17. fejezet - Utálom, hogy szeretlek

Sziasztok!
Először is. Hűha. Az alkuban 4 komment szerepelt, de 7-et kaptam, amiért rettentően hálás vagyok, igazán kitettetek magatokért. Azt szeretném, ha nem csak ilyenkor írnátok véleményt, hanem máskor is, mert annyira jó olvasni őket, akár pozitív, akár negatív. Tehát ne legyetek lusták írni.:D
Mivel meglettek a kommentek bőven, ezért itt is az új rész. Lehet, hogy egy kicsit unalmas, de kell bele érzelgős rész is. Nem húzom tovább az időt, már biztos kíváncsiak vagytok, hogy mit mond Ariana. :D
Remélem, hogy kapok 1-2 komit.:)
Jó olvasást!
DestinyB xx

„Féltem szeretni mielőtt megismertelek, sajogtak a múlt sebei, de te begyógyítottad őket.”

-Megcsókolhatlak? – tette fel a kérdést mélyen a szemembe nézve, én pedig szokásomhoz híven lefagytam…

-Harry, ez… - próbáltam kinyögni valamit, de nem igazán sikerült.
-Ez egy kérdés volt – nevetett rajtam, mivel eléggé zavarba hozott. – És várom a választ.
Smaragdzöld, sajnos gyönyörű szemeit mélyen az én csokoládébarna, kicsit sem szép szemeimbe fúrta, várva a válaszra. Teljesen megbabonázott. Leblokkoltam és kikapcsolódott az agyam, nem tudtam ésszerűen gondolkodni, ezért hirtelen kijött egy szó a számon, amit talán még bánni fogok.
-Igen – mondtam ki halkan, de határozottan. Nem hittem el, hogy ezt én tettem. A nemleges választ kellett volna mondanom, de képtelen voltam rá. Harry egy kicsit hezitált, talán ő sem hitte el. Bízott ebben a válaszban, de a másikra számított. Majd pár pillanat múlva egy hatalmas mosoly jelent meg arcán és közelebb hajolt. Megnyalta ajkait és száját az enyémre tapasztotta.

Szavakba nem tudom önteni, hogy milyen érzés volt. Be kell, hogy valljam, Harry nagyon jól csókol. Hirtelen megszűnt létezni körülöttem a világ és nem érdekelt, hogy neki ez talán nem jelentett semmit. Nem ez volt az első csókom, de vitathatatlanul az eddigi legjobb. Visszacsókoltam, aminek hatására Harry belemosolygott csókunkba. Karjaival átölelte a derekamat, én pedig kezeimet a tarkójához vezettem. Beletúrtam göndör fürtjeibe, amire azóta várok, hogy megláttam őt. Titkoltam magam előtt, hogy tetszik ez a srác, de nem tudom tovább folytatni. Eljutottam arra a szintre – valószínűleg a csóknak köszönhetően -, hogy nincs értelme tagadni a nyilvánvalót, amit Styles is tud. Rövid időn belül véget ért csókunk, amit sajnáltam és eltávolodtunk egymástól. Arcáról le sem lehetett vakarni a vigyort és ez engem is mosolygásra késztetett, igaz félénken, mert zavarban voltam még mindig.

Mint derült égből a villámcsapás, úgy repült el a lila köd felőlem és visszatértem a valóságba. Harrynek ez nem jelentett semmit. Annyira hülye vagyok, hogy hagytam magam. Én fogok rosszul járni, mert ő csak játszik velem. Beleszeretek, ő meg majd közli velem, hogy ”bocsi szivi, de nekem nem kellesz, mert van sokkal jobb is”. Nem eshetek ebbe a hibába. Miket beszélek? Hiszen már beleestem. Lehet, hogy beleszerettem Harry Styles-ba? Nem, az nem lehet. Ennyi idő alatt lehetetlen.

