2013. október 18., péntek

37. fejezet - Köszönettel tartozom



„A repülőtér a nagy érzelmek színtere, ahol emberek találkoznak, esetleg életük fordulópontjához érnek, történetek kezdődnek vagy fejeződnek be.”

Iszonyatosan fájt a fejem, éreztem, ahogy lüktet benne a vér. Próbáltam felülni az ágyon, de nem igazán sikerült. Majd a harmadik próbálkozásra mégis megcsináltam. Szemeimet óvatosan nyitottam ki és amennyire fel tudtam mérni a helyet, ahol voltam, egy hotelszoba lehetett. Egyedül voltam. Felkeltem a meleg ágyból és a fürdőszobába botorkáltam. A tegnapi ruhám még rajtam virított, habár felfedezhető volt egy-két folt a kék anyagon.
A tükörképem – és ezáltal én is – szörnyen nézett ki. Szemfestékem szétkenődött az arcomon, a hajam akárcsak egy szénakazal. Szemeim könnyektől vörösek voltak, arcom pedig sápadt. Próbáltam visszaemlékezni a tegnap estére, de eleinte csak töredékek ugrottak be. Buli, meglepetés, Harry, Lucas, Taylor, gyerek, megcsalás. Ez pontosan elég volt ahhoz, hogy teljes egészében felidézzem a történteket. A Harry által szervezett szülinapi meglepetés bulin nagyon jól éreztem magam és jobbat nem is tudtam volna elképzelni. Szerencsére Lucas-szal is sikerült rendezni a dolgokat és a karkötőnket visszavettük.

Az éjféli koccintás után Harry elhívott a csendesebb helyre és megkaptam az ajándékomat tőle. Egy gyönyörű, ezüst nyakláncot, amelyen egy medál csüngött, benne pedig egy közös kép kettőnkről. Viszont a szöveg, amit mondott, furcsán hatott. „Csak akkor vedd le, ha már végleg feladod a kapcsolatunkat.” Akkor még nem tudtam, hogy ez mégis mit jelent. Mostanra minden kirajzolódott.
Az ajándék átadása után nem sokkal megjelent az a személy, akit még álmomban sem akartam látni. Miss Taylor Swift. Nagy hévvel jött be az ajtón és egyenesen minket vett célba. Harry nagyon ideges volt és vissza kellett fognom, nehogy valami hülyeséget csináljon. Mint az utána kiderült, csinált is, csak régebben. Taylor-ral… Még mindig nem tudom elhinni, hogy ez igaz. Megcsalt. Vagyis nem pontosan, mert akkor még nem voltunk együtt hivatalosan, de akkor is annak számít. Legalább is az én szememben igen. Én haza repültem, mert anya rosszul lett. Ő pedig ezalatt összefekszik a szöszivel. Tudom, hogy csak azért tette, hogy segítsen nekem, de ez nem mentség. Taylor inkább perelhetett volna, minthogy a barátomat zsarolja.
A teljes sokk akkor ért, amikor a szőkeség bejelentette, hogy gyereket vár és biztos, hogy Harry-től. Nem foglalkoztam senkivel és semmivel, kirohantam a házból és csak futottam, amennyire bírtam. Nem érdekelt Harry kiabálása, Taylor nevetése, anya kétségbeesett arca és az együtt érző pillantások sem. Rohantam. El a problémák és az igazság elől. Könnyeimtől nem sokat láttam, ezért egy pillanatra megálltam, hogy rendbe szedjem magam. Szétnéztem és szerencsére el tudtam igazodni. Egy kis kávézó-szerűségbe tértem be, ahol már egyszer jártam. Azonnal a mosdóba igyekeztem és megpróbáltam megnyugodni. Miután ez nagyjából sikerült, vissza sétáltam a pulthoz, helyet foglaltam a magasított széken és hálát adtam Istennek, hogy a ruhámon van egy zseb, magamnak pedig azért, mert tettem bele egy kis pénzt. Az emberek többsége ilyenkor leissza magát a sárga földig, de én inkább egy erős kávét kértem. Miután megittam és kifizettem, azon gondolkoztam, hogy hová mehetnék. Vissza biztos, hogy nem megyek. Nem lennék képes a vendégek szemébe nézni és a ”Haylor” párossal egy légtérben sem szeretnék tartózkodni. Így a legközelebbi hotelbe vezetett utam. Szerencsére volt szabad szoba. Egy olcsó, egyszerű kis helyet foglaltam egy éjszakára. Tökéletes lesz az nekem. Amint felértem, beestem az ágyba és álomba sírtam magam.

