2013. augusztus 9., péntek

27. fejezet - Akkor irány a bíróság



- Hívd fel Harry-t és beszélj vele – meglepődtem magamon is, hogy ezt tanácsoltam, de így legalább elhiszi, hogy nem utálom Styles-t. Persze, ez nincs így, de neki ezt kell mutatnom. Bólintott és elindult a szobába. Nem tudtam mit kezdeni magammal, ezért bekapcsoltam a tévét és bámultam az unalmas műsort. Jobb, mint a semmi.

--Harry szemszöge--


Már a Detroitba tartó repülőn ülök és csak Ariana-n jár minden gondolatom. Vajon megérkezett már? Nagyon remélem, hogy nincs komoly baja az édesanyjának és hamar jön vissza hozzám. Eddig még egy lányhoz sem ragaszkodtam ennyire, nem tudom, hogy mi van velem. Féltékeny voltam, nagyon. Az az idióta kihasználja, hogy nem vagyok ott és nem beszélem le a megbocsájtásról. Biztos vagyok benne, hogy mindent el fog követni annak érdekében, hogy újra közel kerüljön hozzá. Jó lenne, ha továbbra is haragudna rá és észhez térne, azaz kizárja az életéből ezt a szőke gyereket.
- Megérkeztünk! – persze. Hogy is felejthettem el?! Taylor is velünk tartott, miután veszekedtünk egy órát. Ő győzött, vagyis Tom megengedte neki, hogy jöjjön. Amikor ezt megtudtam, annyira ideges és dühös lettem, hogy egyből összepakoltam a cuccomat. Úgy látszik, ezt hozza ki belőlem.
- Remek – keltem fel unottan az ülésemről és lesétáltam a magángépünkről.
- Ne legyél ennyire boldog Hazz – mosolygott negédesen Taylor.
- Te csak ne becézgess engem – vetettem oda neki és mentem a bőröndjeimért. Még mindig nem fér a fejembe, hogy mi vett rá arra, hogy járjak vele? Egyértelműen csak a külsőt vettem figyelembe. Ha tudtam volna, hogy annyira idegesítő és nyávogós, mint amilyen szép, akkor tuti, hogy nem hívom randira.
- Menjünk a szállodába – mondta nyugodtan Tom és mindenki beült a kocsiba. Igen, egy autóval mentünk. Legnagyobb örömünkre Taylor-nak be nem állt a szája egész úton. Szegény Zayn-en már láttam, hogy belül a haját tépi idegességében. A többiek sem voltak másképp, még a lányok sem szólaltak meg. Hallgattuk az idióta fecsegését a turnéjáról és arról, hogy milyen jól érzi magát velünk.
- Hidd el, mi kevésbé – be kellett szólnom neki. Szemei villámokat szórtak, ha tudna velük ölni, én már nem lennék része az életnek. A többiek persze jót mosolyogtak azon, amit mondtam. Taylor inkább folytatta. Idegesen számoltam a másodperceket, hogy mikor érünk már a hotelhez.

Igen! Végre megérkeztünk. Elsőként szálltam ki a fekete, sötétített ablakú járműből és siettem befelé, mert most nem szerettem volna fényképezkedni. Úgy éreztem, hogy egyik fotón sem tudnék őszintén mosolyogni, a rajongói képeket pedig nem akartam elrontani. Ez így korrekt szerintem.
- Nézzük a szobabeosztást – vett el egy papírt Tom a recepciós férfitől.
- Szobabeosztás? Minek az? Mindenki külön alszik, kivéve a szerelmeseket – nézett rá komolyan Liam. Én is ezen a véleményen voltam.
- Azért, mert csak 5 szobát tudtunk lefoglalni. Sajnálom – mondta bűnbánóan Tom. Taylor-on megakadt a szemem. Na, nem azért, mert olyan gyönyörű lenne, hanem mert sunyin mosolygott magának. Nem tetszik ez nekem. Talán ő intézte az egészet így? Amint kiderül, hogy egy szobába kerültem vele, tudni is fogom és nagy balhét csapok.
- Tehát. Louis és Eleanor, Zayn és Perrie, Liam és én, Niall és Taylor, Harry te pedig egyedül alszol – nagy kő esett le a szívemről. Azonban Niall ijedt arca egyből cselekvésre késztetett. Tudtam, hogy sosem szerette Taylor-t, én pedig kibírok vele egy estét. Majd alszok a földön.
- Figyu, Tom. Majd Taylor alszik nálam – kezdtem bele idegesen. Az említett szeme egyből felragyogott, de tisztáznom kellett, mielőtt félreérti bárki. – Nem azért, mert akarok bármit is. Csak tudom, hogy Niall mennyire utál téged és úgy gondolom, megérdemlem a szenvedést, azok után, hogy voltam olyan hülye, hogy randizni hívtalak.
Gúnyos hangnemben közöltem mindent, csak is az ő szemébe nézve. Mintha csalódott lett volna, de nem érdekelt. Niall-től kaptam egy ölelést és elmormolt egy köszönöm-öt is.
Az életkedvem egyenlő volt a nullával, miközben az ágyon feküdtem. Taylor valakivel telefonált, de egyáltalán nem figyeltem rá. Az én mobilom is csörögni kezdett és amint megláttam a képernyőn jelzett nevet, egyből jobban éreztem magam. Boldogan vettem fel.