-Minden rendben Ariana? – Harry rekedtes hangja zökkentett ki. Ránéztem és nem tudom, hogy milyen arcot vághattam, de megrémült. Talán attól félt, hogy megbántam. Az az igazság, hogy nem bántam meg. Sőt. Örülök, hogy megtettem, de mégis kétségbe vagyok esve.
A könnyek elkezdték marni a szemem és éreztem, hogy nem bírom sokáig, ezért elfutottam. Tudom, hogy nem kellett volna, de ahogy a mondás is tartja: „Szégyen a futás, de hasznos”. Ebben az esetben mindkét fele igaz volt rám. A szemébe kellett volna mondanom mindazt, ami nyomasztott idebent. Fogalmam sincs, hogy merre futottam. Nem is volt konkrét célom, csak annyi, hogy el a problémáktól, el Harrytől és mindentől, ami hozzá tartozik. Egy nagy vasajtó előtt álltam meg, biztos ez lehet az aréna egyik bejárata. Nem sokat tétováztam, rögtön lenyomtam a rozsdás kilincset és bezártam magam mögött. Hallottam Harry lépteit és kiabálását, ezért gyors tempóra kapcsoltam és igyekeztem nem pofára esni.
Azt sem tudtam, hogy hol vagyok, csak szedtem a lábam és közbe eleredtek a könnyeim is. Egyszer csak megint egy baromi nagy ajtó volt előttem. Mivel még mindig éreztem, hogy valaki közeledik, ezért kinyitottam és felnéztem az előttem lévő lépcsőfokokra. Nagyon sok volt. Talán több, mint egy tíz emeltes társasházban. Tudtam, hogy csak egy út van. Előre.

Úgy szeltem a lépcsőfokokat, mintha puskából lőttek volna ki. A követőm valószínűleg nem talált rám, mert nem hallottam ajtónyikorgást és futást sem mögöttem. Így egy kicsit lassítottam, de még mindig futásnak mondható tempóban haladtam. Amikor a legtetejére értem, már megint egy ajtóval szemben álltam. Nem hezitáltam, innen már nincs visszaút.

Kinyitottam és hűs szellő csapta meg a testem. Kicsit fáztam, mivel már majdnem este volt és fokozatosan hűlt lefelé a levegő. Rajtam pedig még mindig a rövidnadrág és az atlétaszerűség virított. Libabőrös lettem, de nem érdekelt.

Valószínű, hogy a tetőn lehettem, már ha egy arénának van olyanja. Odasétáltam a szemben világító fények felé, majd lenéztem. Nagyon magasan voltam, még szerencse, hogy nincs tériszonyom. Az emberek parányinak tűntek. Amint megláttam a rengeteg rajongót, eszembe jutott a koncert. Ott kellene lennem velük. De képtelen vagyok rá. Még ha most le is mennék és megkeresném őket, nem tudnék Harry szemébe nézni. Mit mondanék neki? Gyáva voltam, nem akartam felfedni előtte az érzelmeimet. Ő meg megkérdezné, hogy miért, és ez által el kell mesélnem neki az életemet. Beszélnem kell neki apáról és Patrickról, amit nem szeretnék. Valahogy úgy érzem, hogy ezekről mégis tudomást fog szerezni. Nem leszek képes magamba tartani hónapokon át, úgy, hogy közben tudom, hogy Harry megérdemli a választ. Talán, ha esetleg komolyan gondolná a csókot, vagy bármi mást, ami kettőnket érint, akkor elmondanám.

