2013. június 23., vasárnap

14. fejezet - Telefon beszélgetések + információ!!!


Üdv mindenkinek ezen a kellemes vasárnapon! Remélem élvezitek a szünetet, mert én igen :D
Mielőtt elolvasnátok a legújabb részt, megosztanék veletek egy fontos információt, de lehet, hogy már hallottátok. Főként azoknak mondanám, akik nem olvasták az előző bejegyzésemet.
A Google Reader meg fog szűnni, ami annyit jelent, hogy nem fogjátok látni a frisseket azokon a blogokon, amire feliratkoztatok. Így, hogy értesüljetek, jelen esetben erről a blogról beszélek, a Bloglovin oldalon be kell követnetek a blogot és akkor látjátok, hogy mikor van friss. Ha nem érthetően írtam le, vagy valami nem világos, akkor olvassátok el az előző bejegyzésemet. Csak annyi a dolgotok, megnyomjátok a "follow" gombot. Tehát örülnék neki, ha "beFOLLOW-olnátok" :D
ITT van az oldal Bloglovin-os címe.

Még egy dolog. Jelentkeztem a Never Say Never csapata által meghirdetett blogversenyre.:)

Ennyit erről, most pedig jöjjön az olvasás.;)
DestinyB xx







Már csak pár centi választott el minket egymástól…
 
Végül Harry rám kacsintott és mutatta, hogy üljek be a kocsiba. Értetlen pillantásomat látva, jelezte, hogy majd elmagyarázza. Beszálltunk és Tom is így tett. Nem sokat autóztunk, mert megálltunk az út szélén, amit nem értettem. Hátra fordult hozzánk és már megint vörös volt az arca, így kezdtem sejteni, hogy mi baja lehet.
-Mi a franc volt ez? – pirított ránk kicsit sem barátságosan. Ilyenkor tényleg nem értem őt. Miért kell ennyire idegesnek lenni? Higgadtan is meg lehetne kérdezni.
-Mi? – kérdezte Styles, mintha nem tudná, hogy miről beszél Tom.
-Mondtam, hogy meg kell csókolnotok egymást. De ti nem tettétek – magyarázta el neki gúnyosan.
-Nem. Te azt mondtad, hogy meg kell csókolnunk egymást délután, és ha nem tévedek, még délután van és lesz is egy darabig – mosolygott Harry.
Tom sóhajtott egy nagyot és kiszállt az autóból. Gondolom azért, hogy levegőzzön egyet. Harry eléggé figyelt Tomra, ha ezt megjegyezte. Hálát adok neki és nagyot nőtt a szememben, amiért nem smárolt le.
-Miért csináltad? Normális vagy? Teljesen feldühítetted – ezek a mondatok hangzottak el a srácok szájából.
-Igen, normális vagyok. Az pedig, hogy miért csináltam, az csakis Arianára és rám tartozik – mondta Harry nyugodtan. Ezzel a srácokat is magára haragította, ugyanis kiszálltak és odamentek Tomhoz. Gondolom, hogy miért.