- Szia, Harry – boldogságom azonban hamar elszállt, amint a vonal túlsó végén egy meggyötört hang szólt bele.
- Jézusom, mi a baj? – magára hagytam a szobában Taylor-t és a folyosón lévő kis kanapén helyet foglaltam. A könyökömmel támaszkodtam a térdemre és feszülten vártam, hogy mondjon valamit.
- Láttad az újságcikket? – több sem kellett, már bent is voltam Liam szobájába, ahol Tom is tartózkodott. azért ide jöttem, mert minden friss újság Liam-nél van.
- Melyiket? – kérdeztem, közben pedig keresgélni kezdtem az újságok között.
- Nem tudom a nevét, de címlapon vagyunk – sejtettem, hogy mi lehet a sztori, de nem szerettem volna, hogy beigazolódjon. Amint megláttam magunkat az első oldalon, egyből olvasni kezdtem. Ezt nem hiszem el. Miért? Miért kell mindent elrontaniuk ezeknek a hülye újságíróknak?
- Ne foglalkozz vele, kérlek. Baromságot írnak – már szabályosan könyörögtem neki. Hallottam, hogy még mindig nem hagyta abba a sírást. El sem tudom mondani, mennyire rossz volt ezt hallani és maga a tudat, hogy nem vagyok mellette. Mit sem törődve Liam-ék értetlen pillantásaival, kisétáltam a szobájukból és ismét a folyosó kanapéján ültem.
- De most a rajongóitok azt hiszik, hogy egy vadállat vagyok, és Taylor pártját fogják majd és azt mondják, hogy menj vissza hozzá és… - hadarta el egy szuszra és már megint keservesen kezdett sírni. Miért kombinál mindent?
- Nem. Ezt felejtsd el. Komolyan mondom, rosszabb vagy, mint a firkászok. Hagyd Taylor-t és ezt az egészet. Majd én elrendezek mindent. Arról meg ne is álmodj, hogy újra együtt leszek vele. Nem szabadulsz meg tőlem ilyen könnyen – szerettem volna jobb kedvre deríteni, ami úgy látszik sikerült is, mert felnevetett. Végre.
- Köszönöm – sóhajtott fel és éreztem, hogy kezd eltűnni a búskomor hangulata. – Veled minden rendben?
- Persze. Azt leszámítva, hogy Taylor velünk jött Detroitba – ideges lettem, csupán a neve kiejtésétől is.
- Mi? Az meg hogy lehet? Nem turnézik? – hallottam az aggodalmat a hangjában és talán egy kis féltékenységet is, ami mosolygásra késztetett.
- Van három szabadnapja – forgattam meg a szemem, de ő ezt nem láthatta. Úgy döntöttem, hogy nem mondom el neki, hogy egy szobában alszok vele, mert akkor ideges lenne. Most nyugtattam meg, nem hiányzik, hogy felzaklassam. Tudom, hogy beszélhetnék neki akármeddig, hogy én nem akarok semmit Taylor-tól, ő nem tudna nyugodtan aludni, mert benne lenne az a tudat, hogy én és Taylor egy szobában vagyunk éjszaka. Majd a többiekkel is beszélek, hogy ne mondjanak semmit neki. Valahogy azonban Taylor-t is rá kell venni.
- Értem. Nem is tudom, hogy miért akart maradni – válaszolta ironikusan, mire én felsóhajtottam.
- Nem szeretem és nem is kell nekem. Ne legyél féltékeny baby – tudtam, hogy letagadja majd, de azért is szerettem volna egy jót szórakozni rajta.
- Nem vagyok az, Styles – megmondtam.
- Hát persze – nevettem és nekem is jobb kedvem lett. Hirtelen eszembe jutott valami és fejbe vágtam magam, amiért nem kérdeztem rá hamarabb.
- Anyukád hogy van? – gyűlt némi aggodalom a hangomba. Nem elég, hogy az anyukája a kórházban van, nem. Neki még e miatt a rohadt cikk miatt is stresszelnie kell.
- Jól. Ma még bent tartják, de holnap már hazajöhet. Állítólag azért ájult el, mert ma nem evett semmit. Képzelheted hogy leszidtam – nevette el a végét. Simán magam előtt van a kép.
- Legalább nincs komolyabb baja – mosolyodtam el, amit megint nem láthatott.
- Szerencsére. Úgy gondoltam, hogy holnap még itt leszek vele és felügyelem. Majd másnap megyek, vagyis megyünk vissza. Olyankor merre lesztek? – na persze. Már el is felejtkeztem Lucas-ról. Hű, a nevén szólítottam.
- LA-ben – mosolyogtam. Los Angeles azóta a kedvenc amerikai városom, mióta először jártam itt, 2010-ben. Imádom a pörgést és persze a pálmafákat.
- Hú, még nem voltam ott. Végre nem csak a tévéből fogom látni a Hollywood feliratot – nevetnem kellett, mert Ariana gyerekes lelkesedéssel beszélt.
- Majd körbevezetlek – ajánlottam fel. Remélem, hogy elfogadja és nem azzal a nem is tudom kivel akar menni.
- Megfontolandó ajánlat – poénkodott és most már tudtam, hogy jó kedve van.
- Haha. Tudod, hányan mondanának rá egyből igent? – elővettem egy kicsit az egómat is.
- Persze, hogy tudom. Ezért kivételes helyzetben érzem magam. Most mennem kell, mert Cody éhes. Majd beszélünk – a végén már sietett, ezért gyorsan bontottuk is a vonalat.