Hirtelen nyílt az ajtó és arra fordítottam a fejem. Ott állt Ő. Próbálta szapora levegővételét csillapítani. Biztos futott, mint én. De miért tenné? A könnyek megint előtörtek és síró hangon kiáltottam oda Harrynek.
-Minek jöttél ide? Menj el, mindjárt kezdődik a koncert – patakokban folytak a cseppek az arcomon, de ő nem ment el. Megindult felém. Mit csináljak?  Leugorjak vagy várjam meg, hogy mit akar? Á, egy öngyilkosság nem oldana meg semmit.
-Nem érdekel a koncert. Most csak te érdekelsz – nézett rám komolyan. – Mi történt? Miért rohantál el? Hiszen visszacsókoltál és utána még jó kedved is volt.
Kérdő tekintete szinte égette bőrömet, de én a földet néztem könnyektől csillogó arcommal.
-Hagyj engem Harry. Te ezt nem értheted – próbáltam eltávolítani a közelemből, de nem ment sikerrel.
-Miért nem? Mondd el és akkor megértem. Ariana – lágyult el hangja és kezei közé fogta arcomat. Úgy döntöttem, hogy elegem van. Választ akar? Akkor most megkapja.

-Mondjam el? Igen? – téptem ki magam kezei közül és oldalra léptem egyet. Ő csak félve bólintott. – Rendben, te akartad.  Amikor megláttalak, már tudtam, hogy nem kellett volna a szemedbe néznem, mert megbabonáztál. Egyetlen egy rohadt pillantással, érted? Próbáltam játszani magam és azt mutatni, hogy hidegen hagysz. Egészen a csókig. Amikor ott a szemembe néztél, nem tudtam gondolkodni. Lehet, hogy beléd szerettem. Fogalmam sincs. És igen, igazad van, mert tényleg élveztem a csókot, de… - elcsuklott a hangom és úgy éreztem, eljött az idő, hogy kieresszem a hangom. Ő csak lesokkolva figyelt, talán még levegőt sem vett. A következő mondataimat már kiabálva vágtam a fejéhez. 

-Én nem akarok a következő lenni Harry. Nem akarok az a lány lenni, akit gyorsan lefektetsz és otthagysz. Ezért féltem attól, hogy mi lesz, ha beléd szeretek. Te nem szeretsz engem és utána csak megint összetörik a szívem. Próbáltam falakat felépíteni, de te olyan gyorsasággal romboltad le, amit nem is gondoltam. Utálom, hogy ezt etted. Gyűlöllek, amiért találkoztunk és átkozom a pillanatot, amikor a szemedbe néztem – üvöltöttem torkom szakadtából és járkáltam idegesen. Nem érdekelt, hogy mindenki hallja. Nem érdekelt, hogy Harry ott áll, mint egy szobor. Csak ki akartam adni magamból. A végén még hozzá tettem halkan a legfontosabbat.

-Utálom, hogy szeretlek – csendesen mondtam, de azért, úgy, hogy Harry hallja. Leültem a földre és csak sírtam és sírtam. Viszont valamennyire megkönnyebbültem, hogy végre kimondtam mindazt, ami eddig felgyülemlett bennem.

--Harry szemszög--

Kellett egy kis idő, míg felfogtam, amit Ariana mondott. Nem akartam elhinni, hogy tényleg ezt gondolja rólam, hogy majd én elhagyom őt egy másik lányért, miután megfektettem. Ezt biztos a rohadt újságok miatt gondolja. Annyi baromságot összehordanak benne. Nem tudom, hogy mit tegyek. Az biztos, hogy meg kell neki magyaráznom, hogy én nem ilyen vagyok.
A rajongók mindennél fontosabbak, de most nem hagyhatom őt ilyen állapotban. Óvatosan lépkedtem felé és leültem mellé. Nem nézett fel rám, de tudta, hogy itt vagyok.

-Én meg azt utálom, hogy az újságok rengeteg hazugságot írnak rólam. Kár, hogy az emberek ezek alapján ítélkeznek. Én nem ilyen vagyok Ariana. Vagyis, volt, amikor egyéjszakás kalandokon éltem, de annak már vége – beszéltem hozzá halkan. Lassan felemelte a fejét és így láthattam kisírt szemeit. Annyira sajnáltam, és ha tehetném elvennék tőle minden fájdalmat. Eddig még egy lányt sem akartam ennyire védeni, de érzem, hogy sok rossz emléket hordoz. Tudtam, hogy segíthetnék neki. Ő nem olyan, mint Taylor vagy az eddigi ”barátnőim”. Ő teljesen más. Nem a hírnevem érdekli, hanem én. Ha egyáltalán még érdeklem.