-Biztos arról beszélnek vele, hogy adjon nekünk súlyosabb büntetést – dőltem hátra az ülésen és fújtam ki a levegőt.
-Elegem van. Tudod, mit? Kapjunk ezerszer rosszabb büntetést. Nem érdekel. Ha azt mondta volna, hogy meg kell téged csókolnom, különben megöl, akkor sem tettem volna – mondta idegesen Styles, aminek hatására inkább felültem és kíváncsian fürkésztem.
-Miért nem? – kérdeztem halkan.
-Nem akartam, hogy neked kellemetlen legyen – válaszolta és tekintetében őszinteséget láttam, ami arra késztetett, hogy megöleljem. Nem tudom, hogy miért tettem ezt, de megtettem. Kicsit meglepődött, de viszonozta és állát a vállamra tette. Fogalmam sincs, hogy meddig ölelhettük egymást, de hirtelen nyitódtak az ajtók. Gyorsan szétrebbentünk és elég kínosnak éreztem a szituációt.
-Látom összemelegedtetek – mondta Louis vigyorogva.
-Behúzhatok neki egyet? – kérdeztem.
-Hé, lassan a testtel kislány. Nem vagyunk egy súlycsoportban – nevetett répafiú.
-De azonos agyi csoportban sem – erre a kijelentésemre mindenki nevetni kezdett, még Louis is elmosolyodott. – Hol hagytad a barátnődet?
-Hívta az egyik divatcég, ezért el kellett mennie – nézett a távolba. Látszott rajta, hogy hiányzik neki Eleanor.
-Tom, nem akarsz mondani valamit? – tette fel a kérdést Niall.
-Erre én is kíváncsi vagyok – gúnyolódott Harry.
-De. Nem tehetek róla, hogy félreértetted a parancsomat, én jól értettem. Tehát a 3 napot meghosszabbítjuk egy hétre. Majd egy koncertet átteszünk pár nappal későbbre, hogy legyen egy hét szünet. Ja, és még valami. Egy kicsit néztem a saját értelmezésedet is, ezért hoztam még egy fenyegető üzenetet nektek. Ha ma este 8 óráig nem csókoljátok meg egymást a fotósok előtt, akkor nektek annyi. Remélem, ezt már nem érted félre. Egyébként rátok bízom, hogy honnan szedtek paparazzikat. Sok sikert – amikor Tom a mondandója végéhez ért, kacsintott egyet és a többi srác pedig sejtelmesen mosolygott. Ezt most tényleg nem gondolhatta komolyan. Egy teljes hétig legyek vele összezárva? És mi az, hogy nekünk annyi? Meg fog ölni, vagy mi? Ez az ember nem normális.

-Megérkeztünk – kiabált Zayn.
-Rájöttünk magunktól is, de azért köszi – mondta fülét befogva Liam. Mindenki kiszállt a kocsiból és különböző irányokba vettük az irányt. Tom és Liam a szálloda büféjébe mentek, Louis és Niall a medencéhez igyekeztek. Harry és én a szobánkat céloztuk meg, de meglepetésünkre velünk tartott Zayn is. Styles kinyitotta az ajtót és bementünk a szobánkba, ami szerintem egy lakosztálynak is elment volna, akkora volt.
-Na jó, elég ebből. Mit akarsz Malik? – fordultam szembe a sráccal, Harry pedig leült és kíváncsian nézett minket.
-Miről beszélsz? – tettette az ártatlant és helyet foglalt a fotelban. Én leültem Harry mellé.
-Csak úgy feljössz velünk a szobába? Ki akarsz hallgatni minket és vinni az infót a többieknek, ugye? – hitetlenkedtem és megosztottam vele véleményemet.
-Nem, épp ellenkezőleg. Nektek hoztam infót, szóval ne szóljatok a srácoknak és Tomnak, légyszi - nézett ránk könyörgő tekintettel. Szerintem Harry sem és én sem tudtam, hogy most mégis mit gondoljunk.
-Milyen információid vannak? – nézett rá gyanakodva Styles, mint valami nyomozó.
-Az egy hetet a te házadban fogjátok eltölteni – mutatott Harryre, aki a hír hallatán kicsit meghökkent.
-Mi? Nála? – mutattam Harryre. Zayn pedig bólintott. – De miért pont ott?
-Mert Harry házánál sok a fotós – forgatta meg szemeit.
-Ez most komoly? Neki tényleg csak ez a fontos? Akkor egy hétig nem mozdulok ki a lakásból és kész – rántotta meg a vállát Styles, de ideges is volt.
-Persze. Ott possadsz hét napig? Ugyan már. Úgyis elmész valamelyik kocsmába, ahogy ismerlek – nevetett Zayn. Én annyira nem, mert ahogy megemlítette a kocsma szót, egyből az apám jutott eszembe. Amikor hazajött, mindene bűzlött az alkoholtól és a cigarettától. Igaz, soha nem cigizett, de a barátai igen. Ő csak ivott, de azt rendesen.
-Hahó, Aker. Itt vagy? – legyezte meg előttem Malik a kezét.
-Mi? Ja, persze, csak elgondolkodtam – válaszoltam zavartan.
-Min? – kérdezte gyanakvó tekintettel Harry.
-Bocsi, de nekem most mennem kell, mert ha a fiúk megtudják, hogy leadtam a dolgokat, akkor nekem annyi – búcsúzott el tőlünk Zayn. Örülök, hogy emiatt nem kell Styles kérdésére válaszolnom, de sajnos, ami késik, az nem múlik.
-Oké, köszi az eddigieket is. Ha lesz még valami, akkor szólj – kísértem ki az ajtóhoz és rámosolyogtam.
-Rendben, sziasztok – lépett ki a folyosóra.
-Most már ezt is tudjuk – sóhajtottam egyet és Zayn előbbi helyét foglaltam el. Velem szemben pedig Harry ült és furcsán méregetett. – Mi van?
-Amikor Zayn említette, hogy kocsmába járok, akkor nagyon magadba meredtél – mondta és várta a válaszomat, de nem tudtam mit mondani. – Miért?
-Harry, te rosszul látod a dolgokat. Semmi sem történt és nincs baj. Csak eltűnődtem, de hogy min, azt nem veled fogom megosztani – oktattam ki.
-Oké. Én megpróbáltam – állt fel és elhagyta a szobát. Most biztos megsértődött, de nem érdekel. Nehogy már vele osszam meg életem legrosszabb perceit, óráit, napjait. Semmi köze nincs hozzá. Úgy döntöttem, hogy ideje felhívnom anyát és a többieket. Először a családot hívtam.