Újra előjött a semmihez sincs kedvem érzés és visszaballagtam a szobába. Taylor az ágyon feküdt és mintha rám várt volna. Becsuktam az ajtót és leültem az ággyal szemben lévő fotelbe. Még egy ágyban sem szerettem volna lenni vele. Felállt az ágyról és lassan elém sétált, de még elfogadható közelségben állt meg. Feszülten figyeltem, hogy mit akar.
- Beszéltem az ügyvédemmel – mondta jelentőségteljesen és várta a reakciómat. Belülről majd felrobbantam, de próbáltam nyugodtságot színlelni.
- Nem perelheted be Ariana-t – álltam fel vele szembe.
- Ugyan már Hazz. Te is tudod, hogy simán elintézem – nevetett fel és egy olyan ”hülyének nézel?”  pillantással meredt rám.
- Oké. Eleget játszottad az agyad. Mit tegyek, hogy megakadályozzam ezt az idióta ötletedet? – tudtam, hogy akar valamit. Ahhoz elég jól kiismertem egy hónap alatt.
- Hm. Nem is vagy te olyan buta fiú. Te is tudod, hogy mit akarok – mosolygott rám mindentudóan. Azonban nekem fogalmam sem volt, hogy mik a szándékai. Miután látta zavaros arcomat, lemondóan sóhajtott és megszólalt. – Téged.
Lefagytam. Mi az, hogy engem? Itt az idő, hogy egyszer s mindenkorra felvilágosítsam.
- Most jól figyelj, mert utoljára mondom el. Mi már soha az életben nem leszünk egy pár. Ariana a barátnőm, akivel boldog vagyok. Jobban, mint veled bármikor. Fogd fel Taylor – mondtam komolyan és az erkélyhez sétáltam. Éreztem, hogy felém közeledik, ezért még időben megfordultam. Túl közel volt hozzám, viszont az ablak miatt nem tudtam hátrébb menni.
- Nem azt akarom, hogy megint járjál velem – halkan beszélt. Mielőtt megkérdezhettem volna, hogy akkor mégis mit akar, tovább folytatta. – Csak egy éjszakát akarok veled Hazz.
Ez volt az a pillanat, amikor teljesen megsemmisültem. Ezt nem tehetem. Simán belementem volna, ha Ariana-val nem alakult volna ki egy olyan kapcsolat, ami most van. Amikor még utált engem és hidegen hagyta minden, amit csináltam. De ez már nem működik.
- Nem, azt már nem. Felejtsd el – toltam el magamtól és mélyeket lélegeztem.
- Akkor irány a bíróság – száját lefelé görbítette és gyorsabban pislogott. Ezzel azt érte el, hogy ideges lettem és döntenem kell. Ha most megteszem, akkor nem csalom meg, mert nem is vagyunk együtt. Még egyikőnk sem mondta ki. Ugye? Ugye, nem számít megcsalásnak? Jaj, Istenem. Miért kell ennyire megnehezíteni a dolgokat. Taylor már indult is az ajtó felé, de visszarántottam.
- Várj! – felém fordult és egy győztes mosoly jelent meg ajkain. – Csak és kizárólag egyetlen egy éjszaka. Semmi több. Ja, és nem szólhatsz Ariana-nak, világos?
- Természetesen köztünk marad. Azonban, ha nem adsz bele mindent és nem lesz jó éjszakám, kitálalok mindent – fenyegetőzésben otthon van, az biztos. Bólintottam és elengedtem a karját. – Megyek és veszek valami szexi fehérneműt estére.

