztam,az pedig mega giga plusz pont. - mondtam neki, a többiek pedig mosolyogtak kijelentésemen. Ez tényleg elgondolkodtatta anyát, tudtam, hogy ezzel megfogom, mert mindig a jövőmről beszél.
Pár perc néma csend lett. Anya folyamatosan köztünk váltogatta tekintetét, ami eléggé megijesztett, nemcsak engem, de a fiúkat is. Már éppen szólásra nyitottam a számat, de megelőzött.

-Egy feltétellel. - mondta, én meg sem várva további mondanivalóját, azonnal megöleltem, a fiúk pedig lepacsiztak. - Hé! Még el sem mondtam, hogy mi az.
-Mindegy. Bármit megteszek. - villantottam felé egy 1000 wattos mosolyt.
-Egy héten legalább négyszer fel kell hívnod és ha valami baj van, akkor nem elhallgatod, mert úgyis megtudom és akkor jöhetsz haza. - fenyegetett meg anya a mutatóujjával.
-Ez nem is egy feltétel volt. - vettem viccesre a figurát, a fiúk pedig felnevettek, még Harry is, amit kicsit furcsálltam.
-Jól van, ne okoskodj, inkább örülj. Nincs kedvetek kimenni egy kicsit az udvarra? Nagyon szép idő van. - nézett a fiúkra anya, Lou pedig felkiáltott, hogy ”dehogyneeeem” és felment szólni Nialléknek. - Kicsim hozol üdítőt?
-Igen, már is viszem. Addig ti menjetek csak ki. - mosolyogtam és elindultam a konyha felé. Gyorsan elővettem a hűtőből a narancslevet. Találtam répalevet(?) is, amit utálok, de Cody szereti. Majd felkaptam 8 poharat, rátettem egy tálcára és mentem is ki. Azonban, amikor a nappali előtt haladtam el, visszafordultam, mert ott állt Styles és a valamibe nagyon belemerülhetett, mert nem vette észre, hogy leteszem az asztalra a tálcát és felé közeledek.
-Te mit csinálsz? - nem igazán akartam megijeszteni, de sikerült és kicsit megugrott, amin jót nevettem, persze csak magamban.
-Öhm csak a képeket nézegettem. Van kutyátok? - utalt a fotóra, amin Lisával voltam.
-Volt. De már meghalt és úgy döntöttünk, hogy nem szeretnénk másikat. - mondtam, majd ránéztem Harry-re, aki szintén engem nézett. Gyönyörű szemei vannak. Hirtelen eszembe jutott, hogy szerinte a ”nem sztár” csajok csúnyák, így rögtön észbe kaptam.
-Nem jössz ki az udvarra? - kérdeztem és próbáltam elterelni a figyelmemet szemeiről.
-Menjünk. - mondta, majd elindult és megfogta a tálcát, de nem ment tovább, hanem kérdő tekintettel fordult felém. Kicsit lefagytam, hogy mégis mit csinál. Segíteni akar. Ezt nem gondoltam volna. Észbe kaptam és együtt mentünk ki.
A fiúk is furán néztek minket, főleg Harry-t. Persze anyának nem volt semmi problémája és kedves gesztusnak vélte, hogy Styles hozta ki helyettem az innivalót.
-Jól látom, hogy az ott répalé? - mutatott az üdítő felé Louis és úgy csillogott a szeme, mint egy kisgyereknek, aki most kapta meg a legújabb versenyautót a szüleitől.
-Aha. - mondtam zavarodottan. - Miért olyan nagy szám?
-Lou imádja a répát és annak minden változatát. - válaszolta Liam.
-Ja értem. Akkor tessék. - mintha ezt az információt már olvastam volna valamelyik honlapon. Majd felé nyújtottam, ő pedig gyorsan kikapta a kezemből és öntött magának. Csodáltam, hogy nem borította ki. Leültünk és beszélgettünk. Ahogy láttam a fiúk nagyon jól kijöttek anyuval. Valószínű, hogy nagyon elbambultam, mert egy idő után nem láttam sehol Harry-t és Cody-t. Megfigyelésemnek hangot is adtam.
-Hol van Harry és Cody? - kérdeztem, mire anya felnevetett. - Mi olyan vicces?
-Úgy látszik, hogy túlságosan belemerültél a beszélgetésbe, mert még mondták is, hogy felmennek Cody szobájába. - nevetett Zayn.
-Komolyan? Nem is hallottam. Akkor megyek, megnézem őket. - válaszoltam, majd felálltam és indultam Codyékhoz. Nem bíztam Harry-ben. Nyilván nem akarja megölni vagy bármi ilyesmit tenni, de inkább biztosra mentem. Amikor felértem az emeletre, láttam, hogy az ajtó félig nyitva van, ezért odalopakodtam és tudom nem szép dolog, de egy kicsit hallgatóztam.