-Igen? – szólt bele anya.
-Szia anya – mosolyogtam, de ezt nem láthatta.
-Jaj, kicsim. Már csomószor próbáltalak hívni. Nagyon aggódtam – dorgált le.
-Ne haragudj. A repülőn ki kellett kapcsolni a telefont és úgy maradt. Aztán amikor bekapcsoltam, akkor láttam, hogy van néhány nem fogadott hívásom. Fel akartalak hívni, de nem értem rá, ezért most hívlak – daráltam el neki.
-Oké, értem én. Semmi baj, de legközelebb azért ne kapcsold ki – mondta.
-Rendben. Mi újság? Jól vagytok? Cody? – zúdítottam rá a legfontosabbakat.
-Semmi érdekes, megvagyunk. Az öcséd is jól van, majd holnap lesz az évzáró, ezért most élvezi a szünetet – nevetett anya. Jó volt hallani a hangját és azt, hogy boldog és semmi probléma nincs. – De inkább te mesélj.
-Itt sincs semmi. Itt vagyunk Liverpool-ban, a srácoknak ma este lesz fellépésük. Ma pedig voltunk egy étteremben, ahol két fotós lekapott minket, úgyhogy számíts a cikkre hamarosan – meséltem neki. A büntetést inkább nem említettem neki, éppen elég ez.
-Akkor minden rendben van. Ennek örülök. Viszont tisztázzunk valamit. Amit a cikkben leírnak, az igaz vagy nem? – kérdezte.
-Attól függ, hogy mit írnak. Ha azt, hogy Harry és én járunk, akkor az nem igaz – magyaráztam el.
-Akkor jó. Ne haragudj kicsim, de most mennem kell, mert Cody kiabál. Biztos gólt lőttek. Majd beszélünk. Vigyázz magadra, holnap hívlak. Szeretlek – puszilt bele a telefonba, aminek hallatára felnevettem.
-Menj csak. Ti is vigyázzatok. Szeretlek titeket – én is úgy tettem, ahogy anya, majd bontottuk a vonalat.

Úgy döntöttem, hogy a három barátomat nem hívom fel külön-külön, így írtam nekik üzenetet, hogy üljenek össze és használják együtt valakinek a telefonját. A csajok végül Lucas telójára szavaztak, mert úgy gondolták, hogy az a legmenőbb.