Utáltam magam, amiért belementem. Egyszerűen nem fér a fejembe ez az egész. Talán eltervezett mindent? Még az sem boldogít, hogy jó ügy érdekében cselekszek. Ha ezt Ariana megtudja, biztos, hogy egy életre megutálna. Megértem. Én is undorodok magamtól, amiért ezt teszem. Ennél rosszabbul már csak este fogom érezni magam. Amikor mindent bele kell adnom és élveznem kell, de közben előttem lebeg Ariana arca. Miért ilyen szar az élet? Nagyon nagy tévedésben van, aki azt hiszi, hogy a hírességek élete pazar. A gyűlölet magam felé erősebb volt, mint bármelyik ellenségem felé.

Sziasztook!
Gondolom, most egy páran utáltok, amiért így folytatódott a történet és Harry döntött, de azért remélem, hogy tetszett ez a rész is.:D
Az előzőhöz kaptam 2 nem tetszik-et. Kíváncsi lennék, hogy aki ezt jelölte, miért tette. Szóval írhatna egy kommentet, hogy mi nem tetszett neki, mert így nem tudok rájönni és akkor változtathatnék néhány dolgon. Azonban, ha csak azért pipálta azt, mert olyan kedve volt, akkor nem tudok vele mit kezdeni. Nem kell olvasni és kész. Bocsi, de ezt le kellett írnom.
Holnap biztos, hogy nem leszek még csak net közelben sem, de a laptopomat viszem magammal és megalkotom az új részt. Ha vasárnap délutánig összegyűlik mondjuk 10 vélemény, de olyan, ami ilyen normálisabb (:D), akkor még aznap felteszem az új részt.
Köszönöm a 35 rendszeres olvasót és az előző részhez érkezett kommenteket és pipákat.:))
Jó hétvégét és pihenést mindenkinek!
DestinyB xx

12 megjegyzés:

  1. Első kommentelő igen!!! :) :D Most egy kis beszédet fogok mondani a részről de leginkább Harryről.Kezdeném is:Harry hogy a p*csába mondtál igent Taylornak hm??Most utálom Hazz-t amiért ezt tette.Most nem cuki volt hanem most egy hülye barom rossz döntést hozó egoista aki gondolkodhatott volna mielőtt lefekszik Taylorrral.De azonkívűl imádom Hazz-t.Akkor Taylorrol pedig az a vélémeny hogy egy r***** aki wgyben egy boszi.Komolyan olyan gonosz vagy inkább egyördög.De Tomra is rátérek hadd fejtsem ki rola is a véleményem.Tom te egy nagy barom vagy.Hogy a picsába engedted meg hogy Taylor a fiukkal mennyen hm?Ha nemet mondtál volma akkor lehet Harry vagyis biztos nem fekszik le Taylorral.Huu de utálom azt a nőszeméjt!(Taylorra céloztam)Akkor is Tom egy barom.De mennyünk a közepére Harry és Ariana olyan cukik és igen Harry egyidiota vagy amiért kiment hogy Ariana anyukája korházba van.De ha Ariana megtudja hogy Hazz lefeküdt azzal a nőszeméllyel(Taylorka)akkor tuti hogy összeomlik.Hisz Ariana szerelmes Harrybe és még csak jöttek össze hogy nem ál kapcsolat.Szwgény de ha a fiuk is tudomást szereznek Harry baklővéséről Harry egy nagy fejmosást kap.De ha Tom meg elkezdene Harrynek pampogni akkor Harry az én véleményem szerint mondhatná a képébe hogy:Ha te nem egyeztél volna bele hogy Taylor velünk jöjjön akkor nem történt bolna ez!-Csak én szerintem de egyszer lehet hox majd kiderül.Jajj én már mindent előre beszélek Jajj,mikor lehet hogy nem is ugy lesz.Nagyon várom a következőt és bocsánat ha rosszul isrtam valamit de telorol vagyok.