-Imádom a focit. - mondta Cody.
-Én is szeretem, de a családban apa a legnagyobb rajongó. - válaszolta Harry.
-Értem. Nekem a kedvenc csapatom a Real Madrid.
-Én nem igazán szeretem őket. Inkább a Manchester Unitednek szurkolok. Apa nagy fan. - nevetett Harry.
Egész kedves Cody-val. Lehet csak velem bunkó, de miket is beszélek, hiszen még nem is volt velem bunkó. Sőt, eddig senkivel sem. Talán hamar elítéltem és Zayn szavai jártak a fejemben. Ideje saját magam megtapasztalni a dolgokat. Hiszen én sosem ítéltem elsőre embereket. Ha a suliba jött egy új csaj vagy srác, akkor beszéltem vele hajszíntől, súlytól és stílustól függetlenül.
-Ariana utálja a Real-t. Ő a Bayern München-t szereti, persze azért is mert ott van Thomas Müller. - forgatta meg a szemét Cody. Azért egy kicsit beláttam a szobába. Ott ültek mindketten Cody ágyán.
-Hát a csajok már csak ilyenek. Ők nem a focit nézik, hanem inkább a focistákat. - ez nem is igaz. Én igenis tudom, hogy mi az a szöglet meg a les. Biztos az eddigi csajairól beszélt.
Persze Cody csak egyetértően bólogatott. Most meg tudtam volna fojtani őket.
-Hé Cody! Arianának volt már barátja? - tette fel a kérdést Harry, mire én lefagytam. Ne válaszolj kérlek-imádkoztam magamban.
-Volt. Kb 1 évig jártak, utána meg szakítottak. - mondta Cody, én pedig meg akartam szakítani ezt a ”kellemes” beszélgetést, de Styles még tovább faggatózott.
-Miért szakítottak? - istenem. Direkt csinálja ezt velem? Különben is. Mit érdekli ez őt? Semmi köze nincs hozzá. Legszívesebben berontottam volna, de most már kíváncsi voltam, hogy mit válaszol az öcsém. Vajon ő mit vett ki a dolgokból.
-Pontosan nem tudom, de szerintem bántotta Anát. - megint lefagytam. Még levegőt sem vettem. Kíváncsian vártam Harry reakcióját, de nem csinált semmit, csak meredt maga elé.
Kifújtam bent tartott levegőmet, majd alkalmasnak találtam a pillanatot, hogy bemenjek.
-Cody! Anya mondta, hogy vidd ki a szemetet. - mentem be, mire mindketten rám néztek, de más-más tekintettel. Az öcsém szomorú volt, mert fel kell állnia.

Harry teljesen máshogy nézett rám. Kérdő tekintetében láttam az együttérzést, de nem foglalkoztam vele és inkább más felé tereltem a gondolataimat, nehogy könnyek gyűljenek a szemembe.
Cody kiment a szobából és ketten maradtunk Harry-vel. Egyikőnk sem szólt semmit, csak néztük egymást. Majd ő lépett előbb. Felállt az ágyról és lassan közeledett felém. Hátrébb akartam lépni, de földbe gyökerezett a lábam, ő pedig egyre csak közeledett…

7 megjegyzés:

  1. imádom a történetet *-* folytasd hamar! <3 :D

    VálaszTörlés
  2. Szia! Benne lennél egy cserében? www.lovestorywith1dboys.blogspot.hu
    Létszi, hozzám válaszolj!

    VálaszTörlés
  3. Szia! Nagyon jó, ahogy az eddigiek is^^ http://notaperfecttale.blogspot.hu/p/dijaim.html <---Meglepii :)

    VálaszTörlés
  4. Szia!:) Gyönyörű a blogod!:) Nagyon jól írsz, szépen fogalmazol, nem sietsz a történettel, és végre egy olyan történet, amivel még nem találkoztam!:) Csak egy problémám van!:( Hogy a ruhákat nem tudom megnézni! Ha tudsz, ezen változtatsz? :$

    VálaszTörlés