Most már arra is emlékszek, hogy hogy kerültem ide. Egy grimasszal zártam le ezt a dolgot. Hűvös volt és ez a lenge ruha nem sok meleget adott. Megborzongtam, majd gondolkozni kezdtem, hogy mi tévő legyek. Meg kell hallgatnom Harry-t. Viszont akkor megnehezíti a helyzetet, mert könyörögni fog nekem. Azt pedig nem szeretném. Eldöntöttem, hogy bármit is mond, köztünk már semmi sem lesz a régi. Vége mindennek. Többé nem lesz közünk egymáshoz. A gondolatra könnyek gyűltek a szemembe és hirtelen gördültek le fakó arcomon. Gyorsan letöröltem őket és elindultam Harry háza felé. Lépteim lassúak, megfontoltak voltak. Féltem bemenni és mindent magam mögött hagyva visszatérni anyáékhoz. Tényleg. Vajon ő mit gondol most Harry-ről? Gyűlöli? Elviseli? Fogalmam sincs. Útközben a nyakamban lógó medált a kezembe vettem, kinyitottam és csak néztem a benne lévő képet. Boldogok voltunk, mosolyogtunk. Nem kellett foglalkoznunk senkivel és semmivel. Csak a pillanatnak éltünk.

A ”rettegett” ház elé értem. Kívülről kihaltnak látszott, semmi sem sugallta, hogy lakna itt valaki. Azonban belül tele volt szomorúsággal, kétségbeeséssel. Tudtam. Éreztem. A bejárati ajtó elé battyogtam és kopogás nélkül a kilincshez értem. Nem volt kulcsra zárva, így minden akadály nélkül be tudtam menni. Bezártam magam mögött az ajtót. A nappaliban ülők tekintete mind rám szegeződött. Arcukon megkönnyebbülést, mégis szomorúságot véltem felfedezni. Nem sírhattam el magam. Erősnek kell tűnnöm előttük. Harry előtt nem. Neki személyesen fogom elmondani a döntésemet. Könnyekkel vagy azok nélkül. Ha sírok, akkor előtte kell tennem. Látnia kell, hogy mindez miatta és Taylor miatt van.

Anya azonnal felállt a kanapéról és szorosan karjaiba zárt. Én ugyanígy tettem. Hiányzott már az ölelése. Mindig meg tud nyugtatni és életet lehel belém. Erre most nagyobb szükségem volt, mint valaha.
- Jól vagy? – kérdezte halkan, de biztos voltam benne, hogy a többiek is színtisztán hallották.
- Jól leszek – nem volt túlzás Harry korábbi szavaival élni. Talán jól leszek. Igen, ez lett volna a helyes megfogalmazás, de már mindegy. Elléptem anyától. Válla mögött Harry pillantásával találkoztam. Szemei ugyanolyan vörösek voltak, mint az enyémek. Ezek szerint Ő is sírt. Bármennyire is szerettem volna, nem tudtam sajnálni. A saját hülyesége miatt történik minden.
- Összepakolom a bőröndjeimet és jövök – mondtam erőtlenül anya szemeibe nézve. Hangom a magabiztosság közelében sem volt, de még mindig tartottam magam valamennyire.
- Biztos vagy benne? Jó átgondoltad? – kétkedve nézett végig rajtam. Anya kedveli Harry-t és megbocsátott neki. Határozottan bólintottam és elindultam az emeletre. Hátam mögött hallottam a suttogásokat, de nem foglalkoztam velük.

Már a második bőröndnél tartottam, amikor lépteket hallottam a lépcső felől. Pár másodperccel később Harry lépett be. Próbáltam közömbösen nézni rá, de mégis úgy éreztem, hogy minden fájdalom kirajzolódott az arcomon.

- Hallgass meg, kérlek – elém sétált és gyönyörű zöld szemei most nem a boldogságtól, hanem könnyektől csillogtak. Keserűen elmosolyodtam és mélyet sóhajtottam.
- Nincs mit meghallgatnom, Harry. Bármit mondanál, nem változtatna semmin. Döntöttem. Lehet, hogy más lány egy ilyet könnyen megbocsátana, de én nem tudok túllépni rajta. Legalább is most nem. Nem tudom, mi lesz az idő múlásával. Talán egyszer összehoz majd minket a sors. Az is lehet, hogy te egy boldog családban fogsz élni Taylor-ral és a gyereketekkel, és én is találok valakit. Annyi minden történhet – ez volt az a pillanat, amit alkalmasnak találtam arra, hogy folytassam a pakolást.

Nem szólt semmit. Leroskadt az ágyra és üres tekintettel figyelte mozdulataimat. Meg sem fordult a fejemben, hogy ez be fog következni. Figyeli, ahogyan itt hagyom. Ezt szerettem volna a legkevésbé. Miután végeztem mindennel, mély levegőt véve felé fordultam. Tudtam, hogy valami még hátra van.