-Sziaaaaaaa Ari – kiabált bele Adele, majd a többiek is így tettek.
-Sziasztok. Azért nem kellene megsüketülnöm – nevettem. Ők persze bocsánatot kértek.
-Mi újság? Milyen a srácokkal? Hozol nekem autogramot tőlük? Louis nem akar feleségül venni? – tette fel a kérdéseit Laura. Tehát Adele elmondta neki.
-Dehogynem. Már is te vagy Mrs Tomlinson – szólt be neki Lucas, de a végét elnevette.
-Pofa be, Rómeó – válaszolt ”kedvesen” Lau. Én csak nevettem rajtuk, majd próbáltam sorban válaszolni a barátnőm kérdéseire.
-Semmi érdekes. Jó velük, egész kedvesek és nem hiszem, hogy most aktuális lenne, mert barátnője van, akit szeret – válaszoltam.
-Tudom. Eleanor Calder – mondta bosszúsan Laura, mindenki nevetett rajta egy jót.
-Na jól van csajszi, nekünk menni kell táncórára. A tanár mondta, hogy hiányzol neki.
-Adjátok át neki üdvözletemet – válaszoltam Lau kijelentésére.
-Okés. Vigyázz magadra. Puszi – kiáltott Adele és már le is léptek.
-Na végre egy kis csend – sóhajtott Lulu. Én csak felkuncogtam.
-Mondd – szóltam bele, mert már idegesített a csend és éreztem, hogy mondani akar valamit.
-Mit? – nevetett. Annyira örültem, hogy hallhatom a nevetését és hozzáképzeltem a mosolyát is.
-Tudom, hogy valamit akarsz. Még így telón keresztül is – most már a vonal mindkét végén nevetés vagyis inkább röhögés volt. – Na, de komolyra fordítva a szót.
-Oké. Nem bunkózik veled? Nem mozdult rád? Ugye nem alázott meg? – dobott meg pár kérdéssel. Most mit mondjak neki? Ha azt mondom, hogy nem, akkor részben hazudok neki, és utálok hazudni, mert mindig lelkiismeret furdalásom lesz tőle. Lucas amúgy is a barátom.
-Csak egy kicsit. De nem alázott meg – mondtam félve.
-Mi? Úgy érted, hogy rád mozdult? Úristen – lett mérges.
-Nem, dehogy is. Csak félreérthető megjegyzéseket tett. De ne beszéljünk erről, mert nem szeretném a beszélgetésünket Styles-ra pazarolni – nyugtattam meg és szerintem tématerelésben is jó vagyok.
-Jó, de ha baj van, akkor szólj – ezen elnevettem magamat.
-És? Idejössz és megvered, vagy mi? – kérdeztem hasamat fogva.
-Ne röhögj ki. Én csak meg akarlak védeni – lágyult el a hangja.
-Bocsánat és köszönöm – fejeztem be a ”vihogást”. Ez tényleg jól esett. Mármint nem az, hogy kinevettem, hanem az, hogy vigyázni akar rám.
-Szeretlek – mondta ki a bűvös szót, aminek hallatára én elszomorodtam, mert nagyon hiányzik és itt lehetne velem. Persze ez a kilenc betű szinte mindenkinek mást jelent, de nekünk ez csakis a barátságról szól.
-Én is téged. Hiányzol – folyt le egy könnycsepp az arcomon.
-Ne sírj. Hamarosan látjuk egymást – próbált vigasztalni. Nagyjából sikerült is, mert mondott néhány vicces dolgot. Beszéltünk még egy kicsit, már éppen le akartam tenni, amikor bejött Harry. Leült az ágyra és engem figyelt, ami zavart, nem is kicsit.
-Nekem most mennem kell. Majd beszélünk – mondtam a telefonba Lucasnak, de a szememet végig Styles-on tartottam.
-Rendben. Vigyázz magadra és ne hagyd, hogy az a görény bármit is csináljon veled, amit te nem szeretnél – tanácsadás vége.
-Nyugi, nem fogom hagyni. Szeretlek. Szia – köszöntünk el és megnyomtam a piros telefon gombot.