-Te különleges vagy. A legjobban az tetszett benned, hogy elutasító voltál velem szemben. Nem kaphattalak meg, amikor akartalak és ettől lettél számomra egy kihívás. Tudom, hogy az elején direkt hoztalak zavarba és idegesítettelek. De ezzel csak ki akartam deríteni, hogy hogy viszonyulsz hozzám.  Most már mindketten tudjuk a választ. Aztán, amikor segítettél Emilynek, elgondolkodtam, hogy mások vajon miként cselekedtek volna ilyen helyzetben. Amit mondtam, hogy Taylor nem tette volna meg, az igaz volt. Igazi hősként viselkedtél és amit mondott Emily, azzal teljes mértékben egyet értek. Megmondom őszintén, hogy én még sosem voltam igazán szerelmes, ezért nem tudom, hogy milyen. Amikor veled vagyok, egyszerűen jól érzem magam. Már annyitól, ha csak látlak. Látom a mosolyodat, a gyönyörű szemeidet – a szemkontaktust egy pillanatra sem szakítottam meg. Szólni akart, de nem hagytam.

-Tudom, hogy most azt akarod mondani, hogy ez csak süket duma meg, hogy biztos minden csajt így szedek fel. De ez nem igaz. Ismerj meg engem Ariana. Engem, Harry Styles-t, a magánembert, aki tud CSAK egy lányt szeretni, de őt tiszta szívből. Ne az újságok alapján ítélj meg, kérlek. Engedd meg, hogy átformáljam a véleményedet. Biztos nem egyik pillanatról a másikra fog történni, de készen állok. Megvédelek mindentől, mert tudom, hogy szükséged van rám. Nekem is szükségem van rád Ariana Baker – a mondandóm végén lehajtott fejjel néztem a földet. Eddig még senkivel sem voltam ennyire őszinte. Még senkinek nem mondtam ki így az érzéseimet. A csend megőrjített, ezért muszáj volt rá néznem.
Semmit sem tudtam kiolvasni a tekintetéből.

-Harry… én… nem is tudok mit mondani – habogott össze-vissza, ami még édesebbé és szerethetővé tette őt. Ez is egy olyan tulajdonsága, amit imádok benne.

Úgy döntöttem, hogy mindent felteszek egy lapra. Megcsókolom ismét. Vagy vissza csókol vagy elhajol és pofon vág. Nem érdekel, meg kell próbálnom. Közelebb hajoltam hozzá és puha ajkait érintettem a sajátommal. Nem ellenkezett. Egyik kezemmel a földön támasztottam magam, míg a másikkal finoman a hajára simítottam. Ő ugyanígy tett, csak keze az arcomat érintette. Ebben a csókban mindkettőnk részéről benne volt az összes érzés, amit egymás iránt táplálunk.  Szeretet, szerelem, ragaszkodás, segítség és egy kis utálat.

Mikor elváltak ajkaink, összemosolyogtunk és tudtuk, hogy egy nagy utazás vár ránk. Megismerhetjük egymás  eddig rejtett oldalát és lehet valami közös élményünk, ami vagy jól vagy rosszul végződik.

-Vissza kell mennünk. Mindjárt kezdődik a koncert – mondta zavarában Ariana. Nevettem egy jót rajta, ő emiatt játékosan a vállamba bokszolt.
-Még egy óra van, de a hangpróbát biztos, hogy nem kezdték el nélkülem – sóhajtottam és feltápászkodtam a földről. Felé nyújtottam a kezem, amit el is fogadott. Összekulcsoltam ujjainkat és nagy mosollyal az arcunkon mentünk vissza.