- Harry – szólítottam meg óvatosan. Felállt az ágyról és pár lépést tett felém. Figyelmesen pásztázta szemeimet, de tekintete tele volt fájdalommal – Van még valami, amit szeretném, hogy tudj. Rengeteg köszönettel tartozom.
Smaragdzöld szempárja kitágulva figyelt engem. Meglepődöttségét nem is akarta elrejteni. Halványan elmosolyodtam és folytattam.
- Amikor Patrick elhagyott, az önbizalmam romokban hevert. Aztán jöttél te és annyi mindent megadtál nekem, amire talán soha nem is gondoltam, hogy tőled fogom megkapni. Nehéz volt megbíznom benned, mert a múlt még élt bennem. Te elfeledtetted velem és önmagamért szerettél. Nem kellett egy kiló sminket felvennem és a legdrágább ruhában eléd állnom, hogy szeress. Ezért örökké hálás leszek neked. Bármikor kettőnkre gondolok, erre fogok gondolni. Mennyi mindent tanítottál meg nekem és én neked, remélem. A veszekedéseink eltörpülnek ezen dolgok mellett. Semmi rosszindulat nem lesz bennem, amiatt, amit Taylor-ral tettél. Csak a boldog és szeretetteljes percek. Szeretlek, Harry. Mindig is szeretni foglak – könnyeim, mint zuhogó esőcseppek folytak le arcomon és Harry arcán is. Még utoljára meg kell érintenem. Szükségem van rá.
Karjaimmal magamhoz húztam. Kezeimmel hol a hátát simogattam, hol a hajába túrtam. Erős karjait derekam köré fonta és zokogva ölelt. Tudtuk, hogy ez az utolsó ölelésünk.
- Szeretlek – suttogta rekedtes hangján, amely most a sírástól keservesen hangzott. Életem egyik legnehezebb cselekedete volt elengedni Őt. Tudtam, hogy meg kell tennem. Kezeimet levezettem izmos mellkasán és finoman eltoltam magamtól. Még utoljára a szemébe néztem, majd megfogtam bőröndjeimet és lassan lesétáltam a lépcsőn.

*** 

Már a repülőtéren várakoztunk anyával és Cody-val, hogy búcsút vegyünk Londontól és hazarepüljünk Manchester-be. Nagyon régen nem voltam otthon, de most fancsali képpel meredtem a kijelzőre. Közben pedig olyan érzésem volt, mintha figyelne valaki.
- Kérjük a Manchester-be induló gép utasait, hogy kezdjék meg a beszállást! – a női hang kizökkentett gondolataimból és mélyet sóhajtva álltam fel a székről. Cody bátorítóan rám mosolygott, amitől igaz, nem lett jobb kedvem, de ez kedves volt tőle.
Még utoljára hátra pillantottam és Harry tekintetével találkoztam. Ezek szerint tényleg figyelt valaki. Nagyot nyeltem és könnyeimet próbáltam visszafogni, több-kevesebb sikerrel. Szájával egy szeretlek-et tátogott el. A szavak bennem rekedtek, szám nem mozdult meg. Sírva vetettem még rá egy utolsó pillantást, majd anyáék után mentem. A gépen ülve tudatosult bennem, hogy vége. Mindennek.


Sziasztok!
Végül eljött ez a rész is. Nem is tudom, hogy mit mondhatnék, vagy, hogy egyáltalán kell-e bármit is mondanom. Remélem, hogy tetszett, attól függetlenül, hogy nem éppen vidám volt.
Szeretném, ha írnátok egy-két véleményt, hogy mit gondoltok.
Annyit még elmondok, hogy ugye 40 részes lesz(erről a következőkben kicsit bővebben írok), tehát ez még nem a legvége. Ez egy sorsfordító állomása a történetnek.
Ennyi lettem volna mára.
Mindenkinek kellemes hétvégét!:)
Nórii xx

5 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett! A végén elsírtam magam >_< :( remélem nem ez lesz a vége.
    Csak így tovább, és hamar kövit, mert nagyon imádom <3 :D

    VálaszTörlés
  2. Nem vagyok az a 'kommentelős' fajta, inkább csak olvasok..:) De most komolyan sírtam a végén..:)) Annyira aranyosak voltak, nem lehet hogy ők külön legyenek.:( nagyon imádom a blogod, hozz részt gyorsan! :'))

    VálaszTörlés
  3. Ez annyira jóóóó! De remélem nem lesznek külön a blog végén!! Nagyon imádom a blogot,siess a kövivel!! Az tettszett a legjobban,hogy nem haraggal váltak el,hanem úgy,hogy mindketten szerették egymást. Olyan romantikuuuuus! (Ui: Ha írsz más blogot is,akk tedd ki az oldalra,mert tuti,hogy azt is imádni fogom.....)

    VálaszTörlés
  4. Olyan jó, hogy elsírtam magam

    VálaszTörlés