-Kivel beszéltél? – kérdezett rá. Miért kell tudnia mindenről? Egyáltalán miből gondolja, hogy elmondom neki? Vagy csak szeret kérdéseket feltenni?
-Nem mindegy? – néztem rá egy olyan „semmi közöd hozzá” nézéssel.
-Nem – mondta ellentmondást nem tűrően. Na jó, válaszolok neki, mert most össze kell fognunk a fiúk ellen és nem jönne jól egy vita.
-A legjobb barátom – feleltem, majd kivettem a bőröndömből a laptopomat és levetettem magam az ágyra. Harry még mindig úgy ült, ahogy az előbb.
-Aki lány, ugye? – ráncolta össze szemöldökét.
-Nem és erről többet nem óhajtok beszélni – sóhajtottam és visszafordultam a monitor felé.
-Mi? Egy fiú a legjobb barátod? – hasalt mellém szórakozottan.
-Ebben mi olyan vicces? – érdeklődtem.
-Mindegy – legyintett és vetett egy pillantást a laptopomra, majd tekintetét ismét rám emelte.
-Mit bámulsz? – idegesített, hogy már legalább egy perce csak néz. Engem.
-Kelj fel – parancsolt. – Gyakorolnunk kell. – állt fel és várta, hogy én is megtegyem, de eszem ágában sem volt engedelmeskedni neki.
-Mégis mit? – fordultam át a hátamra. Persze ő egyből a mellemet kezdte nézni, ezért inkább visszagördültem. Akkor meg a seggemet nézi. Mindegy.
-A csókjelenetet – válaszolta lazán.
-He? – néztem rá értelmetlenül.
-Süket vagy? Gya-ko-rol-nunk-kell-a-csók-je-le-ne-tet – szótagolta el nekem.
-Nem vagyok süket, se fogyatékos. Miért kell azt gyakorolni?
-Mert nem akarom, hogy azt fotózzák le, ahogyan elájulsz a csókomtól – már megint egózik. Ha nekem lenne annyi énekhangom, mint amennyi egója van, akkor én lennék a világ legjobb énekesnője.
-Haha. Vicces. Nem gyakorolunk – kacsintottam rá és már megint visszafordultam a monitor felé. Ha így haladok, le fog esni a fejem, annyiszor forgatom.
-Oké – sóhajott egyet lemondóan és visszafeküdt mellém. – Akkor viszont használd a gépedet.
-Tessék? – elvesztettem a fonalat. Mit akar ez a gépemmel?
-Keresnünk kell paparazzikat – oktatott ki.
-Mégis hogyan? – fogalmam sincs, hogy akar ”keresni”. Nem ők szokták a hírességeket?
-Menj fel twitterre – mutatott a képernyő felé. Azt csináltam, amit mondott, de gőzöm sincs, hogy mi fog ebből kisülni…




5 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett,és a vége a legjobb és ez a rész volt a kedvencem:
    -Mit bámulsz? – idegesített, hogy már legalább egy perce csak néz. Engem.
    -Kelj fel – parancsolt. – Gyakorolnunk kell. – állt fel és várta, hogy én is megtegyem, de eszem ágában sem volt engedelmeskedni neki.
    -Mégis mit? – fordultam át a hátamra. Persze ő egyből a mellemet kezdte nézni, ezért inkább visszagördültem. Akkor meg a seggemet nézi. Mindegy.
    -A csókjelenetet – válaszolta lazán.
    -He? – néztem rá értelmetlenül.
    -Süket vagy? Gya-ko-rol-nunk-kell-a-csók-je-le-ne-tet – szótagolta el nekem.
    -Nem vagyok süket, se fogyatékos. Miért kell azt gyakorolni?
    -Mert nem akarom, hogy azt fotózzák le, ahogyan elájulsz a csókomtól – már megint egózik. Ha nekem lenne annyi énekhangom, mint amennyi egója van, akkor én lennék a világ legjobb énekesnője.
    Hát,ez nekem nagyon tetszett,és a fiuk azért milyenek,de hát jól kiszúrnak Harryékkel,de remélem ezt visszafogják majd adni a fiuknak.Nekem nagyon tetszett a rész mint mindig,és alig várom a következő részt.

    VálaszTörlés
  2. Egyszerűen imádtam! Gyorsan kövit. :)

    VálaszTörlés