    VálaszTörlés
  2. Hű. Ez a rész is nagyon jó volt. Kíváncsi vagyok, mi lesz ha Ariana megtudja, hogy Harry lefeküdt azzal a rib***cal, bár szerintem össze fog omlani. :( Minden esetre minél hamarabb hozd a kövit!!!

    puszi xoxo

    VálaszTörlés
  3. huuu még nem írtam komit (lusta vagyok, bocsi:D) kérlek Harry és Tay ne feküdjön le egymással .. csak ezt ne :( !

    VálaszTörlés
  4. Ez a rész nagyon jó lett , mondjuk az nem tetszik , hogy Harry bele ment az ajánlatba . Bár jó ügy érdekében tette de akkor is ...... !!!!! gyorsan hozzd a kövit már nagyon várom !!! :) Puszi

    VálaszTörlés
  5. Kérlek Harry ne feküdjön le Taylor-ral! Kérlek, kérlek, kérlek! Mondjuk én nem értem, hogy Harry és Niall miért nem alszik egy szobában, ha már mind a ketten utálják azt a csajt, de mindegy. Már várom a következő részt!

    VálaszTörlés
  6. Hát most őszintén, Harry azért nem gondolkozott olyan sokat a dolgon...
    Eleve csak el kellett volna képzelnie, hogy hogyan érezni magát ő, ha például Lucás és Ariana között történne valami hasonló, édes mindegy a jó szándék.

    A blogodat szerettem, őszintén először az "utolsó" részbe beleolvasva vettem rá magam, hogy elkezdjem az egész történetet, amit azért nem bántam meg, mert fejlődtél amióta elkezdted. Az első pár részen még látszott, hogy tapasztalatlan vagy, most már szerencsére nem.

    Sok sikert kívánok a további íráshoz és hozd hamar a következő részt.

    VálaszTörlés
  7. Valahogy éreztem, hogy Harry igent fog mondani. Bár ne tette volna! Kérlek, mondd, hogy nem fognak lefeküdni egymással!
    Egyébként nagyon jó lett, akárcsak a többi, izgatottan várom a folytatást. Csak így tovább!

    VálaszTörlés
  8. Szia!
    Nagyon tetszett ez a rész :D fantasztikus lett! Harry nagyon nagy hibát fog elkövetni. Ő se képzelheti, hogy Ariana ezt meg fogja neki bocsájtani. Előbb utóbb úgy is ki fog derülni és akkor hiába magyarázza majd Harry neki, hogy hivatalosan nem is voltak együtt.
    Hátha még utolsó pillanatban valami észhez téríti.
    Nagyon várom a következőt!
    Netty

    VálaszTörlés
  9. Szia :)
    Én új olvasó vagyok és nagyon tetszik a blog :)
    Jó lett a rész :* ♥
    Továbbra is sok sikert :)
    By: rendszeres olvasó ^-^

    VálaszTörlés
  10. sziia.:)))
    egyszerűen imádom a blogodat.:) nagyon jól írsz és a történet is igazán egyedi. a sztorival kapcsolatban, csak annyi, h nagyon nem várom azt a rész, mikor Ariana rájön, h mit tett Harry.:D de csak így tovább az írással.:) minél hamarabb hozd a következő részt.♥

    VálaszTörlés
  11. Szia! :) Úristen nagyon jó rész lett. Nem kicsit lepődtem meg mikor Harry elfogadta Taylor ajánlatát. Bár mondjuk részben megértem, hogy mért döntött így, de akkor is.! Ha Ariana megtudja - mert Taylor tuti, hogy nem hagyja ki a lehetőséget arra hogy szétválassza őket -, akkor vége mindennek, és még csak most kezdtek el összemelegedni.:( Bocsi egy picit talán túlságosan is beleéltem magam.:) Mindenesetre nagyon várom már a következő részt, remélem minél előbb olvashatom.:) Puszi♥

    VálaszTörlés
  12. Huuh...ez nagyon jóó...remélem azért happy end lesz! Azért Harryt is sajnálom!! Neki sem lehet könnyű!! Kövit gyorsan!! :D

    VálaszTörlés